Európa veszélyben.
Sajnos egész Európát beszennyezi a fertő és szép lassan azt vesszük majd észre hogy mi vagyunk kisebbségben fehér keresztény emberek.
de lássuk csak miről is van szó.
A régi kommunista országokban hatalmas a cigány kisebbség.Ezt mi Magyarok is a saját bőrünkön érezzük.A rendszer hibája hogy a vándorló cigányokat megpróbálta letelepíteni.
A régi kommunista vezető vagy a tanácsadóik mind zsidó vallásúak voltak.Nekik az volt az érdeke hogy legyen hazánkban egy kisebbség akik elterelik a figyelmet róluk.
De nézzünk körül Európában ott milyen a helyzet.
Németországban lassan több a Török mint amennyien Magyarországon laknak.Nincs olyan falú ahol nem lehetne megtalálni legalább tíz Török családot.
A deviancia is hódít az országban.Lassan nem lehet megállni egy parkolóban sem mert mindenhol buzikat lát az ember.Szegény Adolf Hitler ha feltámadna nagyon szomorú lenne ha végignézne szeretett hazájában.
Olaszország sem járt jobban ott a román cigányság ami beszennyezi a földjüket.Sikerült egyszer látnom nekem is Torino közelében egy cigány karavánt.Mit mondjak nem szívesen álltam volna meg abban a parkolóban.
De nagyon sok a néger bevándorló is.ők általában prostitúcióból tartják el magukat.
Franciaország Európa szégyene.Voltam Francia városban.A város szélén szinte csak négerek és cigányok laktak.Beljebb haladva arabok és franciák.A belvárosban szinte csak zsidók.De olyan volt az egész mintha nem is a Franciáknál jártam volna hanem Izraelben.Mindenhol menóra volt kiakasztva tetűhintás gyerekek játszottak az utcán.Nagy lelki erő kellett hozzá hogy ne hajtsak közéjük.
Spanyol honban a bevándorló négerek riogatják az őslakosokat.
Svájc ami példát mutatott az egész világnak.Ott a Török kisebbség mecseteket akart építeni de a büszke Svájci lakosság ezt megakadályozta.Volt is belőle nagy balhé.
Hollandia is maga a fertő.A legális droggal és a sok négerrel és arabbal.
Reméljük nemsokára eljön a feltámadás és jön egy keresztes sereg aki megszabadít minket az elnyomástól.
StreetSkinsHungary
2010. július 26., hétfő
2010. július 13., kedd
A magyarok honfoglalása, azaz a Kárpát-medencébe való visszaköltözése
A honfoglalás szó viszonylag új keletû. Anonymus 1195 körül, Kézai Simon 1283-ban visszaköltözésnek, Thuróczy János 1488-ban visszatérésnek, Székely István 1559-ben és Heltai Gáspár 1575-ben második bejövetelnek, a Képes Krónika 1490-ben, Ranzano és Bonfini mester 1497-ben pedig nagy visszaköltözésről írnak. Bár a monarchikus időben elutasították a magyarságban élő hagyományos Kárpát-medencébe való visszatérés-tudatot és igyekeztek népünk történetének legjelentősebb szakaszát deheroizálni, ma már újra tudjuk és valljuk, hogy a visszatérés vagy a honfoglalás szervezett és tudatos katonai tevékenység volt.
- A honfoglalás ideje. Sokáig nem tudták pontosan a honfoglalás idejét; Anonymus 903-ban, a Bíborbanszületett Konsztantín 950-ben, a Zágrábi és Váradi Krónikák 889-ben, Székely István 888-ban adták meg ennek évét. A magyar krónikák zöme Regino prümi apát, illetve az őt követő Altaichi Évkönyvek évszámát fogadta el a XI. századi elveszett gestát tükröző Zágrábi Rövid Krónika, Anonymus és Ákos mester, de náluk a római szám másolási hibákból 884, 888, illetve 872-re torzult. A magyar kultuszminisztérium 1882. október 17-én felszólította a Tudományos Akadémiát, hogy állapítsa meg a honfoglalás pontos évszámát. Ez 1882. október 25-én megállapítását a következőkben foglalta össze: A magyarok 888 előtt a mi hazánk területén még nem telepedtek meg, s hogy 900-ban a magyar állam már meg volt alapítva. A honfoglalás pontos dátumának meghatározása ezután a német és magyar csillagászokra hárult. VI. Bölcs Leó bizánci császár krónikásától tudjuk, hogy Bizáncban 891. augusztus 8-án teljes napfogyatkozás volt. Ebből Theodor Oppolzer 1887-es táblázatai alapján a kiváló magyar csillagász Lakits Ferenc 1890-ben egyértelmûen megállapította, hogy a magyar honfoglalás ideje 895-ben volt. Adminisztrációs okok miatt azonban a millenáris ünnepségek terve csak 1892-ben került az országgyûlés elé. Hiába iktatták törvénybe az 1895-ös kezdési időpontot, a szakemberek szerint a felkészülés és a tervezett kiállítás időigénye még legalább négy év volt, azért a millenáris ünnepségeket csak egy év késéssel, 1896-ban tartották meg, így a magyar kormány 1896-ot tûzte ki a millenáris ünnepségek esztendejéül meghagyva a honfoglalásnak 895-ös dátumát.
- Európa a honfoglalás idején. Jóllehet Bizánc elvesztette a keletrómai birodalom területének nagyobbik részét, megtartotta Dél-Itáliát, Szicíliát, a kisázsiai tartományokat és egységes, centralizált államszervezetét. Visszaverték az arabok támadásait és keleten eljutottak az Eufrátész-Tigris vonaláig. A Balkánon a VII. század végén a bolgár-törökök meghódították a későbbi Bulgária területét és összeolvadva a szlávokkal erős államot hoztak létre, amely a IX. században áttért a bizánci keresztény hitre. Ezt az államot 1018-ban a bizánciak foglalták el; az adriai partvidéken kis városállamok alakultak. A IX. században létrejött előbb a kijevi Oroszország, majd az Orosz Állam, amely sorra igázta le a szláv törzseket. Oroszország területe leverve a kazárokat és a besenyőket, hamarosan a Kárpátoktól a Kaukázusig terjedt és rendezte viszonyát Bizánccal. A nyugatrómai birodalom központi területén Itáliában a IX-X. században már nem volt központi hatalom; a nagyszámú hercegség és őrgrófság és a pápaság állandó harcot folytatott egymás ellen. A X. század első harmadától német uralkodók álltak a római egyház élén. A 890-es évek táján Franciaország éppen kialakulóban volt Nagy Károly birodalmának romjain. A német Karolingok nyugaton a normannok, keleten a szlávok ellen küzdenek, délről pedig az arabokat verik vissza. A német királyság egyesítette Szászországot, Thüringiát, Svábországot, Frankóniát, Bajorországot, Lotharingiát és Burgundiát, de sohasem tartozott a római birodalomhoz. I. Ottó 962-ben itáliai győzelme után Rómában császárrá koronáztatja magát; ez a német-római császárság születésének dátuma. Az új császár könyörtelen harcot folytat az Elba menti szlávok, a csehek és a lengyelek ellen. Ibéria mór kézben van és megindul az új szellemi pezsgés. Skandináviában a viking uralkodók sorra megkeresztelkednek. Ír területen norvég királyság áll fenn. I. Alfréd angol királynak megalázó békét kell kötni a behatoló dánokkal. A cseh törzsfők és részfejedelmek hatalmát a X. század első harmadában II. Vratiszláv fejedelem fia, Vencel töri le, majd utódai - a Boleszlávok - egyesítik a cseh földet. A X. század végén a cseh fejedelem a német császár hûbérese lesz. A lengyel törzsek Krakkó székhellyel és Nagy-Lengyelországban központosulnak, a 30 törzsi szervezetet a Piaszt dinasztia csak a X. század végén tudta egyesíteni. 966-ban I. Mieszko felveszi a kereszténységet, szövetkeznek a németekkel és a X. század végén keresik a magyarok barátságát, de erejük felmorzsolódott és kénytelenek elismerni a német császár fensőbbségét.
A magyarság szervesen illeszkedik be az európai képbe, bár a magyarság történetének sok Európában nem ismert sajátsága volt. A magyarok Nyugat-Európában alig fél évszázaddal a normann kalandozások után jelennek meg. Európa a két nép cselekedeteit gyakran összemossa és az akkori keresztény felfogás szerint úgy véli, hogy mindkét népet az Apokalipszis lovasaiként Isten küldte a bûnös emberiség megbüntetésére. A magyarság egy szétesett Európába érkezett, amely soha nem tudta megbocsátani más mentalitásunkat, más kultúránkat és keleti vitalitással rendelkező magyarságunkat.
- A magyar honfoglalás előzményei. A magyar honfoglalás európai jelentősége abban áll, hogy egy Belső-Ázsiából elindult és Európa és Ázsia határán kialakult nép a Kárpát-medencében szilárd jogállamot hozott létre, amely egy évezreden át a Szent Korona alá tartozó népek között olyan viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett, ami felé Európa népei ma törekednek. Az önállóvá vált, egységes etelközi magyarság felelősséggel gondolkozó vezetőiben a 890-es évek elején már tudatosodott az új hazába költözés igénye. Felmérték, hogy akkori szállásaik nem nyújthatnak számukra hosszú időre békés és biztonságos hajlékot, hiszen Etelköz határait nem lehetett biztonságosan védeni. Ezzel szemben a Kárpátok hegyszorosainak elzárásával elejét lehetett venni a váratlan rajtaütéseknek és ennek a földnek a képe teljesen megfelelt a magyarság ősi gazdálkodásának; nagy kiterjedésû, dús, füves legelők és jó szántóföldek álltak rendelkezésükre, és ez volt az a föld. ahova a magyarok ősei - a hunok is - eljutottak. A Kárpát-medence tulajdonképpen a nagy eurázsiai sztyepnek a legnyugatibb része. A magyarok vezetői tudták, hogy ezt a területet könnyen birtokba vehetik, hiszen egyrészt nem volt szilárd katonai hatalom a Kárpát-medencében, másrészt pedig ott olyan népek (hunok-avarok) élték békés földmûves és állattartó életüket, akik korábban szintén valamely belső-ázsiai törzsszövetségből váltak ki; életmódjuk és kultúrájuk sokban hasonlított a magyarokéhoz.
Látványterv a Honfoglalás c. filmhez
A 894 körüli délkelet-európai népmozgások közvetlen elindítója egy rendkívüli méretûmuszlim támadás volt. Az Aral-tótól délre fekvő országok (Khorezm, Buhara, Khoraszán, Szeisztán) a Szamanida-dinasztia kezére került. Az úzok állatállományuk nagy részének elvesztése miatt nyugati szomszédaikra, az Urál-vidékén élő besenyőkre támadtak, akik átkeltek a Volgán és a Don folyóig jutottak előre és az attól nyugatra levő területeken kerestek veszteségeikért kárpótlást. 894-ben a görögök a magyarokat kértek segítségül Simeon bolgár uralkodó ellen. Ezt a két magyar lovashadosztályt - 10-12 000 lovast - Árpád fia Levente vezette; a magyar haderő Bulgária északi részét megbénította, a fővárost is elfoglalta és Simeont is képtelenné tette a háború két fronton való folytatására. így a bolgárok kénytelenek voltak a bizánciak békefeltételeit alkudozás nélkül elfogadni. Ezután a görögök már nem szállították vissza a magyar csapatokat a Dunán. Sem történettudományunk, sem hadtudományunk mindeddig egyetlen elismerő mondatot nem írt arról, hogy a balkáni hadcsoport a váratlan különbéke által teremtett katasztrofális helyzetben is helyén maradt, és az immár nagy túlerővel szemben csaknem egy teljes hadosztály feláldozása árán példásan teljesítette feladatát.
Még ugyanabban az esztendőben - 894-ben - a morva Szvatopluk is a magyarok segítségét kérte a frank-bolgár koalícióval szemben. Szvatopluk követeit elküldte Árpádhoz és Kurszán kendéhez azzal, hogy indítsanak hadat a Kárpát-medencébe és támadják meg ellenfeleit. Ennek a nagy horderejû szerződésnek a sok változatban fennmaradt emléke a fehérló monda, mely szerint a morva Szvatopluk szerződést kötött Árpáddal. A monda szerint Árpád Arábia aranyával aranyozott fehér lovat, aranyozott nyerget és arany féket (zablát), egy csomó perjefüvet, egy korsó dunavizet és egy marék fekete fövenyt küldött a morva nagyúrnak országa fejében. Ez utóbbi tárgyak az országvételnek ősi belső-ázsiai szerződés-rítusa volt. Árpád hadnépével, amely nagyrészt a magyarokhoz csapódott 3 kazár (kabar=lázadó) csoportból állt, Pannóniában tartózkodott, amikor Szvatopluk 894 őszén váratlanul meghalt. A magyar csapatok a Felső-Tisza vidékére vonultak vissza, a kabar kazárok pedig kisebb hadmûveletekkel az ország déli és délkeleti bolgár végeket, a bolgár földvárakat (Csongrádot, Titelt) és a bolgárok kezében levő erdélyi sóbányákat foglalták el. Végső soron a 894-es katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. Mivel a dendrokronológiai vizsgálatok tanúsága szerint 894-895 tele igen kemény és hosszú volt, az Etelközben maradt hét törzs beszállásolta magát Kijev, Rjazany és a többi szláv település házaiba, hogy 895-ben - legvalószínûbben május 10-e körül - tudatosan és szervezetten visszafoglalhassa Attila ősi birodalmát, a Kárpát-medencét.
- A magyarok honfoglalás és megtelepedése Pannóniában. A történelem a honfoglalás kezdetét a bolgárokkal szövetkezett besenyő-támadással magyarázzák, holott ennek nem igen volt szerepe a 895-ben már megkezdett honfoglalásnak. Magáról a besenyő támadásról csak egyetlen szerző, a Bíborbanszületett Konsztantín császár emlékezik meg, ami jelzi ezen esemény jelentéktelenségét. A honfoglalás időszerûségét a Dunántúlt kivéve, - amelyet a magyarok csak 900-ban, Arnulf frank uralkodó halála után foglaltak el, - a Kárpát-medence üressége, Szvatopluk halála és a bolgár központok megszûnése indokolta. 895 tavaszán Árpád és a hozzá csapódott kabar csoportok (törzsek?) már az országban voltak. A Kárpátok keleti részén tartózkodó magyar törzsek legvalószínûbben május 10-ike körül a hozzájuk legközelebbi, a Vereckei-, a Tatár- a Radnai-, a Borgói-hágón, valamint a Békási-, az Ojtozi- és a Bodza-szoroson át vonultak a Kárpát-medencébe; a dél-erdélyi és az al-dunai szorosokat a bolgár fenyegetettség miatt nem vehették tömegesen igénybe. A magyarok zavartalanul családostól állataikkal, növény-dugványaikkal ökör-vontatta echos szekerekkel lovon ûlve nem megtépázva menekültek be -, amint ezt elleneink állítják -, hanem harci erejük teljében úgy vonultak be, hogy ottani berendezkedésük után négy év múlva már megkezdhettek tervezett felfedező-útjaikat Nyugat-Európa felé. Ez a honfoglalás utáni négy év a végleges berendezkedéssel telt el. Árpád békét kötött az ország északi részén levő morvák maradékaival igen biztos békét kötöttek (Kézai Simon) az oroszokkal, sőt az oroszok közül sokan a magyarokkal tartottak (Anonymus). A félmilliónyi honfoglaló magyar rövid idő alatt magába olvasztotta az itt talált kis számú szláv, esetleg bolgár lakosságot. Az itt maradt hunok és avarok utódaival békében éltek, az ország szélein pedig gyepûrendszert alakítottak ki az esetleges támadások ellen. A gyepûrendszer határőreinek kizárólag megbízható magyarokat és a magyarokkal rokon törzseket; az oroszokkal, a szlovákokkal és az osztrák őrgrófsággal szemben besenyőket, jászokat és székelyeket állítottak. A magyarság a X. század folyamán is megőrizte az egykorú nyugat népeitől lényegében elütő életformáját, sokáig még nagyállattartó lovas nép maradt anélkül azonban, hogy ennek az életmódnak előfeltételei a régi értelemben adva lettek volna.
Látványterv a Honfoglalás c. filmhez
Az ország meghódításának befejeztével a Tisza és a Maros találkozásának tájékán, egy tóvá szélesedő folyamág melletti erdőben feltehetően 895 május végén Árpád országgyûlést tartott, ahol a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétkekért. Egyszersmind a vezér, velejött nemeseinek, különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának (Anonymus). Ez ma Pusztaszer. A Dunántúl elfoglalása és a morváknak a Kisalföldről és a Vág-völgyéből való kiszorítása (Nagy-Morvaország 902-ben szünt meg) után 900-ra az egész Kárpát-medence magyar kézre került, ezért ezt az időt tarthatjuk a honfoglalás befejező évének; eddig tart a magyar őstörténet és ekkor kezdődik a magyarság történelme.
- A kettős honfoglalásról. A honfoglalással, illetve a Kárpát-medence visszafoglalásával kapcsolatban az utóbbi évtizedekben egyre többet hallani László Gyula un. kettős honfoglalásáról. Az eszme nem új, azt már régebbi szerzők - így Nagy Géza 1896-ban - leírta, csak a második világháború utáni időkben, amikor teljesen eltorzult magyar őstörténetet tanítottak, hatott újszerûnek. Ma már természetesnek tûnik az, hogy a Kárpát-medencébe a hunokkal és az avarokkal olyan népelemek kerültek, akik Belső-Ázsiából indultak és nyelvük, kultúrájuk, életmódjuk és testalkatuk nagy vonalakban azonos vagy hasonló volt a magyarokéhoz. Ennek értelmében ma már újra a hármas honfoglalást (a hunokét, az avarokét és Árpád népéét) vesszük természetesnek. László Gyula e nézetet abban az időben melegítette fel, amikor a Sztálini- (Rákosi-) korban azt tanították fiataljainknak, hogy a harmadik avar-hullám - Baján kagán halála - után a Kárpát-medencét a szlávok vették birtokba; itt minden szláv volt. Ezt a téves ideológiát kivédendő László Gyula a harmadik avar-hullámot már magyarnak minősítette, ami részben igaz, de részben nem. Ma már nem azt mondjuk, hogy a hunok vagy az avarok már magyarok voltak, hanem azt, hogy ők is Belső-Ázsiából indultak el és más úton, más időben és a magyarokéhoz hasonló kultúrával érkeztek a Kárpát-medencébe.
A kettős honfoglalás mára már túlhaladott tana László Gyula (+) megfogalmazásában a következő: Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak. Ezek az onogurok (3. avar-hullám), akik 670 táján árasztották el hatalmas tömegeikkel a Kárpát-medencét... Árpád magyarjainak szállásterülete és a késő-avar - onogur szállásterületek kiegészítik egymást, és a kettő adja a XI. századi magyar településrendszert... az onogurok megérték Árpád magyarjainak megjelenését a Kárpát-medencében (ezt soha senki kétségbe nem vonta)... A késő-avar - onogurok lakta területek helynevei is jórészt magyarok, pedig itt Árpád magyarjainak nyoma sincs. Nagy területeken hiányoznak Árpád magyarjai, de nagy lélekszámú temetőkkel sûrûn jelennek meg az onogurok...
A Kárpát-medence Anonymus idejében
László Gyulának ezen elmélete régi és mai igazságok természetes kompilációja; elméletét az idő és a tudomány már túlhaladta, de a szláv-finnugrista szocialista őstörténészek világában ez is előrehaladásnak számított. A szakemberek előtt ismeretes Anonymusnak azon írása, mely szerint a magyarok az avarokkal és az onogurokkal együtt foglalták el a Kárpát-medencét. A Tarih-i Üngürüsz szerint amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek. A kijevi Orosz Õskrónikában pedig ezt olvassuk: Keletről, a szkíták földjéről először a bolgár-törökök (hunok) érkeztek és telepedtek A Duna mentén, majd az oborok és a fehér ugorok következtek (ezek az avarok és a hozzájuk csatlakozott onogurok), később a fekete ugorok érkeztek (ez Árpád népe)... Ismert, hogy egy népen belül a fehér és a fekete csoport megkülönböztetése a belső-ázsiai népeknél gyakori. Ezt olvassuk Prokopiosznál a hunokról, a Nesztor-krónikában az ugorokról, Querfurti Brunónál az ungrikról és Aderamus Cabannensisnél a magyarokról. Csallány Dezsőnél pedig ezt olvassuk: Két honfoglalásunk is volt, a 468-as Baján kagán népességével... a második honfoglalás 896-ban történt...
A honfoglalás szó viszonylag új keletû. Anonymus 1195 körül, Kézai Simon 1283-ban visszaköltözésnek, Thuróczy János 1488-ban visszatérésnek, Székely István 1559-ben és Heltai Gáspár 1575-ben második bejövetelnek, a Képes Krónika 1490-ben, Ranzano és Bonfini mester 1497-ben pedig nagy visszaköltözésről írnak. Bár a monarchikus időben elutasították a magyarságban élő hagyományos Kárpát-medencébe való visszatérés-tudatot és igyekeztek népünk történetének legjelentősebb szakaszát deheroizálni, ma már újra tudjuk és valljuk, hogy a visszatérés vagy a honfoglalás szervezett és tudatos katonai tevékenység volt.
- A honfoglalás ideje. Sokáig nem tudták pontosan a honfoglalás idejét; Anonymus 903-ban, a Bíborbanszületett Konsztantín 950-ben, a Zágrábi és Váradi Krónikák 889-ben, Székely István 888-ban adták meg ennek évét. A magyar krónikák zöme Regino prümi apát, illetve az őt követő Altaichi Évkönyvek évszámát fogadta el a XI. századi elveszett gestát tükröző Zágrábi Rövid Krónika, Anonymus és Ákos mester, de náluk a római szám másolási hibákból 884, 888, illetve 872-re torzult. A magyar kultuszminisztérium 1882. október 17-én felszólította a Tudományos Akadémiát, hogy állapítsa meg a honfoglalás pontos évszámát. Ez 1882. október 25-én megállapítását a következőkben foglalta össze: A magyarok 888 előtt a mi hazánk területén még nem telepedtek meg, s hogy 900-ban a magyar állam már meg volt alapítva. A honfoglalás pontos dátumának meghatározása ezután a német és magyar csillagászokra hárult. VI. Bölcs Leó bizánci császár krónikásától tudjuk, hogy Bizáncban 891. augusztus 8-án teljes napfogyatkozás volt. Ebből Theodor Oppolzer 1887-es táblázatai alapján a kiváló magyar csillagász Lakits Ferenc 1890-ben egyértelmûen megállapította, hogy a magyar honfoglalás ideje 895-ben volt. Adminisztrációs okok miatt azonban a millenáris ünnepségek terve csak 1892-ben került az országgyûlés elé. Hiába iktatták törvénybe az 1895-ös kezdési időpontot, a szakemberek szerint a felkészülés és a tervezett kiállítás időigénye még legalább négy év volt, azért a millenáris ünnepségeket csak egy év késéssel, 1896-ban tartották meg, így a magyar kormány 1896-ot tûzte ki a millenáris ünnepségek esztendejéül meghagyva a honfoglalásnak 895-ös dátumát.
- Európa a honfoglalás idején. Jóllehet Bizánc elvesztette a keletrómai birodalom területének nagyobbik részét, megtartotta Dél-Itáliát, Szicíliát, a kisázsiai tartományokat és egységes, centralizált államszervezetét. Visszaverték az arabok támadásait és keleten eljutottak az Eufrátész-Tigris vonaláig. A Balkánon a VII. század végén a bolgár-törökök meghódították a későbbi Bulgária területét és összeolvadva a szlávokkal erős államot hoztak létre, amely a IX. században áttért a bizánci keresztény hitre. Ezt az államot 1018-ban a bizánciak foglalták el; az adriai partvidéken kis városállamok alakultak. A IX. században létrejött előbb a kijevi Oroszország, majd az Orosz Állam, amely sorra igázta le a szláv törzseket. Oroszország területe leverve a kazárokat és a besenyőket, hamarosan a Kárpátoktól a Kaukázusig terjedt és rendezte viszonyát Bizánccal. A nyugatrómai birodalom központi területén Itáliában a IX-X. században már nem volt központi hatalom; a nagyszámú hercegség és őrgrófság és a pápaság állandó harcot folytatott egymás ellen. A X. század első harmadától német uralkodók álltak a római egyház élén. A 890-es évek táján Franciaország éppen kialakulóban volt Nagy Károly birodalmának romjain. A német Karolingok nyugaton a normannok, keleten a szlávok ellen küzdenek, délről pedig az arabokat verik vissza. A német királyság egyesítette Szászországot, Thüringiát, Svábországot, Frankóniát, Bajorországot, Lotharingiát és Burgundiát, de sohasem tartozott a római birodalomhoz. I. Ottó 962-ben itáliai győzelme után Rómában császárrá koronáztatja magát; ez a német-római császárság születésének dátuma. Az új császár könyörtelen harcot folytat az Elba menti szlávok, a csehek és a lengyelek ellen. Ibéria mór kézben van és megindul az új szellemi pezsgés. Skandináviában a viking uralkodók sorra megkeresztelkednek. Ír területen norvég királyság áll fenn. I. Alfréd angol királynak megalázó békét kell kötni a behatoló dánokkal. A cseh törzsfők és részfejedelmek hatalmát a X. század első harmadában II. Vratiszláv fejedelem fia, Vencel töri le, majd utódai - a Boleszlávok - egyesítik a cseh földet. A X. század végén a cseh fejedelem a német császár hûbérese lesz. A lengyel törzsek Krakkó székhellyel és Nagy-Lengyelországban központosulnak, a 30 törzsi szervezetet a Piaszt dinasztia csak a X. század végén tudta egyesíteni. 966-ban I. Mieszko felveszi a kereszténységet, szövetkeznek a németekkel és a X. század végén keresik a magyarok barátságát, de erejük felmorzsolódott és kénytelenek elismerni a német császár fensőbbségét.
A magyarság szervesen illeszkedik be az európai képbe, bár a magyarság történetének sok Európában nem ismert sajátsága volt. A magyarok Nyugat-Európában alig fél évszázaddal a normann kalandozások után jelennek meg. Európa a két nép cselekedeteit gyakran összemossa és az akkori keresztény felfogás szerint úgy véli, hogy mindkét népet az Apokalipszis lovasaiként Isten küldte a bûnös emberiség megbüntetésére. A magyarság egy szétesett Európába érkezett, amely soha nem tudta megbocsátani más mentalitásunkat, más kultúránkat és keleti vitalitással rendelkező magyarságunkat.
- A magyar honfoglalás előzményei. A magyar honfoglalás európai jelentősége abban áll, hogy egy Belső-Ázsiából elindult és Európa és Ázsia határán kialakult nép a Kárpát-medencében szilárd jogállamot hozott létre, amely egy évezreden át a Szent Korona alá tartozó népek között olyan viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett, ami felé Európa népei ma törekednek. Az önállóvá vált, egységes etelközi magyarság felelősséggel gondolkozó vezetőiben a 890-es évek elején már tudatosodott az új hazába költözés igénye. Felmérték, hogy akkori szállásaik nem nyújthatnak számukra hosszú időre békés és biztonságos hajlékot, hiszen Etelköz határait nem lehetett biztonságosan védeni. Ezzel szemben a Kárpátok hegyszorosainak elzárásával elejét lehetett venni a váratlan rajtaütéseknek és ennek a földnek a képe teljesen megfelelt a magyarság ősi gazdálkodásának; nagy kiterjedésû, dús, füves legelők és jó szántóföldek álltak rendelkezésükre, és ez volt az a föld. ahova a magyarok ősei - a hunok is - eljutottak. A Kárpát-medence tulajdonképpen a nagy eurázsiai sztyepnek a legnyugatibb része. A magyarok vezetői tudták, hogy ezt a területet könnyen birtokba vehetik, hiszen egyrészt nem volt szilárd katonai hatalom a Kárpát-medencében, másrészt pedig ott olyan népek (hunok-avarok) élték békés földmûves és állattartó életüket, akik korábban szintén valamely belső-ázsiai törzsszövetségből váltak ki; életmódjuk és kultúrájuk sokban hasonlított a magyarokéhoz.
Látványterv a Honfoglalás c. filmhez
A 894 körüli délkelet-európai népmozgások közvetlen elindítója egy rendkívüli méretûmuszlim támadás volt. Az Aral-tótól délre fekvő országok (Khorezm, Buhara, Khoraszán, Szeisztán) a Szamanida-dinasztia kezére került. Az úzok állatállományuk nagy részének elvesztése miatt nyugati szomszédaikra, az Urál-vidékén élő besenyőkre támadtak, akik átkeltek a Volgán és a Don folyóig jutottak előre és az attól nyugatra levő területeken kerestek veszteségeikért kárpótlást. 894-ben a görögök a magyarokat kértek segítségül Simeon bolgár uralkodó ellen. Ezt a két magyar lovashadosztályt - 10-12 000 lovast - Árpád fia Levente vezette; a magyar haderő Bulgária északi részét megbénította, a fővárost is elfoglalta és Simeont is képtelenné tette a háború két fronton való folytatására. így a bolgárok kénytelenek voltak a bizánciak békefeltételeit alkudozás nélkül elfogadni. Ezután a görögök már nem szállították vissza a magyar csapatokat a Dunán. Sem történettudományunk, sem hadtudományunk mindeddig egyetlen elismerő mondatot nem írt arról, hogy a balkáni hadcsoport a váratlan különbéke által teremtett katasztrofális helyzetben is helyén maradt, és az immár nagy túlerővel szemben csaknem egy teljes hadosztály feláldozása árán példásan teljesítette feladatát.
Még ugyanabban az esztendőben - 894-ben - a morva Szvatopluk is a magyarok segítségét kérte a frank-bolgár koalícióval szemben. Szvatopluk követeit elküldte Árpádhoz és Kurszán kendéhez azzal, hogy indítsanak hadat a Kárpát-medencébe és támadják meg ellenfeleit. Ennek a nagy horderejû szerződésnek a sok változatban fennmaradt emléke a fehérló monda, mely szerint a morva Szvatopluk szerződést kötött Árpáddal. A monda szerint Árpád Arábia aranyával aranyozott fehér lovat, aranyozott nyerget és arany féket (zablát), egy csomó perjefüvet, egy korsó dunavizet és egy marék fekete fövenyt küldött a morva nagyúrnak országa fejében. Ez utóbbi tárgyak az országvételnek ősi belső-ázsiai szerződés-rítusa volt. Árpád hadnépével, amely nagyrészt a magyarokhoz csapódott 3 kazár (kabar=lázadó) csoportból állt, Pannóniában tartózkodott, amikor Szvatopluk 894 őszén váratlanul meghalt. A magyar csapatok a Felső-Tisza vidékére vonultak vissza, a kabar kazárok pedig kisebb hadmûveletekkel az ország déli és délkeleti bolgár végeket, a bolgár földvárakat (Csongrádot, Titelt) és a bolgárok kezében levő erdélyi sóbányákat foglalták el. Végső soron a 894-es katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. Mivel a dendrokronológiai vizsgálatok tanúsága szerint 894-895 tele igen kemény és hosszú volt, az Etelközben maradt hét törzs beszállásolta magát Kijev, Rjazany és a többi szláv település házaiba, hogy 895-ben - legvalószínûbben május 10-e körül - tudatosan és szervezetten visszafoglalhassa Attila ősi birodalmát, a Kárpát-medencét.
- A magyarok honfoglalás és megtelepedése Pannóniában. A történelem a honfoglalás kezdetét a bolgárokkal szövetkezett besenyő-támadással magyarázzák, holott ennek nem igen volt szerepe a 895-ben már megkezdett honfoglalásnak. Magáról a besenyő támadásról csak egyetlen szerző, a Bíborbanszületett Konsztantín császár emlékezik meg, ami jelzi ezen esemény jelentéktelenségét. A honfoglalás időszerûségét a Dunántúlt kivéve, - amelyet a magyarok csak 900-ban, Arnulf frank uralkodó halála után foglaltak el, - a Kárpát-medence üressége, Szvatopluk halála és a bolgár központok megszûnése indokolta. 895 tavaszán Árpád és a hozzá csapódott kabar csoportok (törzsek?) már az országban voltak. A Kárpátok keleti részén tartózkodó magyar törzsek legvalószínûbben május 10-ike körül a hozzájuk legközelebbi, a Vereckei-, a Tatár- a Radnai-, a Borgói-hágón, valamint a Békási-, az Ojtozi- és a Bodza-szoroson át vonultak a Kárpát-medencébe; a dél-erdélyi és az al-dunai szorosokat a bolgár fenyegetettség miatt nem vehették tömegesen igénybe. A magyarok zavartalanul családostól állataikkal, növény-dugványaikkal ökör-vontatta echos szekerekkel lovon ûlve nem megtépázva menekültek be -, amint ezt elleneink állítják -, hanem harci erejük teljében úgy vonultak be, hogy ottani berendezkedésük után négy év múlva már megkezdhettek tervezett felfedező-útjaikat Nyugat-Európa felé. Ez a honfoglalás utáni négy év a végleges berendezkedéssel telt el. Árpád békét kötött az ország északi részén levő morvák maradékaival igen biztos békét kötöttek (Kézai Simon) az oroszokkal, sőt az oroszok közül sokan a magyarokkal tartottak (Anonymus). A félmilliónyi honfoglaló magyar rövid idő alatt magába olvasztotta az itt talált kis számú szláv, esetleg bolgár lakosságot. Az itt maradt hunok és avarok utódaival békében éltek, az ország szélein pedig gyepûrendszert alakítottak ki az esetleges támadások ellen. A gyepûrendszer határőreinek kizárólag megbízható magyarokat és a magyarokkal rokon törzseket; az oroszokkal, a szlovákokkal és az osztrák őrgrófsággal szemben besenyőket, jászokat és székelyeket állítottak. A magyarság a X. század folyamán is megőrizte az egykorú nyugat népeitől lényegében elütő életformáját, sokáig még nagyállattartó lovas nép maradt anélkül azonban, hogy ennek az életmódnak előfeltételei a régi értelemben adva lettek volna.
Látványterv a Honfoglalás c. filmhez
Az ország meghódításának befejeztével a Tisza és a Maros találkozásának tájékán, egy tóvá szélesedő folyamág melletti erdőben feltehetően 895 május végén Árpád országgyûlést tartott, ahol a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétkekért. Egyszersmind a vezér, velejött nemeseinek, különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának (Anonymus). Ez ma Pusztaszer. A Dunántúl elfoglalása és a morváknak a Kisalföldről és a Vág-völgyéből való kiszorítása (Nagy-Morvaország 902-ben szünt meg) után 900-ra az egész Kárpát-medence magyar kézre került, ezért ezt az időt tarthatjuk a honfoglalás befejező évének; eddig tart a magyar őstörténet és ekkor kezdődik a magyarság történelme.
- A kettős honfoglalásról. A honfoglalással, illetve a Kárpát-medence visszafoglalásával kapcsolatban az utóbbi évtizedekben egyre többet hallani László Gyula un. kettős honfoglalásáról. Az eszme nem új, azt már régebbi szerzők - így Nagy Géza 1896-ban - leírta, csak a második világháború utáni időkben, amikor teljesen eltorzult magyar őstörténetet tanítottak, hatott újszerûnek. Ma már természetesnek tûnik az, hogy a Kárpát-medencébe a hunokkal és az avarokkal olyan népelemek kerültek, akik Belső-Ázsiából indultak és nyelvük, kultúrájuk, életmódjuk és testalkatuk nagy vonalakban azonos vagy hasonló volt a magyarokéhoz. Ennek értelmében ma már újra a hármas honfoglalást (a hunokét, az avarokét és Árpád népéét) vesszük természetesnek. László Gyula e nézetet abban az időben melegítette fel, amikor a Sztálini- (Rákosi-) korban azt tanították fiataljainknak, hogy a harmadik avar-hullám - Baján kagán halála - után a Kárpát-medencét a szlávok vették birtokba; itt minden szláv volt. Ezt a téves ideológiát kivédendő László Gyula a harmadik avar-hullámot már magyarnak minősítette, ami részben igaz, de részben nem. Ma már nem azt mondjuk, hogy a hunok vagy az avarok már magyarok voltak, hanem azt, hogy ők is Belső-Ázsiából indultak el és más úton, más időben és a magyarokéhoz hasonló kultúrával érkeztek a Kárpát-medencébe.
A kettős honfoglalás mára már túlhaladott tana László Gyula (+) megfogalmazásában a következő: Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak. Ezek az onogurok (3. avar-hullám), akik 670 táján árasztották el hatalmas tömegeikkel a Kárpát-medencét... Árpád magyarjainak szállásterülete és a késő-avar - onogur szállásterületek kiegészítik egymást, és a kettő adja a XI. századi magyar településrendszert... az onogurok megérték Árpád magyarjainak megjelenését a Kárpát-medencében (ezt soha senki kétségbe nem vonta)... A késő-avar - onogurok lakta területek helynevei is jórészt magyarok, pedig itt Árpád magyarjainak nyoma sincs. Nagy területeken hiányoznak Árpád magyarjai, de nagy lélekszámú temetőkkel sûrûn jelennek meg az onogurok...
A Kárpát-medence Anonymus idejében
László Gyulának ezen elmélete régi és mai igazságok természetes kompilációja; elméletét az idő és a tudomány már túlhaladta, de a szláv-finnugrista szocialista őstörténészek világában ez is előrehaladásnak számított. A szakemberek előtt ismeretes Anonymusnak azon írása, mely szerint a magyarok az avarokkal és az onogurokkal együtt foglalták el a Kárpát-medencét. A Tarih-i Üngürüsz szerint amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek. A kijevi Orosz Õskrónikában pedig ezt olvassuk: Keletről, a szkíták földjéről először a bolgár-törökök (hunok) érkeztek és telepedtek A Duna mentén, majd az oborok és a fehér ugorok következtek (ezek az avarok és a hozzájuk csatlakozott onogurok), később a fekete ugorok érkeztek (ez Árpád népe)... Ismert, hogy egy népen belül a fehér és a fekete csoport megkülönböztetése a belső-ázsiai népeknél gyakori. Ezt olvassuk Prokopiosznál a hunokról, a Nesztor-krónikában az ugorokról, Querfurti Brunónál az ungrikról és Aderamus Cabannensisnél a magyarokról. Csallány Dezsőnél pedig ezt olvassuk: Két honfoglalásunk is volt, a 468-as Baján kagán népességével... a második honfoglalás 896-ban történt...
KIK A MAGYAROK?
A magyar őstörténet nyelvészeti alapja. - Magyar őstörténet alatt közmegegyezéssel az Árpádok 9. század végén lezajlott honfoglalása előtti kort értjük. Ez is telítve van bizonytalanságokkal, az ellentmondó elméletek halmazával és soha be nem bizonyított feltételezésekkel. A helyzet magyarázata jórészben itt is ugyanaz mint a hunok esetében: magyar nyelven írt feljegyzések az Árpádokat megelőző időkből eddig még nem kerültek elő. Más népek tollából eredő ránk vonatkozó feljegyzések is csak a 9. század közepétől állnak rendelkezésünkre és - ugyancsak eddigi tudásunk szerint - a Magyar név is, mint népnév, ismeretlen a 9. század előtt. Elszórt adatokkal sem sikerült az 5. századnál korábbi időkben képet alkotni múltunkról. Ezért, mint hazai kollégáink írják: A magyar őstörténetet visszafelé csak az 5. századig lehet nyomozni. Azontúl egy tapodtat sem mehetünk előre, elvész szemünk elől minden irányító nyom (118 m. 38).
Ilyen körülmények között, amidőn az írott történeti adatokból éppen úgy nem várhatjuk, akárcsak a honfoglaláskori régészeti leletekből, hogy őstörténetünk messze évezredeibe vezessenek bennünket (117m. 25), a magyar őstörténet nyomozására - úgy vélik - csak egyetlen lehetőség marad: a magyar nyelv szerkezetét és szókincsét kell összehasonlítani a rokonnépek nyelvével és szókincsével és a Kr. e. időkbe visszanyújtható közös ősi szavak segítségével megrajzolni a régi idők világát. A jelenleg otthon forgalomban lévő hivatalos őstörténet tehát kizárólag a nyelvtudomány megállapításaira felépített következtetések láncolata. Ez egyúttal azt is jelenti, ha mégis találunk magyar nyelvű forrásokat a Kr. előtti időkben, összedől egész őstörténeti elképzelésük.
Amidőn hazai nyelvészeink kutatásaikhoz hozzálátnak, az indogermán nyelvészet hatása alatt állva abból az eleve felvett tételből indulnak ki, hogy a magyar nyelv nem lehet ősnyelv (idioma primogenitum). Más szóval a magyar nyelv sem olyan, amely születésétől kezdve kifejlődéséig a maga teremtette eredeti szókinccsel és szerkezettel élne, hanem olyan nyelv, amely egy más, már korábban meglévő, de ma már kihalt ősnyelvből átvett örökséggel indult útjára, amit maga továbbfejlesztett, újabb és újabb kölcsönökkel gyarapítva. Zsirai Miklós, a magyar nyelv nemrég elhányt főideológusa a tételt így fogalmazta meg: Eleve valószínű, hogy.., a magyar sem holmi idioma primogenitum, a magyar is valamilyen ősi nyelvegység felbomlásából keletkezett (118 m. 13).
Második tételükként megállapítják, hogy. a magyar nyelv szerkezete és szókincse úgynevezett finnugor nyelvek szerkezetével és szókincsével áll rokonságban. Ez tökéletesen igaz. Csakhogy a finnugor nyelvészek ezen a rokonságon kívül más közeli rokonságot nem ismernek el. A rokonságot következő nyelvekre korlátozzák: 1. magyar, manysi (más néven vogul) hanti (ostiak) - együttesen ugor nyelvek, ezek lennének legközelebbi nyelvrokonaink; 2. udmurt (vótiak), komi (zürjén), erza és moksa (mordvin), mari (cseremisz), szame (lapp), szuomi (finn), esti (észt), karjalai együttesen a permi ág nyelvei és 3. egészen távoli rokon a szamojéd nyelv. E megállapításhoz ezt a következtetést fűzik: ...eszerint a magyart... a finnugor nyelvrendszer, a finnugor nyelvcsalád tagjának, finn-ugor nyelvnek kell tekinteni (188m. 3).
A nem hivatalos iskolához tartozó nyelvészek azonban észrevették, hogy a magyar nyelv a török nyelvekkel is igen közeli rokonságban áll, sőt ezenkívül egyes ókori nyelvek is, mint például a mezopotámiai szumér, vele nagyon közeli - a finnugornál erősebb - rokonságban állnak. Ezért finnugor elnevezés nem kielégítő, nem találó és nem is tartható fenn jogosan. Továbbmenőleg, ha a magyar nyelv valóban ennyire régi, régibb mint a finnugor nyelv, akkor mégiscsak idioma primogenitum lehet, miből örököltek a finnugor népek, török népek és mások is! Vagyis helyesen nem finnugor nyelvekről kellene beszélnünk, hanem magyar nyelvekről, melyek eredeti formáját egyedül mi, mai magyarok tartottuk fenn, akik az ősi nevet is viseljük és a rokonnyelvek a mi nyelvünk leszármazói.
Ez már egészen más dolog s olyan mélyrehatóan különbözik a mai hivatalos felfogástól, hogy azt a finnugor nyelvészek egyelőre elutasítják. Mivel a finnugor nyelvészek a magyar nyelvet nem ősnyelvnek, hanem leszármazott nyelvnek tekintik és mivel szerintük a magyar nyelv beszélői Európába csak a 9. század végén érkeztek, azért így okoskodnak a továbbiakban: ha a mi nyelvünkben valami közös az indogermán, török vagy más nyelvekkel, ez csak úgy magyarázható, hogy ezeket az elemeket e már régebben Európában lakó népek nyelvéből a magyar vette át. Ez a kölcsönzés a törökből, germánból, szlávból, latinból, irániból, a finnugor elmélet további fontos tartóoszlopa, szerves része és kiegészítő tétele, nélküle az egész teória nem tartható fenn. De mi fog történni ezzel a kölcsönzési elmélettel, ha kiderül, hogy magyarok Európában már Krisztus előtti évezredekben is laktak, tehát előbb, mint a megnevezett népek? Ez esetben a logika szabálya szerint az következik, hogy a kölcsönzés fordított irányban történt.
A magyar ősműveltség és őshaza finnugor elképzelésben.
A magyar ősműveltséget a finnugor nyelvészek a következő módon rajzolták meg. Ha a magyarok az őshazában még a közös finnugor nyelvet beszélték, egyszerűen meg kell keresni azokat a közös finnugor szavakat, amelyek a rokonnyelvekben ma is megtalálhatók és az így talált ősi közös szókincs fogja tükrözni a kérdéses műveltséget. A módszer kétségtelenül jó eredményre vezetne, ha a kiindulópont igaz volna, vagyis ha a rokonság csak az ugor és permi ágra korlátozódna és nem tartozna abba bele például a mezopotámiai szumér ág sem. Az az ősműveltség, amit ezen a módon találtak, egy egészen civilizálatlan népséget, minden magasabb kötelék nélkül élő embercsoportokat, szanaszét kóborló bandákat tüntet fel, amelyek termelő tevékenységet nem folytattak, nem ismerték a földművelést és nem volt állattenyésztésük sem, hanem csupán parazita életet éltek: halásztak, vadásztak és a természet önmagától nyújtott javait gyűjtögették, ahogy ők mondják a vadság felső fokán éltek (7m. 27 sk).
Ez a megállapítás annyira nem illik a későbbi láncszemekbe, hogy eredményükön maguk a finnugor nyelvészek is meglepődtek. Más céhbeliek a közös, vagyis finnugor alapszavak közé sorolják az ilyeneket is, mint Ház, Fal, Ágy, Kenyér, amelyek vitathatatlanul kultúrszavak, helyben lakást, mezőgazdálkodást és nem kóborlást tételeznek fel (188m. 7 sk). Ezért a vadságra vonatkozó megállapításukhoz ezt a kiegészítést fűzik: ,,A kutatás ezen a téren még közel sem .mondta ki az utolsó szót (7m. 32). Vajon mi lesz a finnugor elmélet utolsó szava, ha kiderül, hogy elődeink már a feltételezett finnugor ősnyelv előtt is magyarul beszéltek és nemcsak a ház szót, hanem a palotát is ismerték, öntöző csatornákat építettek, függő kertekben pihentek és ma is jól érthető magyar nyelven készítették írásos feljegyzéseiket?
A finnugor alapnyelvet beszélők közös társadalmából - így folytatódik elméletük - az ugor csoport (magyar, manysi, hanti) időszámításunk előtt 2500 vagy 2000 táján kivált és ezer vagy ezerötszáz évvel utóbb, vagy talán kétezer évvel utóbb (itt teljes a bizonytalanság), úgy Krisztus születése táján, a magyar ág megkezdte külön életét. Szerintük tehát A magyar nyelv önálló, külön életéről csak attól az időtől kezdve beszélhetünk, amikor legközelebbi rokonaitól... is elvált (118m. 39). Eszerint magyar nyelven írt szöveg legkorábban csak Kr. születése után volna lehetséges, de az időszámítást megelőző időkből nem.
A magyar őshaza földrajzi helyére és onnan a Duna-medencébe való vándorlásra szintén nyelvi mozzanatokból következtettek. A magyarok legkorábbi lakóhelye az a terület volt, ahol a rokonnépekkel még együtt éltek és a finnugor közös nyelvet beszélték. Meg kell tehát csak keresni a rokonnépek nyelvében a közös növény- és állatneveket s ahol azok ma találhatók, ott volt az őshaza. Ezt a helyet ilyen módon az erdők zónájában találták meg, az Ural hegység és a Bjelaja folyó között fekvő aránylag kis területen, s a megállapítást a nyelvészek általánosan elfogadták. Újabban azonban ezt a területet már nem őshaza néven emlegetik, hanem csak olyannak, ahol az alapnyelvet beszélők utoljára még együtt éltek (7m. 23). Mert hogy megelőzőleg hol laktak, nem tudni! Ez idő szerint nem tudunk állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szétvándorlásuk előtti hosszú évezredek alatt (Kr. e. 8000-Kr. e. 2000) a finnugor nyelvű népek mikor, hol fordultak meg és hogyan, milyen elemekből integrálódtak. A finnugorok korábbi közös lakóhelyeit a legkülönbözőbb tájakon keresték, de a tanítások túlnyomó többsége igazolatlan, igazolhatatlan feltevés, jámbor ötlet (188m. 4)
A nyelvészek által kijelölt őshaza, vagy az utolsó közös finnugor lakóhely földrajzi fekvését több meggondolás kétségessé teszi. A mai magyar nyelvben ugyanis éppen az erdős övezetre utaló finnugor alapszavak hiányoznak: a farkas, szarvas, medve, rénszarvas, cirbolyafenyő finnugor megfelelői. Sőt még a legfontosabb idevágó fogalmat, az erdő fogalmát fedő szó sem azonos a vonatkozó finnugor szóval (7m. 27). Ezenfelül az egész növényföldrajzi és állatföldrajzi elemzés csak akkor volna elfogadható, ha a szóban forgó növények és állatok két, három vagy négyezer évvel ezelőtt is ugyanazon a területen éltek volna, ahol ma találjuk őket. Ez azonban nem valószínű, mert időközben lényeges klímaváltozások történtek és azzal párhuzamosan a növények és állatok életsávja északra tolódott. Az őshaza földrajzi helye tehát a finnugor elmélet keretén belül is bizonytalan és a körülmények délebbre fekvő területre utalnak.
A feltételezett Ural- vidéki őshazából a Duna-medencébe való vándorlást a következő módon képzelik el. Az őshazából az ugor ág, tehát benne a jövendő magyarság is, Kr. e. 1000 táján, vagy talán Krisztus születése táján kivált és kelet felé indult. Átkelt az Ural- hegység másik oldalára, majd onnan is tovább ment Szibériába, a Tobol és Isim sík vidékére, vagy talán még ennél is messzebb, befelé Ázsiába. Ez újabb lakóhelyeiken ax iráni, tehát a Kaukázus és Kaspi alatti kultúrkör legészakibb kisugárzó övezetével lettek határosak és az iráni befolyás hatására addigi gyűjtögető életmódjukat elhagyták és áttértek a lovas és nomád életforma egy szerényebb formájára. Ezután következett a sorsdöntő esemény: Kr. utáni 5. században kelet felől egy nyugati irányba előretörő török népvándorlás zúdul az akkor már lovas nomád magyarság nyugat-szibériai, Tobol- Isim vidéki szállásaira. A magyarság csatlakozik az új hazát kereső török népekhez s ettől kezdve csaknem ötszáz esztendeig, egészen a honfoglalásig, török szövetségben és szomszédságban él. Törökök között, szövetségükben vagy nyomásukra, - vonul az Uraltál a Kaukázushoz, onnan pedig Levédián és Etelközön keresztül a mai hazába (118m. 6).
Ezt a Szibériából Kaukázushoz történt levonulást 250-300 török eredetűnek nyilvánított szó kölcsönvételéből következtetik úgy, hogy a kölcsönözést a feltételezett vándorútra helyezik. Az ekkor kölcsönvett szavak között említik mint a legfontosabbat népünk Hungár nevét is. Ez a név törökül tíz nyíl, de alatta tíz törzs volna értendő. A szó török alakja Onog- úr, de ezt a török nevet mégsem törökök ruházták volna a magyarokra, hanem a törökül egyáltalán nem beszélő szlávok (!?)~ Bármilyen furcsa ezt a megállapítást hallanunk, de így olvassuk a szakmunkákban (141m. 73) . E törökből kölcsönözött szavak nagy részéről azonban Vámbéry Ármin kimutatta, hogy olyan hangalakban szerepelnek a magyar nyelvben, amely azok eredetét sokkal régibb időkbe helyezi, mint a török nyelv kialakulása; vagyis Vámbéry szerint nem török szavak és nem is használhatók az útvonal igazolására. Sőt, maga az Onog- úr név sem török eredetű. A nyelvészeti érvek tehát semmi támpontot sem nyújtanak a feltételezett Szibériából Kaukázushoz történt levonulásra.
A levonulásra vonatkozólag egykorú írott szöveg sincs és arra sehol semmiféle utalást nem találtak. Az elmélet felállítói maguk mondják, hogy a levonulás, ha ilyen egyáltalán volt, meg nem határozható útvonalon történt (8m. 65); az útvonalra vonatkozólag, amelyen ez a népvándorlás lezajlott, nincs adatunk, és hogy a magyarság Nyugat-Szibériából történt elvándorlása után a Kaukázushoz vonult, s hogy a 800-as évek elejéig ott a marad, azt történeti feljegyzésekkel igazolni nem tudjuk (118m. 71 sk). Ez az Ázsiából való levonulás tehát pontosan olyan légből kapott, mint a hunok hasonló ázsiai levonulása. Az elmélet mellett mégis kitartanak. Az átlagos olvasó, akinek nincs ideje a szakkönyveket végigböngészni, ezekről a nehézségekről nem sokat tud. A nagyközönségnek az őstörténeti kutatások végeredményét mint történetileg bebizonyított dolgot adják elő, határozott fogalmazásban, így összegezve:
,,A magyarság eredete szerint sem nem mongol, sem nem árja nép, hanem az Európa északkeletén kialakult finn- ugorságnak egyik életerős, friss hajtása. A magyarság önálló, külön életét Kr. előtt 1000 táján kezdi meg az Ural- hegység európai oldalán. Az első urálinak nevezett őshazában kb. ezerötszáz esztendőt tölt el. Itteni életének utolsó szakában átkerült az ezen a részen könnyen járható Urál- hegység keleti oldalára, ott elhagyva régebbi, erdőlakó, gyűjtögető életmódját, áttér a lovas- nomád életmódnak nyugat- szibériai szerényebb formájára (118m. 5 sk).
Ezután következik az ismertetett levonulás. Miután őseinket a törökök megtanították a magasabb kultúrára és a lovas tudomány alkalmazására, egyetlen rohammal birtokba vették a Kárpátok medencéjét. Itt is török néptöredékeket találtak, de főleg nagy tömegű szlávságot, akikre rátelepedtek. Ezektől állítólag megint sokat kölcsönöztek, különösen a szlávoktól, akiktől a földművelés és a keresztény vallás szókincsét szinte teljesen átvették; a szlávoktól kölcsönvett szavak etimológiai szótára két vaskos kötetre terjed. De kölcsönöztünk nemcsak irániaktól, törököktől. szlávoktól, hanem minden más néptől is, akikkel csak érintkezésbe kerültünk, jelesül a németektől és a latinoktól. Hála ennek a nagy adósságnak, Szent István királyunk alatt végre felemelkedtünk az általános európai színvonalra. Idegenek, akik a finnugor nyelvészek megállapításait elolvasták, azok alapján a magyarokat Európába betolakodott barbár népnek tartják és így szólnak róluk: Ami a magyar népet illeti, az sok szláv, német, latin kölcsönszavat csatolt azokhoz a kölcsönszavakhoz, amelyeket megelőzőleg a törökből merített, úgyhogy szótárának jelentős része idegen (133m.).
Hogy miként egyeztethető össze ezzel az óriási mértékű kölcsönzéssel az a másik közismert nyelvészeti megállapítás, amely szerint szókincsünket feltűnő nagy terjedelemben használó három nagy költőnk, Tompa Mihály, Arany János és Petőfi Sándor több mint 90 százalékban ősi finnugor (!) szavakat használ, - nehéz felfogni.
A finnugor őstörténeti felfogás ma már otthon is elszigetelődött és a rokontudományok, elsősorban a régészet, kezdik ostromolni. Hazai régészeink korábban nagy készséget mutattak arra, hogy a finnugor nyelvészek által kidolgozott magyar őstörténetet alátámasszák.
László Gyula azonban, aki az idevágó munkásságot újabban bámulatos részletességgel és nagy irodalmi körültekintéssel újra összefoglalta, kénytelen volt vizsgálatát nemleges válasszal lezárni (117m. 5). Szerinte a régészet nem igazolja a finnugor alapozású őstörténeti elméletet. László Gyula tapintatosan így szól:
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy e leletekkel egyelőre nem tudjuk még nyomról-nyomra követni azt az utat, amelyet a magyar nép a nyelvtudomány és történelemkutatás eredményei szerint nyugat-szibériai őshazájából mai hazánkig megtett. Azok a leletek, amelyeket már kétségtelenül a honfoglaló magyarságtól származtathatunk, nem vezetnek minket messzebb a 9. századnál, területileg pedig Lebedián túl (118m. 194).
Ami pedig a Kunda-Sigir műveltséget illeti, amelynek elterjedése nagyjából fedi a finnugor népek későbbi szálláshelyeit, László Gyula arra a meglepő eredményre jut, hogy ez a műveltség eredetileg délről, Dél- Uralból felfelé, Közép- Uralba, s onnan kettéágazva a Baltikum felé és Kelet-Szibériába terjedt, tehát éppen ellenkező irányban, mint amerre őseink a feltételezés szerint mentek volna (117m. 81, 98 sk). A régészeti anyag etnográfiai elemzéséből pedig az a benyomás szűrhető le, hogy a magyarság úgynevezett törökös vezetőrétege mégsem egészen törökös jellegű (117m. 19). Nemde furcsa ezek után a finnugor nyelvészektől azt olvasni, hogy a régészeti kutatások eddigi eredményei nemcsak, hogy nem ellenkeznek a nyelvészeti paleontológia megállapításaival, hanem határozottan megerősítik azokat (188m. 10).
De nemcsak a régészet nem támogatja a finnugor alapú őshaza és vándorlás elméletét, hanem a magyar mitológiai kutatás sem, amennyiben ilyen van. Ennek a tudománynak emlékei nem Szibériára utalnak, hanem kifejezetten a Régi Keletre: Irán, Mezopotámia, Egyiptom, Szíria és Kisázsia területére és a régi napvallás emlékeit tükrözik. Amit a sámánkodásra vonatkozólag Diószegi Vilmos Szibériában talált, csak halvány fénye annak a hatalmas vallási komplexumnak; ami az ókorban teljes pompájában virágzott a Régi Keleten s amiről Magyarországon is sokkal bővebb anyaggal rendelkezünk. A szibériai eredmény olyan sovány, hogy a sámánkodás kiinduló pontjának Szibéria nem tekinthető. Téves a sámánkodást északi hisztériának nevezni és a hideggel magyarázni annak eredetét, mintegy ezzel Szibériához kötve a jelenséget, ha ez a foglalkozás a meleg éghajlat alatt a Régi Keleten is megvolt.
Nem támogatja a finnugor elméletet a középkori magyar történeti irodalom sem, a geszták és krónikák, amelyek szerint az őshaza nem Ural- Szibériában, hanem a Régi Keleten volt.
Éppen ezért a finnugor tudósok a geszták és krónikák híradásait tévesnek jelentik ki és elutasítják: A magyar irodalom egyhangúan elutasítja a krónikákban hagyományozott magyar őseredetet (82m. 11). Különösen Kézai Simon mester 1282-1285 táján készült gesztáját és leszármazóit mellőzik, amelyek a magyarok őshazáját Babilon táján, a Vörös-tenger partvidékén és Memfisz körül emlegetik és a hunokat a magyarokkal azonos nyelvű népnek tartják. Kézai váltig ismétli, hogy a hunok magyarok (Huni sive Hungari), hogy a magyarok egyik ága már jóval Árpád előtt beköltözött a Duna- medencébe és ott országot alkotott, Attila pedig a legnagyobb magyar király volt, továbbá hogy Árpáddal tulajdonképpen a hun-magyarok kiköltözött része jött vissza. Az Anonymus-csoporthoz tartozó elbeszélő források is szólnak hun-magyar testvériségről, de azt - Árpád dicsőségét kívánva megírni nem részletezik, csupán annyit mondanak, hogy Árpád Attila nemzetségéből származott. Anonymust, aki 1196-1203 táján készítette gesztáját, szembeállítják Kézaival és céljuk érdekében félremagyarázzák. Azt az útvonalat, amelyen Anonymus Árpádékat vezeti, kelet felé megnyújtják, s vele próbálják igazolni az ural- szibériai őshazát. Pedig Anonymus mindig csak a kaukázusi őshazáról, a Don-Volga közti Szcítiáról beszél, és egyetlen szóval sem említi, hogy a magyarok valaha is az Uralban, vagy pláne azon is túl, Szibériában laktak volna.
E helyütt nem foglalkozunk azoknak a nyelvészeknek eredményeivel, akik nem a finnugor iskolához tartoznak. Csak éppen megemlítjük, hogy az ő újabb kutatásaik romhalmazzá döntik a finnugor elmélet minden tartóoszlopát és súlyos szemrehányást tartalmaznak a finnugor szakértők erőszakoskodásaival szemben, akik a magyarság őstörténetét kiárusították, legdrágább kincsünket, a magyar nyelvet szétosztogatták boldognak és boldogtalannak. A finnugor elmélet tanárai és tudósai ezeket az észrevételeket és az újabb munkákat komolyan szóra sem érdemesítik és mérhetetlen gőggel és gúnnyal lesodorják íróasztalukról. A finnugor szakemberek szerint ezek az alkalmatlankodó kutatók ,,romantikus lelkű megszállottak, akik azzal áltatják magukat és másokat, hogy a magyar a világ legősibb nyelve és hogy ősapáink Ádám-Éváig visszamenőleg ezen a nyelven beszéltek, szerintük ez nevetséges álláspont, úgyszintén nevetséges a valamivel tudományosabb álarcot öltő, de egyértelműen nacionalista-soviniszta turáni gondolat is. Amit az új megoldást keresgélők írnak, a finnugor ideológusok szerint csak zavaros, naiv, reakciós és fasiszta dolog (86m. 143) !
A finnugor tudósok elszigeteltségükben elvesztették idegeik feletti uralmukat és utolsó érvként politikai befolyásukat veszik igénybe, hogy ellenfeleiket elhallgatásra bírják. Aki erről bővebb felvilágosítást óhajt, nézze meg az Őstörténeti csodabogarak címet viselő előadásukat (118m. 276 sk).
A hazai magyar őstörténet hivatalos elméletének gyenge pontjait, ellentmondásait, mellőzéseit és teljes elszigeteltségét szándékosan emeltük ki. Ezzel érzékeltetni kívántuk, hogy a magyar őstörténet finnugor formája, akárcsak a hun történet, távolról sincs tudományosan megalapozva és hogy a forgalomban levő elképzelések légüres térben lebegnek. Ha tehát a következő fejezetekben forrásaink alapján a finnugor tanítással ellenkező felfogást fejtegetünk, azt nagyon is időszerűnek és szükségesnek kell tekintenünk.
Az őshaza fogalom a nemzetközi irodalomban is elég bizonytalan. Akik a szót öntudatosan használják, vele általában azt a területet jelölik, amelyen a nép nemzetté alakulása lejátszódik, vagyis a törzseket először foglalták keretbe és a neolitikus kultúra felvétele után a helyhez kötöttség bekövetkezett. Ezt a folyamatot rendszeres írásbeli tevékenység szokta kísérni. Az őshaza előtt kinyomozható lakóhely a szülőhaza
A magyar őstörténet nyelvészeti alapja. - Magyar őstörténet alatt közmegegyezéssel az Árpádok 9. század végén lezajlott honfoglalása előtti kort értjük. Ez is telítve van bizonytalanságokkal, az ellentmondó elméletek halmazával és soha be nem bizonyított feltételezésekkel. A helyzet magyarázata jórészben itt is ugyanaz mint a hunok esetében: magyar nyelven írt feljegyzések az Árpádokat megelőző időkből eddig még nem kerültek elő. Más népek tollából eredő ránk vonatkozó feljegyzések is csak a 9. század közepétől állnak rendelkezésünkre és - ugyancsak eddigi tudásunk szerint - a Magyar név is, mint népnév, ismeretlen a 9. század előtt. Elszórt adatokkal sem sikerült az 5. századnál korábbi időkben képet alkotni múltunkról. Ezért, mint hazai kollégáink írják: A magyar őstörténetet visszafelé csak az 5. századig lehet nyomozni. Azontúl egy tapodtat sem mehetünk előre, elvész szemünk elől minden irányító nyom (118 m. 38).
Ilyen körülmények között, amidőn az írott történeti adatokból éppen úgy nem várhatjuk, akárcsak a honfoglaláskori régészeti leletekből, hogy őstörténetünk messze évezredeibe vezessenek bennünket (117m. 25), a magyar őstörténet nyomozására - úgy vélik - csak egyetlen lehetőség marad: a magyar nyelv szerkezetét és szókincsét kell összehasonlítani a rokonnépek nyelvével és szókincsével és a Kr. e. időkbe visszanyújtható közös ősi szavak segítségével megrajzolni a régi idők világát. A jelenleg otthon forgalomban lévő hivatalos őstörténet tehát kizárólag a nyelvtudomány megállapításaira felépített következtetések láncolata. Ez egyúttal azt is jelenti, ha mégis találunk magyar nyelvű forrásokat a Kr. előtti időkben, összedől egész őstörténeti elképzelésük.
Amidőn hazai nyelvészeink kutatásaikhoz hozzálátnak, az indogermán nyelvészet hatása alatt állva abból az eleve felvett tételből indulnak ki, hogy a magyar nyelv nem lehet ősnyelv (idioma primogenitum). Más szóval a magyar nyelv sem olyan, amely születésétől kezdve kifejlődéséig a maga teremtette eredeti szókinccsel és szerkezettel élne, hanem olyan nyelv, amely egy más, már korábban meglévő, de ma már kihalt ősnyelvből átvett örökséggel indult útjára, amit maga továbbfejlesztett, újabb és újabb kölcsönökkel gyarapítva. Zsirai Miklós, a magyar nyelv nemrég elhányt főideológusa a tételt így fogalmazta meg: Eleve valószínű, hogy.., a magyar sem holmi idioma primogenitum, a magyar is valamilyen ősi nyelvegység felbomlásából keletkezett (118 m. 13).
Második tételükként megállapítják, hogy. a magyar nyelv szerkezete és szókincse úgynevezett finnugor nyelvek szerkezetével és szókincsével áll rokonságban. Ez tökéletesen igaz. Csakhogy a finnugor nyelvészek ezen a rokonságon kívül más közeli rokonságot nem ismernek el. A rokonságot következő nyelvekre korlátozzák: 1. magyar, manysi (más néven vogul) hanti (ostiak) - együttesen ugor nyelvek, ezek lennének legközelebbi nyelvrokonaink; 2. udmurt (vótiak), komi (zürjén), erza és moksa (mordvin), mari (cseremisz), szame (lapp), szuomi (finn), esti (észt), karjalai együttesen a permi ág nyelvei és 3. egészen távoli rokon a szamojéd nyelv. E megállapításhoz ezt a következtetést fűzik: ...eszerint a magyart... a finnugor nyelvrendszer, a finnugor nyelvcsalád tagjának, finn-ugor nyelvnek kell tekinteni (188m. 3).
A nem hivatalos iskolához tartozó nyelvészek azonban észrevették, hogy a magyar nyelv a török nyelvekkel is igen közeli rokonságban áll, sőt ezenkívül egyes ókori nyelvek is, mint például a mezopotámiai szumér, vele nagyon közeli - a finnugornál erősebb - rokonságban állnak. Ezért finnugor elnevezés nem kielégítő, nem találó és nem is tartható fenn jogosan. Továbbmenőleg, ha a magyar nyelv valóban ennyire régi, régibb mint a finnugor nyelv, akkor mégiscsak idioma primogenitum lehet, miből örököltek a finnugor népek, török népek és mások is! Vagyis helyesen nem finnugor nyelvekről kellene beszélnünk, hanem magyar nyelvekről, melyek eredeti formáját egyedül mi, mai magyarok tartottuk fenn, akik az ősi nevet is viseljük és a rokonnyelvek a mi nyelvünk leszármazói.
Ez már egészen más dolog s olyan mélyrehatóan különbözik a mai hivatalos felfogástól, hogy azt a finnugor nyelvészek egyelőre elutasítják. Mivel a finnugor nyelvészek a magyar nyelvet nem ősnyelvnek, hanem leszármazott nyelvnek tekintik és mivel szerintük a magyar nyelv beszélői Európába csak a 9. század végén érkeztek, azért így okoskodnak a továbbiakban: ha a mi nyelvünkben valami közös az indogermán, török vagy más nyelvekkel, ez csak úgy magyarázható, hogy ezeket az elemeket e már régebben Európában lakó népek nyelvéből a magyar vette át. Ez a kölcsönzés a törökből, germánból, szlávból, latinból, irániból, a finnugor elmélet további fontos tartóoszlopa, szerves része és kiegészítő tétele, nélküle az egész teória nem tartható fenn. De mi fog történni ezzel a kölcsönzési elmélettel, ha kiderül, hogy magyarok Európában már Krisztus előtti évezredekben is laktak, tehát előbb, mint a megnevezett népek? Ez esetben a logika szabálya szerint az következik, hogy a kölcsönzés fordított irányban történt.
A magyar ősműveltség és őshaza finnugor elképzelésben.
A magyar ősműveltséget a finnugor nyelvészek a következő módon rajzolták meg. Ha a magyarok az őshazában még a közös finnugor nyelvet beszélték, egyszerűen meg kell keresni azokat a közös finnugor szavakat, amelyek a rokonnyelvekben ma is megtalálhatók és az így talált ősi közös szókincs fogja tükrözni a kérdéses műveltséget. A módszer kétségtelenül jó eredményre vezetne, ha a kiindulópont igaz volna, vagyis ha a rokonság csak az ugor és permi ágra korlátozódna és nem tartozna abba bele például a mezopotámiai szumér ág sem. Az az ősműveltség, amit ezen a módon találtak, egy egészen civilizálatlan népséget, minden magasabb kötelék nélkül élő embercsoportokat, szanaszét kóborló bandákat tüntet fel, amelyek termelő tevékenységet nem folytattak, nem ismerték a földművelést és nem volt állattenyésztésük sem, hanem csupán parazita életet éltek: halásztak, vadásztak és a természet önmagától nyújtott javait gyűjtögették, ahogy ők mondják a vadság felső fokán éltek (7m. 27 sk).
Ez a megállapítás annyira nem illik a későbbi láncszemekbe, hogy eredményükön maguk a finnugor nyelvészek is meglepődtek. Más céhbeliek a közös, vagyis finnugor alapszavak közé sorolják az ilyeneket is, mint Ház, Fal, Ágy, Kenyér, amelyek vitathatatlanul kultúrszavak, helyben lakást, mezőgazdálkodást és nem kóborlást tételeznek fel (188m. 7 sk). Ezért a vadságra vonatkozó megállapításukhoz ezt a kiegészítést fűzik: ,,A kutatás ezen a téren még közel sem .mondta ki az utolsó szót (7m. 32). Vajon mi lesz a finnugor elmélet utolsó szava, ha kiderül, hogy elődeink már a feltételezett finnugor ősnyelv előtt is magyarul beszéltek és nemcsak a ház szót, hanem a palotát is ismerték, öntöző csatornákat építettek, függő kertekben pihentek és ma is jól érthető magyar nyelven készítették írásos feljegyzéseiket?
A finnugor alapnyelvet beszélők közös társadalmából - így folytatódik elméletük - az ugor csoport (magyar, manysi, hanti) időszámításunk előtt 2500 vagy 2000 táján kivált és ezer vagy ezerötszáz évvel utóbb, vagy talán kétezer évvel utóbb (itt teljes a bizonytalanság), úgy Krisztus születése táján, a magyar ág megkezdte külön életét. Szerintük tehát A magyar nyelv önálló, külön életéről csak attól az időtől kezdve beszélhetünk, amikor legközelebbi rokonaitól... is elvált (118m. 39). Eszerint magyar nyelven írt szöveg legkorábban csak Kr. születése után volna lehetséges, de az időszámítást megelőző időkből nem.
A magyar őshaza földrajzi helyére és onnan a Duna-medencébe való vándorlásra szintén nyelvi mozzanatokból következtettek. A magyarok legkorábbi lakóhelye az a terület volt, ahol a rokonnépekkel még együtt éltek és a finnugor közös nyelvet beszélték. Meg kell tehát csak keresni a rokonnépek nyelvében a közös növény- és állatneveket s ahol azok ma találhatók, ott volt az őshaza. Ezt a helyet ilyen módon az erdők zónájában találták meg, az Ural hegység és a Bjelaja folyó között fekvő aránylag kis területen, s a megállapítást a nyelvészek általánosan elfogadták. Újabban azonban ezt a területet már nem őshaza néven emlegetik, hanem csak olyannak, ahol az alapnyelvet beszélők utoljára még együtt éltek (7m. 23). Mert hogy megelőzőleg hol laktak, nem tudni! Ez idő szerint nem tudunk állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szétvándorlásuk előtti hosszú évezredek alatt (Kr. e. 8000-Kr. e. 2000) a finnugor nyelvű népek mikor, hol fordultak meg és hogyan, milyen elemekből integrálódtak. A finnugorok korábbi közös lakóhelyeit a legkülönbözőbb tájakon keresték, de a tanítások túlnyomó többsége igazolatlan, igazolhatatlan feltevés, jámbor ötlet (188m. 4)
A nyelvészek által kijelölt őshaza, vagy az utolsó közös finnugor lakóhely földrajzi fekvését több meggondolás kétségessé teszi. A mai magyar nyelvben ugyanis éppen az erdős övezetre utaló finnugor alapszavak hiányoznak: a farkas, szarvas, medve, rénszarvas, cirbolyafenyő finnugor megfelelői. Sőt még a legfontosabb idevágó fogalmat, az erdő fogalmát fedő szó sem azonos a vonatkozó finnugor szóval (7m. 27). Ezenfelül az egész növényföldrajzi és állatföldrajzi elemzés csak akkor volna elfogadható, ha a szóban forgó növények és állatok két, három vagy négyezer évvel ezelőtt is ugyanazon a területen éltek volna, ahol ma találjuk őket. Ez azonban nem valószínű, mert időközben lényeges klímaváltozások történtek és azzal párhuzamosan a növények és állatok életsávja északra tolódott. Az őshaza földrajzi helye tehát a finnugor elmélet keretén belül is bizonytalan és a körülmények délebbre fekvő területre utalnak.
A feltételezett Ural- vidéki őshazából a Duna-medencébe való vándorlást a következő módon képzelik el. Az őshazából az ugor ág, tehát benne a jövendő magyarság is, Kr. e. 1000 táján, vagy talán Krisztus születése táján kivált és kelet felé indult. Átkelt az Ural- hegység másik oldalára, majd onnan is tovább ment Szibériába, a Tobol és Isim sík vidékére, vagy talán még ennél is messzebb, befelé Ázsiába. Ez újabb lakóhelyeiken ax iráni, tehát a Kaukázus és Kaspi alatti kultúrkör legészakibb kisugárzó övezetével lettek határosak és az iráni befolyás hatására addigi gyűjtögető életmódjukat elhagyták és áttértek a lovas és nomád életforma egy szerényebb formájára. Ezután következett a sorsdöntő esemény: Kr. utáni 5. században kelet felől egy nyugati irányba előretörő török népvándorlás zúdul az akkor már lovas nomád magyarság nyugat-szibériai, Tobol- Isim vidéki szállásaira. A magyarság csatlakozik az új hazát kereső török népekhez s ettől kezdve csaknem ötszáz esztendeig, egészen a honfoglalásig, török szövetségben és szomszédságban él. Törökök között, szövetségükben vagy nyomásukra, - vonul az Uraltál a Kaukázushoz, onnan pedig Levédián és Etelközön keresztül a mai hazába (118m. 6).
Ezt a Szibériából Kaukázushoz történt levonulást 250-300 török eredetűnek nyilvánított szó kölcsönvételéből következtetik úgy, hogy a kölcsönözést a feltételezett vándorútra helyezik. Az ekkor kölcsönvett szavak között említik mint a legfontosabbat népünk Hungár nevét is. Ez a név törökül tíz nyíl, de alatta tíz törzs volna értendő. A szó török alakja Onog- úr, de ezt a török nevet mégsem törökök ruházták volna a magyarokra, hanem a törökül egyáltalán nem beszélő szlávok (!?)~ Bármilyen furcsa ezt a megállapítást hallanunk, de így olvassuk a szakmunkákban (141m. 73) . E törökből kölcsönözött szavak nagy részéről azonban Vámbéry Ármin kimutatta, hogy olyan hangalakban szerepelnek a magyar nyelvben, amely azok eredetét sokkal régibb időkbe helyezi, mint a török nyelv kialakulása; vagyis Vámbéry szerint nem török szavak és nem is használhatók az útvonal igazolására. Sőt, maga az Onog- úr név sem török eredetű. A nyelvészeti érvek tehát semmi támpontot sem nyújtanak a feltételezett Szibériából Kaukázushoz történt levonulásra.
A levonulásra vonatkozólag egykorú írott szöveg sincs és arra sehol semmiféle utalást nem találtak. Az elmélet felállítói maguk mondják, hogy a levonulás, ha ilyen egyáltalán volt, meg nem határozható útvonalon történt (8m. 65); az útvonalra vonatkozólag, amelyen ez a népvándorlás lezajlott, nincs adatunk, és hogy a magyarság Nyugat-Szibériából történt elvándorlása után a Kaukázushoz vonult, s hogy a 800-as évek elejéig ott a marad, azt történeti feljegyzésekkel igazolni nem tudjuk (118m. 71 sk). Ez az Ázsiából való levonulás tehát pontosan olyan légből kapott, mint a hunok hasonló ázsiai levonulása. Az elmélet mellett mégis kitartanak. Az átlagos olvasó, akinek nincs ideje a szakkönyveket végigböngészni, ezekről a nehézségekről nem sokat tud. A nagyközönségnek az őstörténeti kutatások végeredményét mint történetileg bebizonyított dolgot adják elő, határozott fogalmazásban, így összegezve:
,,A magyarság eredete szerint sem nem mongol, sem nem árja nép, hanem az Európa északkeletén kialakult finn- ugorságnak egyik életerős, friss hajtása. A magyarság önálló, külön életét Kr. előtt 1000 táján kezdi meg az Ural- hegység európai oldalán. Az első urálinak nevezett őshazában kb. ezerötszáz esztendőt tölt el. Itteni életének utolsó szakában átkerült az ezen a részen könnyen járható Urál- hegység keleti oldalára, ott elhagyva régebbi, erdőlakó, gyűjtögető életmódját, áttér a lovas- nomád életmódnak nyugat- szibériai szerényebb formájára (118m. 5 sk).
Ezután következik az ismertetett levonulás. Miután őseinket a törökök megtanították a magasabb kultúrára és a lovas tudomány alkalmazására, egyetlen rohammal birtokba vették a Kárpátok medencéjét. Itt is török néptöredékeket találtak, de főleg nagy tömegű szlávságot, akikre rátelepedtek. Ezektől állítólag megint sokat kölcsönöztek, különösen a szlávoktól, akiktől a földművelés és a keresztény vallás szókincsét szinte teljesen átvették; a szlávoktól kölcsönvett szavak etimológiai szótára két vaskos kötetre terjed. De kölcsönöztünk nemcsak irániaktól, törököktől. szlávoktól, hanem minden más néptől is, akikkel csak érintkezésbe kerültünk, jelesül a németektől és a latinoktól. Hála ennek a nagy adósságnak, Szent István királyunk alatt végre felemelkedtünk az általános európai színvonalra. Idegenek, akik a finnugor nyelvészek megállapításait elolvasták, azok alapján a magyarokat Európába betolakodott barbár népnek tartják és így szólnak róluk: Ami a magyar népet illeti, az sok szláv, német, latin kölcsönszavat csatolt azokhoz a kölcsönszavakhoz, amelyeket megelőzőleg a törökből merített, úgyhogy szótárának jelentős része idegen (133m.).
Hogy miként egyeztethető össze ezzel az óriási mértékű kölcsönzéssel az a másik közismert nyelvészeti megállapítás, amely szerint szókincsünket feltűnő nagy terjedelemben használó három nagy költőnk, Tompa Mihály, Arany János és Petőfi Sándor több mint 90 százalékban ősi finnugor (!) szavakat használ, - nehéz felfogni.
A finnugor őstörténeti felfogás ma már otthon is elszigetelődött és a rokontudományok, elsősorban a régészet, kezdik ostromolni. Hazai régészeink korábban nagy készséget mutattak arra, hogy a finnugor nyelvészek által kidolgozott magyar őstörténetet alátámasszák.
László Gyula azonban, aki az idevágó munkásságot újabban bámulatos részletességgel és nagy irodalmi körültekintéssel újra összefoglalta, kénytelen volt vizsgálatát nemleges válasszal lezárni (117m. 5). Szerinte a régészet nem igazolja a finnugor alapozású őstörténeti elméletet. László Gyula tapintatosan így szól:
Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy e leletekkel egyelőre nem tudjuk még nyomról-nyomra követni azt az utat, amelyet a magyar nép a nyelvtudomány és történelemkutatás eredményei szerint nyugat-szibériai őshazájából mai hazánkig megtett. Azok a leletek, amelyeket már kétségtelenül a honfoglaló magyarságtól származtathatunk, nem vezetnek minket messzebb a 9. századnál, területileg pedig Lebedián túl (118m. 194).
Ami pedig a Kunda-Sigir műveltséget illeti, amelynek elterjedése nagyjából fedi a finnugor népek későbbi szálláshelyeit, László Gyula arra a meglepő eredményre jut, hogy ez a műveltség eredetileg délről, Dél- Uralból felfelé, Közép- Uralba, s onnan kettéágazva a Baltikum felé és Kelet-Szibériába terjedt, tehát éppen ellenkező irányban, mint amerre őseink a feltételezés szerint mentek volna (117m. 81, 98 sk). A régészeti anyag etnográfiai elemzéséből pedig az a benyomás szűrhető le, hogy a magyarság úgynevezett törökös vezetőrétege mégsem egészen törökös jellegű (117m. 19). Nemde furcsa ezek után a finnugor nyelvészektől azt olvasni, hogy a régészeti kutatások eddigi eredményei nemcsak, hogy nem ellenkeznek a nyelvészeti paleontológia megállapításaival, hanem határozottan megerősítik azokat (188m. 10).
De nemcsak a régészet nem támogatja a finnugor alapú őshaza és vándorlás elméletét, hanem a magyar mitológiai kutatás sem, amennyiben ilyen van. Ennek a tudománynak emlékei nem Szibériára utalnak, hanem kifejezetten a Régi Keletre: Irán, Mezopotámia, Egyiptom, Szíria és Kisázsia területére és a régi napvallás emlékeit tükrözik. Amit a sámánkodásra vonatkozólag Diószegi Vilmos Szibériában talált, csak halvány fénye annak a hatalmas vallási komplexumnak; ami az ókorban teljes pompájában virágzott a Régi Keleten s amiről Magyarországon is sokkal bővebb anyaggal rendelkezünk. A szibériai eredmény olyan sovány, hogy a sámánkodás kiinduló pontjának Szibéria nem tekinthető. Téves a sámánkodást északi hisztériának nevezni és a hideggel magyarázni annak eredetét, mintegy ezzel Szibériához kötve a jelenséget, ha ez a foglalkozás a meleg éghajlat alatt a Régi Keleten is megvolt.
Nem támogatja a finnugor elméletet a középkori magyar történeti irodalom sem, a geszták és krónikák, amelyek szerint az őshaza nem Ural- Szibériában, hanem a Régi Keleten volt.
Éppen ezért a finnugor tudósok a geszták és krónikák híradásait tévesnek jelentik ki és elutasítják: A magyar irodalom egyhangúan elutasítja a krónikákban hagyományozott magyar őseredetet (82m. 11). Különösen Kézai Simon mester 1282-1285 táján készült gesztáját és leszármazóit mellőzik, amelyek a magyarok őshazáját Babilon táján, a Vörös-tenger partvidékén és Memfisz körül emlegetik és a hunokat a magyarokkal azonos nyelvű népnek tartják. Kézai váltig ismétli, hogy a hunok magyarok (Huni sive Hungari), hogy a magyarok egyik ága már jóval Árpád előtt beköltözött a Duna- medencébe és ott országot alkotott, Attila pedig a legnagyobb magyar király volt, továbbá hogy Árpáddal tulajdonképpen a hun-magyarok kiköltözött része jött vissza. Az Anonymus-csoporthoz tartozó elbeszélő források is szólnak hun-magyar testvériségről, de azt - Árpád dicsőségét kívánva megírni nem részletezik, csupán annyit mondanak, hogy Árpád Attila nemzetségéből származott. Anonymust, aki 1196-1203 táján készítette gesztáját, szembeállítják Kézaival és céljuk érdekében félremagyarázzák. Azt az útvonalat, amelyen Anonymus Árpádékat vezeti, kelet felé megnyújtják, s vele próbálják igazolni az ural- szibériai őshazát. Pedig Anonymus mindig csak a kaukázusi őshazáról, a Don-Volga közti Szcítiáról beszél, és egyetlen szóval sem említi, hogy a magyarok valaha is az Uralban, vagy pláne azon is túl, Szibériában laktak volna.
E helyütt nem foglalkozunk azoknak a nyelvészeknek eredményeivel, akik nem a finnugor iskolához tartoznak. Csak éppen megemlítjük, hogy az ő újabb kutatásaik romhalmazzá döntik a finnugor elmélet minden tartóoszlopát és súlyos szemrehányást tartalmaznak a finnugor szakértők erőszakoskodásaival szemben, akik a magyarság őstörténetét kiárusították, legdrágább kincsünket, a magyar nyelvet szétosztogatták boldognak és boldogtalannak. A finnugor elmélet tanárai és tudósai ezeket az észrevételeket és az újabb munkákat komolyan szóra sem érdemesítik és mérhetetlen gőggel és gúnnyal lesodorják íróasztalukról. A finnugor szakemberek szerint ezek az alkalmatlankodó kutatók ,,romantikus lelkű megszállottak, akik azzal áltatják magukat és másokat, hogy a magyar a világ legősibb nyelve és hogy ősapáink Ádám-Éváig visszamenőleg ezen a nyelven beszéltek, szerintük ez nevetséges álláspont, úgyszintén nevetséges a valamivel tudományosabb álarcot öltő, de egyértelműen nacionalista-soviniszta turáni gondolat is. Amit az új megoldást keresgélők írnak, a finnugor ideológusok szerint csak zavaros, naiv, reakciós és fasiszta dolog (86m. 143) !
A finnugor tudósok elszigeteltségükben elvesztették idegeik feletti uralmukat és utolsó érvként politikai befolyásukat veszik igénybe, hogy ellenfeleiket elhallgatásra bírják. Aki erről bővebb felvilágosítást óhajt, nézze meg az Őstörténeti csodabogarak címet viselő előadásukat (118m. 276 sk).
A hazai magyar őstörténet hivatalos elméletének gyenge pontjait, ellentmondásait, mellőzéseit és teljes elszigeteltségét szándékosan emeltük ki. Ezzel érzékeltetni kívántuk, hogy a magyar őstörténet finnugor formája, akárcsak a hun történet, távolról sincs tudományosan megalapozva és hogy a forgalomban levő elképzelések légüres térben lebegnek. Ha tehát a következő fejezetekben forrásaink alapján a finnugor tanítással ellenkező felfogást fejtegetünk, azt nagyon is időszerűnek és szükségesnek kell tekintenünk.
Az őshaza fogalom a nemzetközi irodalomban is elég bizonytalan. Akik a szót öntudatosan használják, vele általában azt a területet jelölik, amelyen a nép nemzetté alakulása lejátszódik, vagyis a törzseket először foglalták keretbe és a neolitikus kultúra felvétele után a helyhez kötöttség bekövetkezett. Ezt a folyamatot rendszeres írásbeli tevékenység szokta kísérni. Az őshaza előtt kinyomozható lakóhely a szülőhaza
A finnugor-elmélet megdöntése.
Miután a Habsburg-dinasztia, de főleg a bécsi kamarilla, a császár tanácsadó testülete a magyarsággal szemben mindig rosszakaratú volt, a finnugrizmus harmadik korszak eseményeinek kezdetét legalább az 1703-ban kezdődő, II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leveréséig, az 1711. évi szatmári békéig kell előre helyezni.
Ez a harmadik korszak 1943-ban csak akkor fejeződött be, amikor a finnugorizmus három apostola közül földi pályafutását nemcsak Budenz József (1856-1893) és Hunfalvy-Hunsdorfer Pál (1810-1891), hanem már Szinnyei-Färber-József (1857-1943. IV. 14.) is befejezte.
Ekkor határozták el, hogy az ellen a rebellis magyarság ellen, mely a dinasztia ellen 1848-ban már negyedszer fegyvert fogott, lélektani hadjáratot kell indítani. A magyarság nemzeti büszkeségét és ősi származásának tudatát kell megsemmisíteni, hogy elgermánosítható és a Gesammtmonarchie-ba beolvasztható legyen. Ezért a magyarságot a fehér fajnak a legalacsonyabb kultúrfokán élő népétől kell származtatni, mert Sajnovics, Révay, Reguly, stb. magyar tudósok már régen megállapították, hogy a magyar nyelvnek az északi területen élő lappok, finnek, vogulok, stb. finnugor népek nyelve a legközelebbi rokonai.
A kamarilla ezzel a feladattal azt a fiatal tudóst bízta meg, aki Hessen tartomány Rasdorf községében született, s aki 1857. előtt magyar szót sem hallott, aki a feladat elvégzéséhez (a magyarság és nyelve eredetének tudományos módon való megállapításához) a szükséges szaktudás óriási hiányával kezdett hozzá, amit merészséggel és főleg rosszakarattal pótolt.
Azonban, mikor Budenz „Magyar-Ugor összehasonlító szótár” című könyvét 1864-71-ben, majd 1873-ban már „Ugor nyelvek összehasonlító alaktana” című könyvét is megírta és kiadta, a magyarság vezetői közül egyesek azt hitték, hogy ez a német lángelme a magyarság származásának rejtélyeit is képes lesz megoldani. Ezért a magyar kormány a pesti egyetemen nem a szumir tanszéket, hanem Budenz részére a Finnugor Összehasonlító Nyelvtudomány tanszékét már 1876-ban felállította.
Budenz tehát, mint a magyar egyetemen a magyar nyelv tanára, abba a helyzetbe került, hogy a kamarillától kapott feladatot már teljesíthette. S hogy feladatát elvégezhesse, saját elképzeléséből, amelyet már 1864-ben is hangoztatott, egy premisszát, egy kiindulási alapot és egy gyűjtőnevet csinált.
Premissza: Európa legmostohább éghajlatú vidékén i.e. IV-III. évezredben finnugor alapnyelvet beszélő ősnép élt s ettől az ősnéptől származnak az északi területen élő finnugor (gyűjtőnév) népek.
Majd a magyar és a finnugor nyelvek rokonságának konkrét bizonyítékából önkényesen azt az állítólagos magyar őstörténelmi tényt is kikövetkeztette, hogy a honfoglaló magyarok elődei a finnugor népek etnikai közösségéből való kiválás után az V. században a Kaukázus vidékére vándoroltak és vitték magukkal azt a nyelvörökséget, amelyet a finnugor őshaza területén örököltek. Ezért csak azok az ősmagyar szavak, amelyek a finnugor nyelvek szavaiból származtathatók. A többi magyar szó pedig mind olyan jövevényszó, amelyeket a magyarok különböző korokban, különböző területeken, különböző népektől vettek át.
Budenz szerint a honfoglaló magyarság olyan finnugor eredetű, harcias lovasnép volt, mely fejletlen nyelvének szószegénysége miatt a duna-medencei szlávoknál megismert tárgyak, fogalmak megnevezésére, amelyeket saját nyelvén megnevezni nem tudott – sok szláv szót kényszerült átvenni. Az a nép pedig, melynek szókincsében olyan kevés az ősmagyar szó, és amely olyan sok szláv, germán, latin, stb. szót kényszerült átvenni, mint a magyar, a műveltségnek igen alacsony fokán állott és föltétlenül analfabéta volt.
Budenz a kamarillától kapott megbízást főleg azért teljesíthette, mert őt a finnugor elmélet kidolgozásában Hunfalvy Pál, Heinrich Gusztáv (aki a MTA titkára volt), Petz Gedeon, Bleyer Jakab és főleg Szinnyei József, sőt Szarvas Gábor is erősen támogatta. Budenzet azonban a kamarilla egyik tagja, Franz Miklósich is (1831-1891) erősen támogatta, aki a bécsi egyetemen a szláv nyelvek tanára és a császár valóságos belső titkos tanácsosa volt.
Kétségtelen, hogy Budenz Miklosichal összedolgozott, hiszen nem véletlen az, hogy Bécsben és Budapesten 1871-ben olyan két könyv jelent meg, amelyek a honfoglaló magyarok nyelvéről, a honfoglaló magyarok rokonairól, és műveltségéről úgy szólnak, mint azt a kamarilla célja megkívánta.
A finnugor elmélet azon áll vagy bukik, ha felteszik azt a kérdést, hogy a honfoglalók elődei honnan, északi vagy déli területről vándoroltak-e a Kaukázus vidékére.
Amíg Szinnyei igyekezett a tudományosság látszatát megőrizni, addig Hunfalvy Pál a magyar őstörténetírásnak már valóságos Dzsingisz kánja volt, aki semmit sem épített, hanem csak rombolt. Miután Budenz a honfoglaló magyarokat analfabétáknak nyilvánította, Hunfalvy nemcsak a magyar rovásírás hiteles emlékeit, hanem már a magyar krónikákat is XIII. századi koholmányoknak nyilvánította. Tehát mindazt tagadta, amit nem tudott a finnugor elmélet idő- és térbeli keretei közé beilleszteni. Így került aztán az Akadémia papírkosarába a magyar Krónikák történelmi értéke is.
Somogyi Ede 1882-ben Kaposvárott született, aki a Budapesti Hírlap kiváló munkatársa, hites tolmács, a bécsi lapok tudósítója és főleg a szumir-magyar nyelvrokonság tudatának lelkes hírdetője volt. Miután sok nyelvet beszélt és a nyugati szumirológusok angol, francia, német műveit szorgalmasan tanulmányozta, az ezekből merített adatok alapján 1903-ban megírta a „Szumirok és magyarok” című könyvét. A magyar nyelvnek nem-csak a szumir, hanem az etruszk, baszk, sőt fuhien-hohien néven ismert nyelvvel való egyezését is ismertette.
Tény az, hogy Kanton város környékén kb. 20 millió olyan kínai él, akik a szigetelő, a monosyllabe kínai nyelvtől teljesen eltérő agglutináló nyelvet beszélnek. A mai fuhient beszélő kínaiaknak az ősei állítólag azok a hunok voltak, akiket a kínaiak asszonyostól, gyerekes-től a Han-dinasztia idején Dél-Kína területére telepítettek.
Galgóczy János (1838-1921) Nagykőrösön született, itt érettségi-zett, de nem hivatásos tudós, hanem 1858-tól kezdve az első magyar biztosító társaság tisztviselője volt. A biztosítás különböző módozatairól tanulmányokat írt, de 1900-tól kezdve a szumir nyelvvel is igen behatóan foglalkozott.
Mahler Ede „Babilónia és Asszíria” című könyve 1906-ban jelent meg, aki ebben a könyvében azt bizonyította be, hogy az antropológiai adatok bizonyító ereje nagyobb, mint a nyelvészeti adatoké, hogy a szumir nép rövidfejű, brachiocephal nép volt. Pedig E. T. Hamy „La figure humaine dans les monuments chaldéens babylioniens et assyriens” című könyve Párizsban csak 1907-ben jelent meg.
Hamy azt állítja, hogy a chaldeai (sumir) sírokban hosszúfejű, dolichocephal koponyák is előfordulnak, de a koponyák nagy tömege rövidfejű. (A rövidfejű koponya vízszintes metszete kör, a hosszúfejűé pedig ellipszis alakú.) Mes Kalam Dag szumir herceg aranysisakja olyan félgömb alakú, hogy az csak rövidfejű koponyára helyezhető.
A szumir nép tehát – mely Mezopotámiát oly sok évezreden át uralta és amely igen fejlett kultúrát teremtett – ural-altáji eredetű, rövidfejű nép volt, mert az ural-altáji (turáni) népek általában rövid- vagy túlrövid, hyperbrachiocephal fejű népek, amelyek között már a középfejű, mezocephal koponya is ritka.
Nálunk a finnugor elmélet kialakulása idején lezajlott nagy vitában részt vevő tudósok között a legnagyobb tudású és a legélesebb látású tudós Munkácsi (Munch) Bernát volt. Ő gyűjtötte össze a vogul népköltészet termékeit, ő állapította meg, hogy a finnugor nyelvek tele vannak árja és kaukázusi nyelvelemekkel, hogy Moldvában a honfoglalás előtti időben magyarul beszélő nép élt (ezt a történelmi tényt „Despere ungarici si episcopile le catolic din Moldva” (Bukarest, 1905) című könyvében Radu Demeter bukaresti egyetemi tanár is elismerte); sőt az Ethnographiaban 1905-ben megjelent tanulmánya szerint a magyar őshaza nem északi területen, hanem a Kaukázus vidékén volt.
Azonban az már bebizonyosodott és külföldön is általánosan elismert tény, hogy a magyarság legősibb őshazája Mezopotámia volt, mert itt alakult ki az a szumir-árja, stb. nyelvelemekből az a keveréknyelv, melyből a magyar és a finnugor nyelvek származnak.
Szinnyei József Munkácsi Bernátot az ő fenti megállapításai miatt később már nem tekintette Budenz igazi követőjének, s ezért köztük a barátság is teljesen megszűnt.
Munkácsi Bernát 1910 körül visszavonult és életének majdnem utolsó két évtizedét békés családi körben töltötte. Nem törődött többé a finnugor elmélettel, melyet Szinnyei közel egy fél évszázad alatt olyan buzgón terjesztett; pedig a finnugor elmélet kizárólag a bécsi kamarilla érdekét szolgálta.
Miután a Habsburg-dinasztia, de főleg a bécsi kamarilla, a császár tanácsadó testülete a magyarsággal szemben mindig rosszakaratú volt, a finnugrizmus harmadik korszak eseményeinek kezdetét legalább az 1703-ban kezdődő, II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leveréséig, az 1711. évi szatmári békéig kell előre helyezni.
Ez a harmadik korszak 1943-ban csak akkor fejeződött be, amikor a finnugorizmus három apostola közül földi pályafutását nemcsak Budenz József (1856-1893) és Hunfalvy-Hunsdorfer Pál (1810-1891), hanem már Szinnyei-Färber-József (1857-1943. IV. 14.) is befejezte.
Ekkor határozták el, hogy az ellen a rebellis magyarság ellen, mely a dinasztia ellen 1848-ban már negyedszer fegyvert fogott, lélektani hadjáratot kell indítani. A magyarság nemzeti büszkeségét és ősi származásának tudatát kell megsemmisíteni, hogy elgermánosítható és a Gesammtmonarchie-ba beolvasztható legyen. Ezért a magyarságot a fehér fajnak a legalacsonyabb kultúrfokán élő népétől kell származtatni, mert Sajnovics, Révay, Reguly, stb. magyar tudósok már régen megállapították, hogy a magyar nyelvnek az északi területen élő lappok, finnek, vogulok, stb. finnugor népek nyelve a legközelebbi rokonai.
A kamarilla ezzel a feladattal azt a fiatal tudóst bízta meg, aki Hessen tartomány Rasdorf községében született, s aki 1857. előtt magyar szót sem hallott, aki a feladat elvégzéséhez (a magyarság és nyelve eredetének tudományos módon való megállapításához) a szükséges szaktudás óriási hiányával kezdett hozzá, amit merészséggel és főleg rosszakarattal pótolt.
Azonban, mikor Budenz „Magyar-Ugor összehasonlító szótár” című könyvét 1864-71-ben, majd 1873-ban már „Ugor nyelvek összehasonlító alaktana” című könyvét is megírta és kiadta, a magyarság vezetői közül egyesek azt hitték, hogy ez a német lángelme a magyarság származásának rejtélyeit is képes lesz megoldani. Ezért a magyar kormány a pesti egyetemen nem a szumir tanszéket, hanem Budenz részére a Finnugor Összehasonlító Nyelvtudomány tanszékét már 1876-ban felállította.
Budenz tehát, mint a magyar egyetemen a magyar nyelv tanára, abba a helyzetbe került, hogy a kamarillától kapott feladatot már teljesíthette. S hogy feladatát elvégezhesse, saját elképzeléséből, amelyet már 1864-ben is hangoztatott, egy premisszát, egy kiindulási alapot és egy gyűjtőnevet csinált.
Premissza: Európa legmostohább éghajlatú vidékén i.e. IV-III. évezredben finnugor alapnyelvet beszélő ősnép élt s ettől az ősnéptől származnak az északi területen élő finnugor (gyűjtőnév) népek.
Majd a magyar és a finnugor nyelvek rokonságának konkrét bizonyítékából önkényesen azt az állítólagos magyar őstörténelmi tényt is kikövetkeztette, hogy a honfoglaló magyarok elődei a finnugor népek etnikai közösségéből való kiválás után az V. században a Kaukázus vidékére vándoroltak és vitték magukkal azt a nyelvörökséget, amelyet a finnugor őshaza területén örököltek. Ezért csak azok az ősmagyar szavak, amelyek a finnugor nyelvek szavaiból származtathatók. A többi magyar szó pedig mind olyan jövevényszó, amelyeket a magyarok különböző korokban, különböző területeken, különböző népektől vettek át.
Budenz szerint a honfoglaló magyarság olyan finnugor eredetű, harcias lovasnép volt, mely fejletlen nyelvének szószegénysége miatt a duna-medencei szlávoknál megismert tárgyak, fogalmak megnevezésére, amelyeket saját nyelvén megnevezni nem tudott – sok szláv szót kényszerült átvenni. Az a nép pedig, melynek szókincsében olyan kevés az ősmagyar szó, és amely olyan sok szláv, germán, latin, stb. szót kényszerült átvenni, mint a magyar, a műveltségnek igen alacsony fokán állott és föltétlenül analfabéta volt.
Budenz a kamarillától kapott megbízást főleg azért teljesíthette, mert őt a finnugor elmélet kidolgozásában Hunfalvy Pál, Heinrich Gusztáv (aki a MTA titkára volt), Petz Gedeon, Bleyer Jakab és főleg Szinnyei József, sőt Szarvas Gábor is erősen támogatta. Budenzet azonban a kamarilla egyik tagja, Franz Miklósich is (1831-1891) erősen támogatta, aki a bécsi egyetemen a szláv nyelvek tanára és a császár valóságos belső titkos tanácsosa volt.
Kétségtelen, hogy Budenz Miklosichal összedolgozott, hiszen nem véletlen az, hogy Bécsben és Budapesten 1871-ben olyan két könyv jelent meg, amelyek a honfoglaló magyarok nyelvéről, a honfoglaló magyarok rokonairól, és műveltségéről úgy szólnak, mint azt a kamarilla célja megkívánta.
A finnugor elmélet azon áll vagy bukik, ha felteszik azt a kérdést, hogy a honfoglalók elődei honnan, északi vagy déli területről vándoroltak-e a Kaukázus vidékére.
Amíg Szinnyei igyekezett a tudományosság látszatát megőrizni, addig Hunfalvy Pál a magyar őstörténetírásnak már valóságos Dzsingisz kánja volt, aki semmit sem épített, hanem csak rombolt. Miután Budenz a honfoglaló magyarokat analfabétáknak nyilvánította, Hunfalvy nemcsak a magyar rovásírás hiteles emlékeit, hanem már a magyar krónikákat is XIII. századi koholmányoknak nyilvánította. Tehát mindazt tagadta, amit nem tudott a finnugor elmélet idő- és térbeli keretei közé beilleszteni. Így került aztán az Akadémia papírkosarába a magyar Krónikák történelmi értéke is.
Somogyi Ede 1882-ben Kaposvárott született, aki a Budapesti Hírlap kiváló munkatársa, hites tolmács, a bécsi lapok tudósítója és főleg a szumir-magyar nyelvrokonság tudatának lelkes hírdetője volt. Miután sok nyelvet beszélt és a nyugati szumirológusok angol, francia, német műveit szorgalmasan tanulmányozta, az ezekből merített adatok alapján 1903-ban megírta a „Szumirok és magyarok” című könyvét. A magyar nyelvnek nem-csak a szumir, hanem az etruszk, baszk, sőt fuhien-hohien néven ismert nyelvvel való egyezését is ismertette.
Tény az, hogy Kanton város környékén kb. 20 millió olyan kínai él, akik a szigetelő, a monosyllabe kínai nyelvtől teljesen eltérő agglutináló nyelvet beszélnek. A mai fuhient beszélő kínaiaknak az ősei állítólag azok a hunok voltak, akiket a kínaiak asszonyostól, gyerekes-től a Han-dinasztia idején Dél-Kína területére telepítettek.
Galgóczy János (1838-1921) Nagykőrösön született, itt érettségi-zett, de nem hivatásos tudós, hanem 1858-tól kezdve az első magyar biztosító társaság tisztviselője volt. A biztosítás különböző módozatairól tanulmányokat írt, de 1900-tól kezdve a szumir nyelvvel is igen behatóan foglalkozott.
Mahler Ede „Babilónia és Asszíria” című könyve 1906-ban jelent meg, aki ebben a könyvében azt bizonyította be, hogy az antropológiai adatok bizonyító ereje nagyobb, mint a nyelvészeti adatoké, hogy a szumir nép rövidfejű, brachiocephal nép volt. Pedig E. T. Hamy „La figure humaine dans les monuments chaldéens babylioniens et assyriens” című könyve Párizsban csak 1907-ben jelent meg.
Hamy azt állítja, hogy a chaldeai (sumir) sírokban hosszúfejű, dolichocephal koponyák is előfordulnak, de a koponyák nagy tömege rövidfejű. (A rövidfejű koponya vízszintes metszete kör, a hosszúfejűé pedig ellipszis alakú.) Mes Kalam Dag szumir herceg aranysisakja olyan félgömb alakú, hogy az csak rövidfejű koponyára helyezhető.
A szumir nép tehát – mely Mezopotámiát oly sok évezreden át uralta és amely igen fejlett kultúrát teremtett – ural-altáji eredetű, rövidfejű nép volt, mert az ural-altáji (turáni) népek általában rövid- vagy túlrövid, hyperbrachiocephal fejű népek, amelyek között már a középfejű, mezocephal koponya is ritka.
Nálunk a finnugor elmélet kialakulása idején lezajlott nagy vitában részt vevő tudósok között a legnagyobb tudású és a legélesebb látású tudós Munkácsi (Munch) Bernát volt. Ő gyűjtötte össze a vogul népköltészet termékeit, ő állapította meg, hogy a finnugor nyelvek tele vannak árja és kaukázusi nyelvelemekkel, hogy Moldvában a honfoglalás előtti időben magyarul beszélő nép élt (ezt a történelmi tényt „Despere ungarici si episcopile le catolic din Moldva” (Bukarest, 1905) című könyvében Radu Demeter bukaresti egyetemi tanár is elismerte); sőt az Ethnographiaban 1905-ben megjelent tanulmánya szerint a magyar őshaza nem északi területen, hanem a Kaukázus vidékén volt.
Azonban az már bebizonyosodott és külföldön is általánosan elismert tény, hogy a magyarság legősibb őshazája Mezopotámia volt, mert itt alakult ki az a szumir-árja, stb. nyelvelemekből az a keveréknyelv, melyből a magyar és a finnugor nyelvek származnak.
Szinnyei József Munkácsi Bernátot az ő fenti megállapításai miatt később már nem tekintette Budenz igazi követőjének, s ezért köztük a barátság is teljesen megszűnt.
Munkácsi Bernát 1910 körül visszavonult és életének majdnem utolsó két évtizedét békés családi körben töltötte. Nem törődött többé a finnugor elmélettel, melyet Szinnyei közel egy fél évszázad alatt olyan buzgón terjesztett; pedig a finnugor elmélet kizárólag a bécsi kamarilla érdekét szolgálta.
Magyarok a hunok fővárosában
Néhány éve fedezték fel az egyetlen (rom)várost a világon, amelyet a hunok hagytak maguk után. Erről szóló cikkünk nyomán most magyar szakértők keresték fel a Kína területén található emlékeket.
A National Geographic Online másfél évvel ezelőtt megjelent cikkének olvasása adta az ötletet néhány magyar tudósnak, hogy felkeressék Kína északi részén Tongwanchenget, az egyetlen olyan romvárost, amelyet a hunok hagytak maguk után – legalábbis mai tudásunk szerint.
Dr. Obrusánszky Borbála, Dr. Balogh Ildikó és Vörös Tibor Balázs együtt vágtak neki a kelet-ázsiai túrának, amelynek több állomása volt, és közülük csak az egyik Tongwancheng, hiszen például részt vettek a mongóliai Szühebátorban az első nemzetközi konferencián is, amely a hunokkal foglalkozott. Minderről lapunknak Obrusánszky Borbála, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa számolt be, aki a pár hete visszatért csapat történész-orientalista tagja volt.
Az első hun sírok felfedezésének évfordulója Mongóliában
Manapság egyre több ország egyre több kutatója kezdi vizsgálni a hunok eredetét, így többek között orosz, kínai, mongol és magyar szakértők részvételével május 14-17. között zajlott le az első nemzetközi konferencia, amelyen a hunok történetével, eredetével foglalkoztak – magyarázta Obrusánszky.
A Szüh-Bátorban (magyar térképeken: Szühebátor) tartott tanácskozásra az adott okot, hogy a környéken, Noin-Ulában nyolcvan éve, 1925-ben tárta fel a szovjet-orosz utazó és felfedező Kozlov azokat a sírokat, amelyekről először derült ki, hogy a hunok maradványait tartalmazzák Mongólia területén.
A magyar kutatók ezután Belső-Mongólia felé vették útjukat. Ez a tájegység ma Kínához tartozik, itt először Höhhotban (Hohhot vagy Huhehaote, illetve Kukuhoto néven található meg a különböző térképeken) álltak meg, ahol Ucsiraltu professzor fogadta őket, az egyik legtekintélyesebb kínai-mongol szakértője a hun-kérdéskörnek. Ucsiraltu professzor számára a magyar utazók egy különleges szószedetet is hoztak, amely Bálint Gábor XIX. századi orientalista gyűjtésének eredménye. Bálint szerint 1200 magyar szó eredete hozható összefüggésbe mongol szavakkal. A hazai (magyar) szaktudomány mintegy 200 szót tart mongol vonatkozásúnak, de ezek döntő részét többségét a nyelvészek török átvételnek tartják.
Mongolul vagy törökül beszéltek-e a hunok?
A mongol vagy török eredet nem mindegy, hiszen ugyan mindkét nyelv az altáji nyelvcsaládhoz tartozik, de annak eltérő ágait képezi (az altaji nyelvek három nagy csoportja: török, mongol, mandzsu). A mongol vagy a török eredet nemcsak a magyar jövevényszavaknál fontos, hanem a hun nép története szempontjából is döntő jelentőségű. Az bizonyosnak tűnik, hogy a hunok valamilyen altáji nyelven beszéltek, de sokan inkább törökösnek (csuvas-töröknek, amilyen a bolgár-törökök nyelve is volt) vélik őket. Ezzel szemben Ucsiraltu professzor úgy véli, hogy a hunok mongolul beszéltek, a mai ojrátokhoz (nyugat-mongóliai nép) hasonló nyelven. Mindenesetre a Bálint Gábor által összegyűjtött magyar-mongol megfelelések ellenőrzésében a jövőben szerepet vállalhat a höhhoti kutató, aki elsősorban régi kínai dokumentumok alapján próbálja azonosítani a hun, illetve a mongol kifejezéseket, pontosabban azok eredetét. Ucsiraltu mindehhez a perzsiai és észak-indiai hunok szövegeit is felhasználja.
Obrusánszky Borbála, aki mongolisztikával foglalkozik elsősorban, s így került a hunok kutatásával is kapcsolatba, minderről úgy vélekedik, hogy egyelőre nem lehet egyértelműen állást foglalni a hunok nyelvét illetően. Mongol nyelvészek szerint az sem kizárt, hogy a mongol és a török nyelvek valamilyen közös ősét beszélte ez a népcsoport, ha egyáltalán a hunokat egységes népnek lehet tekinteni, és nem inkább egy nomád államalakulatnak, amely számos néptöredéket (akár törököt, akár mongolt) sodort magával az idők során.
A magyar trió ezután Hszianban talált újabb hozzáértőkre. Hszian (Xian) már a történelmi Kína része, alighanem ez volt az ázsiai ország első fővárosa, de akkor még Csangan néven. Ma a hsziani egyetem (angolul Shaanxi Normal University-ként emlegetik az intézményt) az egyik központja a hun kutatásnak. A milliós lélekszámú, legalább 3100 éves történetre visszatekintő Hszian a kínai Sanhszi (Shaanxi) tartomány legjelentősebb városa is egyben. Itt található a híres terrakotta harcosoknak, a legendás Csin Si Huang-ti császár agyagkatonáinak a múzeuma is. Obrusánszky Borbála beszámolt arról, amit korábbi cikkünkben is megemlítettünk, hogy a kínai „hunológusok” a magyarokat tartják a hunok egyik leszármazottjának. Hszianban. Legalábbis ezt a nézetet fejtette ki nekik Hou Yongjian, aki történeti földrajzzal foglalkozik a Hsziani Egyetemen. (Hou professzort is a National Geographic Online korábbi cikke nyomán keresték meg a magyar utazók.)
Kínai-hun közös ős?
A legújabb kínai elméletek szerint egyébként maguk a kínaiak is a Hszia-dinasztiától, illetve a Hszia-államból származnak, de ezt a dinasztiát tartják a kínai források is a hunok ősének. Így a kínaiak kezdik manapság tisztelni a hun örökséget, amit elsősorban a hozzájuk tartozó Belső-Mongóliában lehet felfedezni. Nem véletlen, hogy amikor a magyar kutatók elértek Tongwancheng környékére, ott a néhány éve épült modern autópályán külön tábla jelzi a letérőt a hunok egykori fővárosa felé.
Itt az ideje tehát, hogy foglalkozzunk magával Tongwanchenggel, illetve a vele kapcsolatos elméletekkel, történelmi adatokkal! Említettük, hogy a kínaiakat mostanában a Hszia-eredet foglalkoztatja. Ez nem véletlenül érdekli a magyar orientalistákat sem, ugyanis a déli hunok, azaz a hunok Ázsiában maradt képviselői a hsziungnuk, akik Dahszia vagy Da-Hszia (Daxia, illetve Da Xia) államot alapították meg. A Da-Hszia elnevezés voltaképpen a Nagy Hszia összetételt jelenti.
Tongwancheng múltja és jelene
De térjünk vissza Tongwanchengre! Ez az egyetlen város, mint már említettük, amelyet bizonyosan a hunok hagytak maguk után. Obrusánszky Borbála elmondta, hogy az utóbbi időben Mongólia déli részén, a Góbi sivatag részén is ásatások kezdődtek, és falmaradványokat fel is tártak már, de egyértelműen hun város csak a kínai Saanhszi tartományban maradt fenn. Ez a Da-hszia állam egykori fővárosa, Tongwancheng.
Káta és Bátor
Höhhot, a „Kék Város” az el- nevezésének egy részében magyar településnevek alkotó- elemét fedezhetjük fel – hívta fel a figyelmet Obrusánszky Borbála. A mongol hot, azaz a város szónak a magyarban a -káta végződésű helynevek fe- lelnek meg. Ehhez hozzátehet- jük: különleges Lajtakáta mai neve is: az Ausztriához csatolt Árpád-kori határőr-települést most Gattendorfnak hívják, vagyis sajátos mongol-német keveréknyelven 'Városfalunak'. Szintén érdemes megemlíte- ni, hogy Nyírbátor és Nyírkáta mennyire közel esik egymás- hoz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyénkben, márpedig a -bátor végződés több mongol település nevében is szerepel (igaz, a bátor egyben személy- név is, számunkra ismertebb Szüh-Bátor, aki a modern Mongólia egyik fontos állam- férfija volt.)
A várost százezer ember építette, és fénykorában 40 ezren laktak itt – magyarázta a történész-orientalista egy kínai forrásra, a Jin-shu kézirat 130. tekercsére és egy ma élő japán történész, Koichi Matsuda kutatásaira hivatkozva. Matsuda közléséből lehet tudni, hogy Tongwancheng építője, Chi-gan Ali kegyetlen ember volt: az egyes falszakaszokat építő csoportok vezetőit akár meg is ölte, ha nem találta elég szilárdnak az építményt. Sőt, a megölt építőmestert be is építették a falba – ezt a hagyományt, az emberáldozatot, nálunk magyaroknál a Kőműves Kelemenről (illetve a feleségéről) szóló ballada örökíti meg. A Tongwanchenget meglátogató kutatók mindenesetre konstatálhatták: időtálló munkát végzett Chi-gan Ali, hiszen a helyenként tízméteres vastagságú falak még ma is állnak… Tongwanchengben két-három helyiségből, szobából álló lakóházak épültek, ahol tűzhely is volt. Az eltávozó füstnek nyílást hagytak a tetőn.
Tongwancheng fénykora a Kr. u. V-VI. századra tehető, de a VII-VIII. századra már hanyatlásnak indult a város. Ekkor már csak tízezren éltek itt. 994-ben egy forrás szerint „belepte a homok” Tongwanchenget. Ám a forrás csak részben felel meg a valóságnak: a XII. században ismét lakott volt a település, s még a nesztoriánus kereszténység nyomai is megtalálhatók errefelé. Tongwanchengben ekkoriban a hamarosan Kína vezetőjévé váló, mongol eredetű, kínaiul Jüannak nevezett dinasztia elődei éltek. A Jüan-dinasztia a XIII-XIV. században irányította Kínát. Az ő megbízásukból indult útnak Zheng He (Cseng Ho, vagy Ceng Ho) admirális irányításával az egyik leggrandiózusabb kereskedelmi és hadiflotta a világon, amely eljutott Afrikáig, Arábiáig és Indiáig. Zheng He-ről bővebben olvashatnak a National Geographic Magazin legfrissebb magyar kiadásában.
Megoldandó feladatok
Obrusánszky Borbála útjukat összefoglalva a National Geographic Online-nak elmondta, hogy a hunok nemzetközi szintű kutatása még igencsak a kezdetén tart. Mostani útjuk legalább ahhoz hozzájárult, hogy a mongóliai, belső-mongóliai és a kínai kutatókkal felvették, illetve megerősítették egymással a kapcsolatokat. Az persze, hogy a hunok és a magyarok között van-e rokonság, vagy valamilyen összefüggés, még nem tisztázott egyértelműen. Azt mindenesetre elképzelhetőnek tartja Obrusánszky is, hogy a nyugati hunok, Attila vezérlete alatt esetleg olyan népelemek is sodródhattak nyugatra, Európába, amelyeknek egy része a mai magyarság alkotója. (Genetikai kutatások szerint állítólag a magyarság génállományának egy százaléka dél-kínai eredetű!)
Ugyanakkor a történész felhívta a figyelmet arra, hogy a Közép-Ázsiából, Belső-Ázsiából származó nomád népeket nem szabad összehasonlítani a mai, letelepedett nemzetekkel, egészen másképpen szervezett államokkal. Egyedül a régészeti leletek pedig nem tudják „megszólaltatni” a nomád népeket, így nem dönthető el sokszor egyértelműen, hogy altáji (mongol, török) vagy esetleg uráli népesség emlékeit találják meg Szibériától, Mongóliától kezdve az Aral-tó vidékén át a kelet-európai síkságokig vagy a Kárpát-medencéig. Ahhoz, hogy közelebb jussunk az egykori nomád történelem tisztázásához, nemzetközi komplex, nyelvi, néprajzi, történeti és régészeti kutatás lenne szükséges.
Néhány éve fedezték fel az egyetlen (rom)várost a világon, amelyet a hunok hagytak maguk után. Erről szóló cikkünk nyomán most magyar szakértők keresték fel a Kína területén található emlékeket.
A National Geographic Online másfél évvel ezelőtt megjelent cikkének olvasása adta az ötletet néhány magyar tudósnak, hogy felkeressék Kína északi részén Tongwanchenget, az egyetlen olyan romvárost, amelyet a hunok hagytak maguk után – legalábbis mai tudásunk szerint.
Dr. Obrusánszky Borbála, Dr. Balogh Ildikó és Vörös Tibor Balázs együtt vágtak neki a kelet-ázsiai túrának, amelynek több állomása volt, és közülük csak az egyik Tongwancheng, hiszen például részt vettek a mongóliai Szühebátorban az első nemzetközi konferencián is, amely a hunokkal foglalkozott. Minderről lapunknak Obrusánszky Borbála, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa számolt be, aki a pár hete visszatért csapat történész-orientalista tagja volt.
Az első hun sírok felfedezésének évfordulója Mongóliában
Manapság egyre több ország egyre több kutatója kezdi vizsgálni a hunok eredetét, így többek között orosz, kínai, mongol és magyar szakértők részvételével május 14-17. között zajlott le az első nemzetközi konferencia, amelyen a hunok történetével, eredetével foglalkoztak – magyarázta Obrusánszky.
A Szüh-Bátorban (magyar térképeken: Szühebátor) tartott tanácskozásra az adott okot, hogy a környéken, Noin-Ulában nyolcvan éve, 1925-ben tárta fel a szovjet-orosz utazó és felfedező Kozlov azokat a sírokat, amelyekről először derült ki, hogy a hunok maradványait tartalmazzák Mongólia területén.
A magyar kutatók ezután Belső-Mongólia felé vették útjukat. Ez a tájegység ma Kínához tartozik, itt először Höhhotban (Hohhot vagy Huhehaote, illetve Kukuhoto néven található meg a különböző térképeken) álltak meg, ahol Ucsiraltu professzor fogadta őket, az egyik legtekintélyesebb kínai-mongol szakértője a hun-kérdéskörnek. Ucsiraltu professzor számára a magyar utazók egy különleges szószedetet is hoztak, amely Bálint Gábor XIX. századi orientalista gyűjtésének eredménye. Bálint szerint 1200 magyar szó eredete hozható összefüggésbe mongol szavakkal. A hazai (magyar) szaktudomány mintegy 200 szót tart mongol vonatkozásúnak, de ezek döntő részét többségét a nyelvészek török átvételnek tartják.
Mongolul vagy törökül beszéltek-e a hunok?
A mongol vagy török eredet nem mindegy, hiszen ugyan mindkét nyelv az altáji nyelvcsaládhoz tartozik, de annak eltérő ágait képezi (az altaji nyelvek három nagy csoportja: török, mongol, mandzsu). A mongol vagy a török eredet nemcsak a magyar jövevényszavaknál fontos, hanem a hun nép története szempontjából is döntő jelentőségű. Az bizonyosnak tűnik, hogy a hunok valamilyen altáji nyelven beszéltek, de sokan inkább törökösnek (csuvas-töröknek, amilyen a bolgár-törökök nyelve is volt) vélik őket. Ezzel szemben Ucsiraltu professzor úgy véli, hogy a hunok mongolul beszéltek, a mai ojrátokhoz (nyugat-mongóliai nép) hasonló nyelven. Mindenesetre a Bálint Gábor által összegyűjtött magyar-mongol megfelelések ellenőrzésében a jövőben szerepet vállalhat a höhhoti kutató, aki elsősorban régi kínai dokumentumok alapján próbálja azonosítani a hun, illetve a mongol kifejezéseket, pontosabban azok eredetét. Ucsiraltu mindehhez a perzsiai és észak-indiai hunok szövegeit is felhasználja.
Obrusánszky Borbála, aki mongolisztikával foglalkozik elsősorban, s így került a hunok kutatásával is kapcsolatba, minderről úgy vélekedik, hogy egyelőre nem lehet egyértelműen állást foglalni a hunok nyelvét illetően. Mongol nyelvészek szerint az sem kizárt, hogy a mongol és a török nyelvek valamilyen közös ősét beszélte ez a népcsoport, ha egyáltalán a hunokat egységes népnek lehet tekinteni, és nem inkább egy nomád államalakulatnak, amely számos néptöredéket (akár törököt, akár mongolt) sodort magával az idők során.
A magyar trió ezután Hszianban talált újabb hozzáértőkre. Hszian (Xian) már a történelmi Kína része, alighanem ez volt az ázsiai ország első fővárosa, de akkor még Csangan néven. Ma a hsziani egyetem (angolul Shaanxi Normal University-ként emlegetik az intézményt) az egyik központja a hun kutatásnak. A milliós lélekszámú, legalább 3100 éves történetre visszatekintő Hszian a kínai Sanhszi (Shaanxi) tartomány legjelentősebb városa is egyben. Itt található a híres terrakotta harcosoknak, a legendás Csin Si Huang-ti császár agyagkatonáinak a múzeuma is. Obrusánszky Borbála beszámolt arról, amit korábbi cikkünkben is megemlítettünk, hogy a kínai „hunológusok” a magyarokat tartják a hunok egyik leszármazottjának. Hszianban. Legalábbis ezt a nézetet fejtette ki nekik Hou Yongjian, aki történeti földrajzzal foglalkozik a Hsziani Egyetemen. (Hou professzort is a National Geographic Online korábbi cikke nyomán keresték meg a magyar utazók.)
Kínai-hun közös ős?
A legújabb kínai elméletek szerint egyébként maguk a kínaiak is a Hszia-dinasztiától, illetve a Hszia-államból származnak, de ezt a dinasztiát tartják a kínai források is a hunok ősének. Így a kínaiak kezdik manapság tisztelni a hun örökséget, amit elsősorban a hozzájuk tartozó Belső-Mongóliában lehet felfedezni. Nem véletlen, hogy amikor a magyar kutatók elértek Tongwancheng környékére, ott a néhány éve épült modern autópályán külön tábla jelzi a letérőt a hunok egykori fővárosa felé.
Itt az ideje tehát, hogy foglalkozzunk magával Tongwanchenggel, illetve a vele kapcsolatos elméletekkel, történelmi adatokkal! Említettük, hogy a kínaiakat mostanában a Hszia-eredet foglalkoztatja. Ez nem véletlenül érdekli a magyar orientalistákat sem, ugyanis a déli hunok, azaz a hunok Ázsiában maradt képviselői a hsziungnuk, akik Dahszia vagy Da-Hszia (Daxia, illetve Da Xia) államot alapították meg. A Da-Hszia elnevezés voltaképpen a Nagy Hszia összetételt jelenti.
Tongwancheng múltja és jelene
De térjünk vissza Tongwanchengre! Ez az egyetlen város, mint már említettük, amelyet bizonyosan a hunok hagytak maguk után. Obrusánszky Borbála elmondta, hogy az utóbbi időben Mongólia déli részén, a Góbi sivatag részén is ásatások kezdődtek, és falmaradványokat fel is tártak már, de egyértelműen hun város csak a kínai Saanhszi tartományban maradt fenn. Ez a Da-hszia állam egykori fővárosa, Tongwancheng.
Káta és Bátor
Höhhot, a „Kék Város” az el- nevezésének egy részében magyar településnevek alkotó- elemét fedezhetjük fel – hívta fel a figyelmet Obrusánszky Borbála. A mongol hot, azaz a város szónak a magyarban a -káta végződésű helynevek fe- lelnek meg. Ehhez hozzátehet- jük: különleges Lajtakáta mai neve is: az Ausztriához csatolt Árpád-kori határőr-települést most Gattendorfnak hívják, vagyis sajátos mongol-német keveréknyelven 'Városfalunak'. Szintén érdemes megemlíte- ni, hogy Nyírbátor és Nyírkáta mennyire közel esik egymás- hoz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyénkben, márpedig a -bátor végződés több mongol település nevében is szerepel (igaz, a bátor egyben személy- név is, számunkra ismertebb Szüh-Bátor, aki a modern Mongólia egyik fontos állam- férfija volt.)
A várost százezer ember építette, és fénykorában 40 ezren laktak itt – magyarázta a történész-orientalista egy kínai forrásra, a Jin-shu kézirat 130. tekercsére és egy ma élő japán történész, Koichi Matsuda kutatásaira hivatkozva. Matsuda közléséből lehet tudni, hogy Tongwancheng építője, Chi-gan Ali kegyetlen ember volt: az egyes falszakaszokat építő csoportok vezetőit akár meg is ölte, ha nem találta elég szilárdnak az építményt. Sőt, a megölt építőmestert be is építették a falba – ezt a hagyományt, az emberáldozatot, nálunk magyaroknál a Kőműves Kelemenről (illetve a feleségéről) szóló ballada örökíti meg. A Tongwanchenget meglátogató kutatók mindenesetre konstatálhatták: időtálló munkát végzett Chi-gan Ali, hiszen a helyenként tízméteres vastagságú falak még ma is állnak… Tongwanchengben két-három helyiségből, szobából álló lakóházak épültek, ahol tűzhely is volt. Az eltávozó füstnek nyílást hagytak a tetőn.
Tongwancheng fénykora a Kr. u. V-VI. századra tehető, de a VII-VIII. századra már hanyatlásnak indult a város. Ekkor már csak tízezren éltek itt. 994-ben egy forrás szerint „belepte a homok” Tongwanchenget. Ám a forrás csak részben felel meg a valóságnak: a XII. században ismét lakott volt a település, s még a nesztoriánus kereszténység nyomai is megtalálhatók errefelé. Tongwanchengben ekkoriban a hamarosan Kína vezetőjévé váló, mongol eredetű, kínaiul Jüannak nevezett dinasztia elődei éltek. A Jüan-dinasztia a XIII-XIV. században irányította Kínát. Az ő megbízásukból indult útnak Zheng He (Cseng Ho, vagy Ceng Ho) admirális irányításával az egyik leggrandiózusabb kereskedelmi és hadiflotta a világon, amely eljutott Afrikáig, Arábiáig és Indiáig. Zheng He-ről bővebben olvashatnak a National Geographic Magazin legfrissebb magyar kiadásában.
Megoldandó feladatok
Obrusánszky Borbála útjukat összefoglalva a National Geographic Online-nak elmondta, hogy a hunok nemzetközi szintű kutatása még igencsak a kezdetén tart. Mostani útjuk legalább ahhoz hozzájárult, hogy a mongóliai, belső-mongóliai és a kínai kutatókkal felvették, illetve megerősítették egymással a kapcsolatokat. Az persze, hogy a hunok és a magyarok között van-e rokonság, vagy valamilyen összefüggés, még nem tisztázott egyértelműen. Azt mindenesetre elképzelhetőnek tartja Obrusánszky is, hogy a nyugati hunok, Attila vezérlete alatt esetleg olyan népelemek is sodródhattak nyugatra, Európába, amelyeknek egy része a mai magyarság alkotója. (Genetikai kutatások szerint állítólag a magyarság génállományának egy százaléka dél-kínai eredetű!)
Ugyanakkor a történész felhívta a figyelmet arra, hogy a Közép-Ázsiából, Belső-Ázsiából származó nomád népeket nem szabad összehasonlítani a mai, letelepedett nemzetekkel, egészen másképpen szervezett államokkal. Egyedül a régészeti leletek pedig nem tudják „megszólaltatni” a nomád népeket, így nem dönthető el sokszor egyértelműen, hogy altáji (mongol, török) vagy esetleg uráli népesség emlékeit találják meg Szibériától, Mongóliától kezdve az Aral-tó vidékén át a kelet-európai síkságokig vagy a Kárpát-medencéig. Ahhoz, hogy közelebb jussunk az egykori nomád történelem tisztázásához, nemzetközi komplex, nyelvi, néprajzi, történeti és régészeti kutatás lenne szükséges.
Esztan Győző:Pusztító eszme fogságában az emberiség-Az Úr szava magyar volt
Nézzünk szembe a valóságos helyzettel
Mottó:
Minden titkot feltár a hosszú végtelen
Idő, s a napfényen lévőket elfedi
Szophoklesz: Aias
Az ókori Kelet kétezer éves története nem más, mint az árják és szemiták küzdelme, amelyben a szemita az állandóan támadó, az árja állandóan védekező fél. Mivel a szemita katonailag erősebbnek bizonyult, azaz vérengzőnek és kegyetlennek, a küzdelem az árják bukásával végződött. A keleti magyar népek katasztrófája a legnagyobb katasztrófa, amely valaha is lejátszódott a világ történelmében! Most azonban a történelmi események ismertetéséről térjünk át vallási és nyelvi vonatkozású ismereteink bővítésére!
Az Ószövetség forrásairól a következőket tudhatjuk meg, Baráth Tibor munkája nyomán. Az ókori izraeliták egyetlen, de hatalmas irodalmi alkotása a Biblia ószövetségi része, az Ótestamentum. Ennek az írásgyűjteménynek ma ismert legrégibb szövegét jórészt a Kr.e. 9. és 8. században írták le mai formájukban, más darabjait, mint Job könyvét és a példabeszédeket ennél is később, Kr.e. 4. és 3. században. Ezek a szövegek ma részben héber-arámi, részben ó-görög nyelven állnak rendelkezésünkre. A héber nyelvről annyit tudnunk kell, hogy mai formáját jelen időszámításunk 19. századában alakították ki. A megelőző idők héber nyelvét Biblia utáni hébernek nevezik, amitől megint különbözik az azt megelőző bibliainak vagy ótestamentuminak nevezett héber. Nagyon vitás azonban, szabad-e az Ótestamentum nyelvét hébernek nevezni. Ez a nyelv ugyanis a Kánaánban használt nyelv volt, amely az ősmagyar egyik ágazata. Ettől a kánaáni ősmagyar nyelvtől a tulajdonképpeni ó-héber csak hosszú idő múltán vált el és lett előbb külön dialektus, majd önálló nyelv. A modern Biblia-kutatók belső szövegkritika útján rájöttek arra, hogy az Ószövetség ma rendelkezésünkre álló szövegei tele vannak olyan tévedésekkel, amelyek az eredeti szöveg meg nem értéséből származnak. Ezért a héberből való szokványos magyarázat helyett a Biblia-kritikát új alapokra óhajtják helyezni, és szorgalmazzák a hébernél régebbi nyelvek e célra való felhasználását. Ma már leszögezhetjük: az Ószövetség valóban magyar nyelvű szövegek összekombinálásából, összefésüléséből származik. Számos magyar tudós foglakozott ezzel a témával már korábban is, Markos Gyula négyezer éves írott és hatezer éves szókincsek alapján szótári pontossággal bizonyítja be 1918-ban megjelent könyvében, hogy Az Úr szava magyar volt, ezt a címet adva egyben művének is. A magyar szerzők egész sora mutatta ki már azon a századfordulón: a zsidók első magas kultúrája a magyar népek kultúrájának átvételéből keletkezett.
A zsidók nyelvében, a héberben még ma is kimutathatók a magyar eredetű szavak. Például: habar=habar, köröm=karam, lakat=lakat, lát=latas, marok=marak, nád=nud, pazarol=pazar, perec=parac, rágalmaz=ragal, rakás=rakhas, személy=szemel, vakar=bakar. Bél Mátyás /1684–1749/ latin nyelven írt művében, a héber-magyar összehasonlító szótárában 432 szó szerepel. Ha a hang- és nyelvfejlődés, valamint az ősnyelv folyamatos torzításának a tükrében vizsgálódnánk, akkor bizonyára ennek többszörösét találhatnánk meg. Sok héber szó eredeti értelmét a magyar nyelven keresztül lehet csak megmagyarázni: a mazsoráh is magyar értelmű szó, azaz a magyaráz fogalmát jelenti. Jézus, a Pártos (Parthi) Birodalom hercege a zsidók nyelvét, az akkori hébert idegen nyelvként beszélhette. A galileai Jézus, a tudós máguspap, a napkirályok és papkirályok sarja, hogy a magyar nyelv helyi – a pártosok – tájnyelvét beszélte anyanyelveként, azt az is megerősíti; hogy ősi indiai és tibeti kolostori feljegyzések szerint éveket töltött Egyiptomban, Indiában és Tibetben az ősi írások tanulmányozásával, amelyekről napjainkra kiderült: az emberiség első és közös ősnyelvéből keletkezett nyelvváltozatokon íródtak, azaz valójában a magyar nyelv segítségével értelmezhetők csak pontosan, belemagyarázások és elferdítések nélkül.
A mai India és Pakisztán között fekvő Kasmír tartomány Ley nevű helységének Hemis nevű kolostorában található egy pali (azaz pálos) kolostorból származó feljegyzés, amely szerint Jézus, a hazáját elhagyva, először Egyiptomba ment és ott az osirisi (osiris = ősírás) hitvallás tanait tanulmányozta. Egyiptomból Indiába utazott, ahol többek között Benáreszben és Lahocban tanulmányozta Budha ősi tanításait. {A Budha szó csak az európai nyelvekben hangzik így, a távol-keleti népek Budának nevezik vallásuk alapítóját. A bud(h)izmus alapítójának tartott személy neve eredetileg Gótama Sziddhártha, aki egy nepáli uralkodócsalád sarja. A hinduizmus és a belőle Kr.e.560 tájékán hirtelen kiszakadt bud(h)izmus tanaiban is fellelhetjük az ősvallás elemeit.} Jézus azután egy himalájai kolostorban az Anyaország Szent Sugallatú Írásai (Táblák) tanulmányozásával a kozmikus tudományokat sajátította el. (Hogy mit jelent az Anyaország, arra a későbbiekben kitérünk.) Tizenkét évi tanulás után az összes kozmikus ismeret birtokában lett mester. Ő volt a legnagyobb mester, aki valaha a Földön élt. E kolostori feljegyzések szerint, mielőtt Jézus elhagyta a kolostort, hogy visszatérjen hazájába tanítani, vita támadt közte és tanítói között az újratestesülés tárgyában. A mesterek azt tartották, hogy az újratestesülésben, amidőn egy szellem (lélek) ismételten az anyagi létbe jön, ugyanazok az anyagok használtatnak fel új testéhez, amelyek a régit alkották. Ezzel szemben Jézus azt állította, hogy a Szent Sugallatú Írások (Táblák) úgy állapítják meg, hogy nem az anyagi test születik újra az eredeti anyagokból, amelyek a megelőző testet alkották, hanem a szellem, a lélek testesül újra csupán a születéssel. Jézus a kozmikus ismereteket az ősi maya nyelven írt Szent Sugallatú Írásokból ezek szerint jobban el tudta sajátítani, mint a mesterei, mert a maya (maja) nyelv Jézus anyanyelvéhez közelálló volt.
Összegzésként: Baráth professzor és a többi magyar és nem magyar őstörténész által feltárt új történetkutatási eredmények alapján érthetjük csak meg igazán a bibliai történések mozgató erőit. Kellő ismeret birtokában cáfolhatatlanul felismerhetők a magyar ajkú népek ősi írásaiból származó válogatások és a magyar ajkú népek ősi jelképrendszerei, továbbá a célzatos átírások, betoldások, egyszóval: a vallási köntös alá bújtatott világuralmi törekvések. Mindez igaz a zsidó vallásra és tanaira is, amelynek ünnepei a zsidóság történelmi eseményeinek dátumai, közöttük az az egyik legkiemelkedőbb, amikor a legnagyobb pusztítást tudták okozni az őslakók körében a babiloni fogságuk ideje alatt. (Akit érdekelnek Jézus magyar voltát bizonyító írások, olvassák el Baráth Tibor hármaskönyve után Bíró Lajosnak A magyar Jézus című könyvét, továbbá Zajti Ferencnek és Badiny Jós Ferencnek e témában írt műveit és több más magyar szerzőtől származókat!)
Nézzünk szembe a valóságos helyzettel
Mottó:
Minden titkot feltár a hosszú végtelen
Idő, s a napfényen lévőket elfedi
Szophoklesz: Aias
Az ókori Kelet kétezer éves története nem más, mint az árják és szemiták küzdelme, amelyben a szemita az állandóan támadó, az árja állandóan védekező fél. Mivel a szemita katonailag erősebbnek bizonyult, azaz vérengzőnek és kegyetlennek, a küzdelem az árják bukásával végződött. A keleti magyar népek katasztrófája a legnagyobb katasztrófa, amely valaha is lejátszódott a világ történelmében! Most azonban a történelmi események ismertetéséről térjünk át vallási és nyelvi vonatkozású ismereteink bővítésére!
Az Ószövetség forrásairól a következőket tudhatjuk meg, Baráth Tibor munkája nyomán. Az ókori izraeliták egyetlen, de hatalmas irodalmi alkotása a Biblia ószövetségi része, az Ótestamentum. Ennek az írásgyűjteménynek ma ismert legrégibb szövegét jórészt a Kr.e. 9. és 8. században írták le mai formájukban, más darabjait, mint Job könyvét és a példabeszédeket ennél is később, Kr.e. 4. és 3. században. Ezek a szövegek ma részben héber-arámi, részben ó-görög nyelven állnak rendelkezésünkre. A héber nyelvről annyit tudnunk kell, hogy mai formáját jelen időszámításunk 19. századában alakították ki. A megelőző idők héber nyelvét Biblia utáni hébernek nevezik, amitől megint különbözik az azt megelőző bibliainak vagy ótestamentuminak nevezett héber. Nagyon vitás azonban, szabad-e az Ótestamentum nyelvét hébernek nevezni. Ez a nyelv ugyanis a Kánaánban használt nyelv volt, amely az ősmagyar egyik ágazata. Ettől a kánaáni ősmagyar nyelvtől a tulajdonképpeni ó-héber csak hosszú idő múltán vált el és lett előbb külön dialektus, majd önálló nyelv. A modern Biblia-kutatók belső szövegkritika útján rájöttek arra, hogy az Ószövetség ma rendelkezésünkre álló szövegei tele vannak olyan tévedésekkel, amelyek az eredeti szöveg meg nem értéséből származnak. Ezért a héberből való szokványos magyarázat helyett a Biblia-kritikát új alapokra óhajtják helyezni, és szorgalmazzák a hébernél régebbi nyelvek e célra való felhasználását. Ma már leszögezhetjük: az Ószövetség valóban magyar nyelvű szövegek összekombinálásából, összefésüléséből származik. Számos magyar tudós foglakozott ezzel a témával már korábban is, Markos Gyula négyezer éves írott és hatezer éves szókincsek alapján szótári pontossággal bizonyítja be 1918-ban megjelent könyvében, hogy Az Úr szava magyar volt, ezt a címet adva egyben művének is. A magyar szerzők egész sora mutatta ki már azon a századfordulón: a zsidók első magas kultúrája a magyar népek kultúrájának átvételéből keletkezett.
A zsidók nyelvében, a héberben még ma is kimutathatók a magyar eredetű szavak. Például: habar=habar, köröm=karam, lakat=lakat, lát=latas, marok=marak, nád=nud, pazarol=pazar, perec=parac, rágalmaz=ragal, rakás=rakhas, személy=szemel, vakar=bakar. Bél Mátyás /1684–1749/ latin nyelven írt művében, a héber-magyar összehasonlító szótárában 432 szó szerepel. Ha a hang- és nyelvfejlődés, valamint az ősnyelv folyamatos torzításának a tükrében vizsgálódnánk, akkor bizonyára ennek többszörösét találhatnánk meg. Sok héber szó eredeti értelmét a magyar nyelven keresztül lehet csak megmagyarázni: a mazsoráh is magyar értelmű szó, azaz a magyaráz fogalmát jelenti. Jézus, a Pártos (Parthi) Birodalom hercege a zsidók nyelvét, az akkori hébert idegen nyelvként beszélhette. A galileai Jézus, a tudós máguspap, a napkirályok és papkirályok sarja, hogy a magyar nyelv helyi – a pártosok – tájnyelvét beszélte anyanyelveként, azt az is megerősíti; hogy ősi indiai és tibeti kolostori feljegyzések szerint éveket töltött Egyiptomban, Indiában és Tibetben az ősi írások tanulmányozásával, amelyekről napjainkra kiderült: az emberiség első és közös ősnyelvéből keletkezett nyelvváltozatokon íródtak, azaz valójában a magyar nyelv segítségével értelmezhetők csak pontosan, belemagyarázások és elferdítések nélkül.
A mai India és Pakisztán között fekvő Kasmír tartomány Ley nevű helységének Hemis nevű kolostorában található egy pali (azaz pálos) kolostorból származó feljegyzés, amely szerint Jézus, a hazáját elhagyva, először Egyiptomba ment és ott az osirisi (osiris = ősírás) hitvallás tanait tanulmányozta. Egyiptomból Indiába utazott, ahol többek között Benáreszben és Lahocban tanulmányozta Budha ősi tanításait. {A Budha szó csak az európai nyelvekben hangzik így, a távol-keleti népek Budának nevezik vallásuk alapítóját. A bud(h)izmus alapítójának tartott személy neve eredetileg Gótama Sziddhártha, aki egy nepáli uralkodócsalád sarja. A hinduizmus és a belőle Kr.e.560 tájékán hirtelen kiszakadt bud(h)izmus tanaiban is fellelhetjük az ősvallás elemeit.} Jézus azután egy himalájai kolostorban az Anyaország Szent Sugallatú Írásai (Táblák) tanulmányozásával a kozmikus tudományokat sajátította el. (Hogy mit jelent az Anyaország, arra a későbbiekben kitérünk.) Tizenkét évi tanulás után az összes kozmikus ismeret birtokában lett mester. Ő volt a legnagyobb mester, aki valaha a Földön élt. E kolostori feljegyzések szerint, mielőtt Jézus elhagyta a kolostort, hogy visszatérjen hazájába tanítani, vita támadt közte és tanítói között az újratestesülés tárgyában. A mesterek azt tartották, hogy az újratestesülésben, amidőn egy szellem (lélek) ismételten az anyagi létbe jön, ugyanazok az anyagok használtatnak fel új testéhez, amelyek a régit alkották. Ezzel szemben Jézus azt állította, hogy a Szent Sugallatú Írások (Táblák) úgy állapítják meg, hogy nem az anyagi test születik újra az eredeti anyagokból, amelyek a megelőző testet alkották, hanem a szellem, a lélek testesül újra csupán a születéssel. Jézus a kozmikus ismereteket az ősi maya nyelven írt Szent Sugallatú Írásokból ezek szerint jobban el tudta sajátítani, mint a mesterei, mert a maya (maja) nyelv Jézus anyanyelvéhez közelálló volt.
Összegzésként: Baráth professzor és a többi magyar és nem magyar őstörténész által feltárt új történetkutatási eredmények alapján érthetjük csak meg igazán a bibliai történések mozgató erőit. Kellő ismeret birtokában cáfolhatatlanul felismerhetők a magyar ajkú népek ősi írásaiból származó válogatások és a magyar ajkú népek ősi jelképrendszerei, továbbá a célzatos átírások, betoldások, egyszóval: a vallási köntös alá bújtatott világuralmi törekvések. Mindez igaz a zsidó vallásra és tanaira is, amelynek ünnepei a zsidóság történelmi eseményeinek dátumai, közöttük az az egyik legkiemelkedőbb, amikor a legnagyobb pusztítást tudták okozni az őslakók körében a babiloni fogságuk ideje alatt. (Akit érdekelnek Jézus magyar voltát bizonyító írások, olvassák el Baráth Tibor hármaskönyve után Bíró Lajosnak A magyar Jézus című könyvét, továbbá Zajti Ferencnek és Badiny Jós Ferencnek e témában írt műveit és több más magyar szerzőtől származókat!)
HUN SZAVAK, SZÖVEGEK
magyar fonetikus átírásban, örmény(I) ill. görög(K) szövegek alapján
Iszfaháni kódex (szószedetben jelölése: I), Kr.u. 500 körül.
Az alábbi anyagok örmény keresztény hittérítők feljegyzései a Kaukázus É-i előterében az 5. szd. második felében és a 6. szd. folyamán ott létező egységes hun államról. A hunok életéről, nyelvéről leírt anyag a korai középkor páratlan értékű feljegyzés-gyűjteménye. Az örmény szerzők igen magas szintű etnográfiai, grammatikai, földrajzi tudásról tettek tanúbizonyságot. A feljegyzések története hallatlan érdekes, s részmozzanataiban sok rejtélyes történést foglal magában. Az bizonyos, hogy a 17. szd. első felében kerültek jelenlegi helyükre, az eredeti Van-tó környéki rejtekhelyükről Nagy Abbasz sahinsah szállítatta őket, feltehetőleg örmény tanácsadói javaslatára, a Szurb Khács kolostor ősi kézirattárába. Jelenleg az iráni állam nemzeti kincsének tekinti, amely státuszt a Perzsiai Örmény Apostoli Egyház messzemenően akceptálja.
Az alábbi anyag a kódex eredeti kigyűjtött egyes szavait, nyelvtani alakzatait mutatja be, nem tartalmazza a hosszabb szövegeket. Valószínűsíthető, hogy az eredeti nyelvtani válogatás nem öleli fel a szövegekben rejlő ez irányú lehetőségeket. A teljes hun fonetikus jelrendszer és örmény átírására sincs itt technikai mód.
Az eddig feldolgozott anyag azt sugallja, hogy két nyelv van jelen, az egyik az alapnyelv, amelyik mind szókincsében mind pedig nyelvtanát tekintve besorolható a finnugor-türk nagycsaládba, a másik pedig egy olyan nyelv, amely az előbbitől teljesen eltérő nyelvtani szerkezetű, szókincse is eltérő, szavaira többnyire jellemző a magánhangzó torlódás. Ezt a feltételezett másik nyelvet itt a jegyzetekben (b)-vel jelöljük. E szavak, szóösszetételek általában be vannak vonva a törzsnyelven írt szövegekbe, hosszabb önálló mondatokban eddig még nem volt található. Feltehetőleg az ősi szavakban, mint pl. földrajzi nevek, csillagnevek esetében gyaníthatjuk a b nyelvből való eredetet.
A kódex több esetben utal egy keleti hun nyelvre, amely kínai hivatkozásokból ismert, s ez a nyelv - úgy tűnik - szakrális jellegű. Ez nem a b nyelv.
Krétai kódex (szószedetben jelölése: K), Kr.u. 700 körül.
Elsősorban görög feljegyzések a valószínűleg a Kárpát-medencében és környékén élő szküthák-ról. Krétai görög szerzetesek feljegyzései. A feljegyzések nem tisztázható körülmények között a 14-15. század folyamán örmény szerzetesek birtokába jutottak, s szintén kinyomozhatatlan módon jutottak a 17. század első felében az Iszfahán tartományban lévő Szurb Khács kolostorba. A kolostori hagyomány szerint itt egy Pszák nevű szerzetes fedezte fel a többi hun feljegyzésekkel való témaazonosságot. A szöveg idéz néhány szkütha szót, - lásd a (K) jelölést, - amelyek megegyezést, vagy nagy hasonlóságot mutatnak az iszfaháni kódex vonatkozó szavaival. Az egyetlen bilinguis szöveg (lásd a szó és nyelvtani alakgyűjtemény végén): a Kezdetben vala az ige... című szöveg. A Krétai Kódex szintén a Szurb Khács kolostor birtokában van, szintén iráni nemzeti kincs.
FONETIKA:
A hun betűk száma megegyezik a klasszikus örmény betűk számával, eltekintve az örményben nem létező Ü betűtől. Ezt az örmény átírásban UJ-nak, vagy a görög Y alkalmazásával jelölik. A hun szövegek, minden valószínűség szerint, - a fonetikus betűkön túl, - szótagjeleket is használnak ligatúra-szerű összetételben. A magyar fonetika szerinti átírást az örmény betűjelek alapján végeztük el. Tudvalévő, hogy az örmény betűrendszer a legfonémhűbb az írás története során. Az nem dönthető el bizonyosan, hogy a hun betűk tökéletes megegyezése az örménnyel eredeti megegyezés-e, vagy csupán egy interpretatio armenica.
Betűk a magyar átírás szerint:
a, á, b, c, cz, cs, csh, d, dz, dzs, e, é, f, g, gh, gy, h, ch, i, j, k, kh, l,ll, m, n, o, ö, p, ph, r, rr, s, sz, ssz, t, tz, th, u, ü, v, w, z, zs.
Megjegyzés: Mint ahogyan az örményben sincs TY és NY mássalhangzó, úgy a hunban sincs jelölve.
hun: chun(I), többessz.: chunkh + hunok területe
ember (férfi): chun, chunkh(I,K)
(K: szküthai)
nő: inü, többes sz.: inekh(I)
úrnő,uralkodónő: aszuni(I)
FŐNEVEK TÖBBESSZÁMA:
A hun főnevek nagy többsége magánhangzóval végződik. A főnevek többes száma a végző magánhangzótól függetlenül: végmagánhangzó nélküli tő+ EKH, pl. kevi, kevekh. A mássalhangzóra végződő szavaknál: tő+KH. pl. chun, chunkh. A fentiektől eltérő rendhagyó főneveket mindig külön jelöljük.
FŐNEVEK TÁRGYESETE:
Magánhangzóval végződő szavaknál: -T végződés, pl. kevit, mássalhangzóval végződő szavaknál: -ET végződés, pl. kevekhet.
FŐNEVEK BIRTOKOS ESETE:
Magánhangzóval végződő szavaknál: -JE végződés, pl. kevije, többes szám: kevekhé. Mássalhangzóval végződő szavaknál: -É végződés, pl. szömé
FŐNEVEK RÉSZES ESETE:
Egyes szám: -NEKI szóvégi képző, pl. kevineki = kőnek, többes szám: szótő+-EKHNEKI szóvégi képző, pl. kevekhneki = köveknek
FŐNEVEK ELVONATKOZTATÓ ESETE:
Magánhangzóval végződő szavaknál: tő+ -ETÜL szóvégződés, pl. kevetül, mássalhangzóval végződő szavaknál: -ETÜL szóvégződés, pl. kevekhetül, szömetül.
BIRTOK HELYZETŰ FŐNEVEK RAGOZÁSA:
neilim: nyilam neiliam: nyilaim
neilit: nyilad neiliat: nyilaid
neilej: nyila neiliaj: nyilai
neilinkh: nyilunk neiliankh: nyilaink
neilitekh: nyilatok neiliathakh: nyilaitok
neilekh: nyiluk meiliakh: nyilaik
A tárgy-, részes-, stb. esetek továbbképzése a fentiek szerint, kivéve a jelentősszámú rendhagyó formákat: pl. kezim, kezit, kezej, kezinkh, kezithekh, keziekh (alanyeset), de tárgyesetben: kezimet, kezitet, kezET, kezinkhet, kezitheket, keziekhet.
R végződésű egy szótagú főnevek ragozása. Pl. sor(sor), ser(sör), bor(bor), tur(árok), zur(csermely), stb.
a.e.: sor, t.e.: sort, r.e.: sornek, b.e.: sorej, e.e.: sortül.
birtokként: sorim, sorit, sorej, sorinkh, sorthek, sorikh, t.sz.: soriam, soriat, soriaj, soriankh, soriathok, soriakh.
TESTRÉSZEK:
fej: phe(I), fé(K)
agy, agyvelő, csontvelő: ajge(I)
kéz: kezi(I)
kézfej: su(I)
szem: szöm(I), szüm(K), oi(I,b)
arc: girze(I)
orr, hegycsúcs: ore(I)
száj: szá(h)(I)
nyelv: til(I), nyelv mint beszéd: lezu(I)
áll (testrész): alje(I)
fog: pige(I), gogazat: puge, pugekh(I) - fogni, megszerezni: pugin. Pl. Kutha pugutta martit: a kutya megfogta a madarat.
hát: jata(I)
szív: szerti(I) szeretet: szertild(I), szerelem: szirünild(I), szerelmes: szirüni(I), szeretetre méltó:szirünesi(I), szíves: szirünesi(I)
szívtelen: szirünesen(I)
íny: hije(I)
ér(vérér): iri
vér: veri(I)
pénisz (fasz): pusz(I) (v.ö.: magy. puca)
láb (alsó lábszár): bana(I)
talp: talba(I)
CSALÁDI VISZONYOK:
apa: atha(I,K)
apai: athaji(n)(I)
anya: maja(I,K)
fia v.kinek: vi(I,K)
lánya v.kinek:ani(I)
unoka: nimere(I), unokaság, unokai viszony: nimrüd(I), unokai viszonyban álló, unoka generációjából való: nimrild(I)
nagyapa: udatha, uda(I)
dédapa, ősapa: ise(I)
nagyanya: ike(I)
öcs: ecse(I)
vő: vede(I)
férj: peri(I)
feleség: eme, meme(I)
anyaméh: ema(I)
nemzés, nemzet: ont(I), nemzeni: ontin(I)
család: önta(I), nemzetség: öntad, nemzetségfő: öntatha(I),nemzetség ősanyja: öntamaia(I), törzs: öntadikh, törzsi: öntadisi(I), törzsfőnök: athama(I)
rokon: akrun(I) rokoni: akruni(I)
barát: baresi(I), baráti(lag): baresild(I)
szeretni, kedvelni: baresin(I)
szerelem: szertild(I),szirünild(I), szeretni(szerelemmel): szertin(I)
szerető(szerelemmel): szertigh(I)
ikrek: jerku(I)
név: ine(j)u(I)
SZÍNEK:
fehér: pé(j)r(I)
fekete: phektej(I), pekté(K)
kék: golka(I)
piros,vörös: verisi(I)
sárga: sarakh(I)
zöld: zezild(I)
szürke, ezüstszínű: szorild(I)
lila: űn, üjn(I)
ÉRZÉKEK:
íz (gustus): iszte(I)
ízlelni: isztin(I), ízleltetni: isztatin(I), ízletes: isztild(I)
szag: szaghu(I), szagolni: szaghin(I)
FÖLDRAJZI FOGALMAK:
víz: vezi(I,K)
tenger: tengir(I), tengér(K), tengird(I). Vmiből rengeteg: tengirdi(I)
Fekete tenger: Phektej tengir(I)
folyó: volgjagh(I)
patak: zu(I)
kiszáradt patak(völgy): szike(I), száraz: sziki, szikild(I)
szikes(?): szikesi(I)
csermely, kis patak: zur(I)
tó: tava(I,K)
part: ugu(I)
föld(terület): maha(I)
iszap, agyag: csepe(I), iszapos, agyagos(terület): csepild(I)
pusztaság, legelő: sziri(I,K)
síkság: sziris(I), szirild(I)
hegy: jagh(I)
hegyalja: soprun(I)
lakatlan határsáv, gyepü: outou(I)
hegység: jaghek, jaghild(I)
lejtő: lüthü(I)
völgy: vüldi(I)
árok, kis völgy, folyómeder: tur(I)
erdős hegyvidék: kert(I)
Duna: Delivolgjagh(I)
Volga: Madüvolgjagh(I)
Don: Kücsüvolgjagh(I)
Dnyepr: Bastevolgjagh(I)
Krim: Khimru(I,K)
Araxész: Uaieia, v. Wuaweia (I,b)
Örményország: Hajkh(I), örmény:hai(I)
Római birodalom: Rimurrukh(I), római: rimi(I)
Kaukázus: Tesjaghild(I)
Kárpátok: Karrabata(I,K)
Ararát: Maszisz(I)
Elbrusz(?) Napijagh(I)
Mezopotámia: Isurrukh(I), mezopotámiai: isurrukhi(I)
Egyiptom: Kemt(I), egyiptomi: kemti(I)
Perzsia: Parszikh(I), perzsa: parszi(I)
India: Hind(I) indiai: hindi(I)
Japán(?), Korea(?), esetleg mindkettő: Szelevu(I)
ég(bolt): ige(I), égi: igesi(I)
Észak: havald, északi: havaldi(I)
Dél: dele, déli: deli(I,K)
Kelet: toka, keleti: tokai(I,K), Toku: keleti tartományok(I)
Nyugat: nise(I), nyugati: nisi(I) Nyugati Birodalom: Nisurrukh(I)
ÁLLATOK:
nagy emlős állat általában: bá(I), szent állat: suchü bá(I)
ló: lú(I,K), többessz.: luvekh
kutya: kutha(I,K)
oroszlán: singa(I)
tigris: sira(I)
hal: kala(I,K)
madár általában: márti(I)
sas: sas(I)
ölyv: hülie(I)
holló: khulla, khullu(I)
bika: büka(I)
ökör: üker(I)
szarvasmarha: ált. bajla(I)
tehén: inke(I)
elefánt: játi(I)
medve: hevi(I)
farkas: jugra(I)
róka: vüla(I)
teve: tüve(I)
juh: hovi, többesz.: hovekh(I)
egér: csucsa(I)
patkány: racsa(I)
majom: majmun(I)
disznó: tonzu(I), tonszu(K)
szarv: szo(a?)ru(I)
sáska: sasaka(I)
béka: beka(I)
csalogány: bulbül(I)
kígyó (nagy): kila(I), kígyó(kicsiny): vomba(I)
gyík: klik(I)
sárkány: vom(I)
NÖVÉNYEK:
erdő: vanta(I), erdős: vantasi(I), erdei: vanti, vantai(I)
tölgy: büldzse(I)
alma: alma(I)
árpa: árpa(I)
len: ini(I)
fa: fo(a?)va(I)
falevél: zize, zezi(I)
tő(növény töve): tüvi(I)
fű: fövi(I)
dió: dzs(cs?)ijágh(I)
virág: virágh(I)
rügy, hajtás: csüma(I)
sás: sás(I)
moha: muha(I)
ÉLETTELEN TERMÉSZET:
föld: teh(j?)i(I)
kő: kevi(I)
szikla: karra(I,K)
arany: zarani(I,K)
réz: vase(I)
bronz: tesvase, szurrvase(I)
vas: tom(I,K)
tűz: teszth(I)
láng: tes(I)
jég: jéj(I)
hó: hava(I)
fagy, megfagyás, heg, hegesedés: jegh(I). (meg)fagyni, hegesedni: jegin(I), megfagyasztani: jegatin
szél: szele(I)
vihar: hua(I), zivatar: dünad(I)
zivatar: zud, zivud(I), kis zivatar: zudor(I)
villám: düna(I)
szivárvány: egelü(I)
só: sava(I), sós(savas?, savanyú?): savesi(I)
üveg: ivej(I)
ír, gyógyír, orvosság: teri(I)
kút: kutu(I)
por: poura(I)
szemét, üledék, szar: sara(I)
TÁRSADALOM:
város, település: urr (I: kaghak, K olisz)
többessz.: urrukh(=állam) (I)
ország, uralom: urruságh(I)
Keleti hun fejedelmségek a Kr.e. 6.-Kr.u. 2. szd.-ban: Sonyu(I), Sonyukh(I)
falu: kügü(I)
tanya: kügili, kügir(I)
hon, otthon: hom(I)
élettér: elve(I)
út: utu(I,K)
ösvény, csapás: pru, puru(I)
isten(?), ősapa: isatha(I)
hit, vallás: hara(I), vallásos: hatesi(I)
szellem: chá'á(I)
diadal: di(gy?)evi, diadalmas (személy) di(gy)evisi, diadalmas(dolog): di(gy?)evild(I)
ősapai, ősi, isteni(?): isathain(I), isztain(K)
törzsfőnök: athama(I,K) törzsfőnöki: athamaji(I); touman(I), egyes K-i hun fejedelmek neve is.
tartományúr, herceg: ishán(I)
férfi, fiú(?): pigu(I)
szövetség: khalka(I)
szövetség, szövetkezés katonai értelmében: bir(I), biren(I): szövetségben lenni
összefogás: subir(I)
felebarát: keltüdisi(I, lásd: Tizeszava)
ház: laka(I,K)
kapu: kapu(I)
vár, erődítmény: vara(I,K)
fal: bata(I)
ól: holu(I)
birtok: ker(I), birtokos: kerisi(I)
katona, harcos: urrkhes(I), urkhüsz(K)
had(sereg): hada(I)
földműves: szamthagh(I)
út: hutu(I,K)
uralkodó, király: urrusi(I))
juhász: hovesi(I)
íjász, vadász: vijesi(I)
szó, beszéd: szava(I,K)
szótár: szavajülemid, szavajületild(I)
tudás, ismeret: tonde(I)
hír: jiri(I), új hír, ismeret, információ: bevidi(I)
kincs: küncse(I)
kegy: gi(gy?)evi(I), kegyes: gi(gy?)evisi(I)
bölcs: büghücsi(I), bölcs, filozófus: büghücsegh(i)(I)
gazdag: boja(I), gazdagság: bojad(I)
munka: acsata, acsatad(I), dolgozni: acsatin(I), munkás, dolgozó: acsatagh, acsatesi(I)
munkaeszköz: acsatild(I)
kínai: chán(I)
örmény: haj(I)
örmények, Örményország: Hajkh(I)
perzsa: parszi(I)
görög: iun, görögök, Görögország: Iunkh(I)
Konstantinápoly: Konsztantinoszurr(I)
vásár: vásár(I)
kereskedő: táváresi(I), kereskedelem: távár(I)
ének: jenekh(I)
őr: wuri(I)
őrség: würükh, würesi(I)
védelem: sant(I)
szövetség: bir(I), összefogás: subir(I)
jelszó, jel: élü(I)
előkelő: dorga(I)
varázsló: hareo(I), varázslat: hare(I)
jós: huseo(I), jóslat: huse(I)
TÖRTÉNELMI SZEMÉLYEK:
Rutichun: legendabeli keleti hun király, Kína területén háborúzott a tartományurakkal, államot alakított, szövetségese volt a ti nép törzsfőnökeinek, ezt a népet egyes sinológusok ősi türk népnek tartják (Kr. e. 6-5.szd.). Később több nyugati hun vezér neve is: valószínű jelentése: kemény harcos.
Madü (a Nagy): Hun fejedelmek neve, rang megjelölést is jelent. Örményre thagavor (király)-ként fordították. /kínai megjelölés: Modu/
Touman (=athaman?). Több ókori K-hun fejedelem neve. Legjelentősebb e néven: Madü Touman (Kr.e. 3.szd.): Kína jelentős részét elfoglalta, Qin Shi Huanti császár ellene építtette a Nagy Falat.
Balamír, Balambér (4.szd.): Welamabiri: kitartó, szilárd szövetséges
Gotekhjebiri: gót-hun származású vezér, Aetius ellen harcolt: a gótok szövetségese
Nimród, Attila nagyapja (4.szd. II. fele): Nim(e)rüd: unoka, valószínűleg Welamabiri unokáját értve alatta.
Bendegúz, Attila apja: Bendeguzi: kiszámíthatatlanul gyors parittya v. Bendeguzisi: u.a. vagy rajtaütő parittyás, parittyával rajtaütő.
Attila: Athira, jelentése atyácska. (az r helyetti l elterjedése vsz. mássalhangzó torzulás, vagy. a gót alak elterjedése. Gótul: Atila: atyácska. Eredeti neve, [rangja mint elsőszülött?]): Madü.(A Nagy)
Buda: jelentése: főpap, v. megvilágosult. (v.ö. szanszkrit)
Tesviju: tűzes íj, keleti hun király 5.szd. végétől 6. szd. első negyedében. Bizánci görög interpr.gr.: Theseus
Kopibar: (Tesviju öccse) jól célzó. Esetleg összefügg a későbbi magyar Koppány névvel.
VALLÁSI, MONDABELI SZEMÉLYEK, FOGALMAK:
Asaraszúni(I): világot uraló nő, a világot szülő
Chunkh asarurrasagh(I): hunok világuralma
Azara(I):monda, Suchazara(I): szent monda, szent történet
Isechunkh athama(I):a hunok világot nemző őse
Asaront(I): A világ nemzése Isechunkh és Asaraszuni által
Asarfova(I): világfa
Igejibir(I): égi szövetség
Szuhasar(I): felső világ, menny
Vahasar(I): alvilág
Gal(I): mesebeli óriás, gali(I): óriási
CSILLAGOK:
Csillag: azdigh(I)
Nap: Napi(I,K)
Sirius: Szuoi(I) jelentése (b nyelven?): felső szem
Vega: Aveni(I)
Arcturus: Szureni(I)
Capella: Golkeni(I)
Antares: Vereni(I)
Fomalhaut: Fomalhaut(I)
Rigel: Zarugh(I)
Bethelgeuze: Bethelgeuze(I)
Altair: Athaira(I)
Aldebaran: Aldebaran(I)
Polaris: Egazdigh(I)
Regulus: Bájnekheni(I)
Spica: Memazdigh, Meme(I)
Pollux: Jerkeni(I)
Castor: Jerkaielo(I,b)
Dheneb: Arana(I)
Procyon: Somaielo(I,b)
Hamal: Azrateni(I)
Seratan: Ktüteni(I)
Mezartim: Oredeteni(I)
CSILLAGKÉPEK:
Általános megjegyzés: A hun csillagképek formálása nem megegyező az egyiptomi-mezopotámiai-görög-arab csillagképekkel, inkább mutat hasonlóságot a kínai formációkkal. Ez vonatkozik az állatövi csillagképekre is. Az alábbiakban a hun csillagkép megjelölés mellett feltüntetjük a mai csillagászati megnevezést is. (A +-el jelzett csillagképnevek jelentését nem ismerjük.)
Tejút: Éjalana(I)
Ursa Maior (Göncöl-szekér): Lubba (kanál)I
Orion: Würen(I)+ (talán valamiféle őr)
Geimini (Ikrek): Jerku(I) - itt a név megegyezik a mai asztronómiai megnevezéssel.
Cassiopeia: Bollob(I)+
Draco: Sas(I) jelentése: sas
Corona Borealis: Einaia(I)+
Leo: Kutha(I) jelentése: kutya
Cygnus: Gize(I) jelentése: kereszt
Sagittarius: Vijesi(I), jelentése: íjász
Scorpius: Jijeti(I)+ (talán: rák)
Aries: Doitieloia(I,b?)+
Auriga: Pszak(I) jelentése: koszorú
Taurus: Bara(I), jelentése: lándzsa
Virgo: Virágh(I), jelentése: virág
Capricornus: Beka(I), jelentése: béka
Canis Maior: Chun(I,K), jelentése férfi, harcos
Aquila: Viju(I), jelentése: íj
Delphinus: Kalujnidzsiszegh(I), jelentése: rombusz
BOLYGÓK:
Hold: (H) Aji(I)
Vénusz(bolygó): Feni(I)
Marsz( bolygó): Verilun(I)
Jupiter(bolygó): Prálun(I)
Szaturnusz(bolygó): Jalalun(I)
IDŐSZAKOK:
év: or
nap(idő): bi(I), gin(nappal)(I)
éjszaka(főnév): ichel(I), éjszaka(időhat): ichelt(I), éjszakai: icheli(I)
hajnal: nahal(I)
esthajnal: mer(I), klünichel(I), este: mer(fn), este (időh.): mere, esti(mn): meri
TUDOMÁNYOK, TUDOMÁNYOS ESZKÖZÖK:
tudás: tued(I)
tudós, bölcs: tudzsi, tudzsisi(I, keleti hun)
tudomány: tuedekh(I)
filozófia: bügücstued, bügücsszirtild(I)
könyv: kuna, tuedjülemild(I)
történelem: volgildid, volgildtued(I)
SZERSZÁMOK, ESZKÖZÖK, FEGYVEREK, ÉPÍTMÉNYEK:
fegyver (vérontó eszköz): pegüveri(I)
kard: szurr(I)
sarló: sarlagh(I)
fáklya: wiloia(I, b?)
pajzs: vapa(I)
lándzsa: bara(I)
íj: viju(I), ijász: vijesi(I)
íjhúr, ideg: itekh(I)
nyil: neil(I)
tegez: thegisz(I)
penge, él: tere(I)
csapda, kelepce, tőr: teir, terild(I)
parittya: guzi(I)
kés: saku, szaku(I)
buzogány: tumba(I)
balta: balta(I)
kapa: taka(I)
sisak: sisak(I)
fejvédő kendő, fátyol(?), amelyet a koszorú alá tesznek: thaga(I)
ágy: gaja(I)
szék: athorr(I)
asztal: szeghán(I), szeghild(I), gazdagon terített asztal: madü szeghild v. szeghán(I)
tükör: tiker(I)
üst: hüsti(I)
amfora, agyagtartály: dengi(I)
kehely: glandi(I)
kulacs: budga(I)
kulacs dugója: thum(I)
öv: vüvi(I)
sátor: satur(I)
asztal: szeghán(I)
hurok: kirta(I)
kanál: luppa(I)
gát, elhatároló eszköz: iti, itild(I), elhatárolni, elválasztani: itin, ejtin(I)
vejsze (vízzáró fonott halászati eszköz): vezite (vezi+iti)(I)
sírhalom(kurgán): onga(I)
piramis: gula(I)
ITALOK:
ital: hümild(I)
bor: bor(I)
sör: ser(I)
tea: csaj(I)
ÉTELEK:
étel: hetild(I) etimológiai eredete: lételem
hús: kisjú(I)
zsír, vaj(?), faggyú(?): voje(I)
tojás: moni(I)
étkezés: pala(I), étkezni, falni: palin(I)
CSELEKEDETEK:
harc, háború: viti(I)
harcoló, harcos: vitesi(I)
érkező, (el)jövendő: jüvendegh(I)
élő: eleved, elevesi(személy)(I)
tartani: taretin(I), társ: taretisi(I), társi kapcsolat: taretild(I)
lépés: topa(I), lépni: topin(I)
üzenet: isztild(I)
ütés, csapás: si, sivi(I)
köszönet: súr(I), surin(I): megköszönni: surim: köszönöm
háború (nagy): patera(I)
vadászat: báildi(I); nagy, királyi vadászat: edibáildi(I)
vadászni: báilden I)
vadász: báili, báildesi(I)
üldözés: ildi(I)
üldözni: ilden(I), üldöző: ildesi (személy), ildágh (ált.)(I), üldözött: ildáth(I)
vmit előidéző, kiváltó, előhívó, kiváltó: pegun(I)
rajtaütés: bendi, bendikh(I)
(el)felejtés: velge, velgete, (el)fejeteni: velgetin(I)
metszés, tépés: eju(I), vmit metszeni, harántolni: ejen(I), evezés: ejuvezi, ejuveszi(I), evezni: ejuveszin(I), evező(eszköz): ejuveszild, ejuvezild(I), evező(ember): ejuveszigh(I)
ásás: asild(I), ásatás: asatild(I), ásni: asin(I), asatin(I): ásatni, ásó(eszköz): asava(I), ásó(ember): asagh, asesi(I)
vendég: vünd(I)
vendégség: vündild(I)
tánc: turda(I), táncolni: turdin(I), szent tánc: ruba(I)
parittyázni, parittyával lőni: guzin(I)
ELVONT FOGALMAK:
kezdet, ősállapot, arkhé(gör.): esziszkü(K)
koszorú, korona: pszak(I, megjegyzés: u.a. mint az örményben)
Világ: Asar(I)
összes: asresi(I)
egész: idzsesi (v.ö.: idzsi=egy)(I)
tér: teiri(I)
gömb: theke(I), gömbölyű: thekild(I)
egyenes, igaz: ughi(I)
szám: szan
lét (általános, filozófiai értelemben): salke(I), létezni: salkin(I)
egyenes geometriai értelemben: idzsid(I)
sík geometriai értelelmben: ktünid(I)
háromszög: chormuszegh(I)
négyszög: nidzsiszegh(I)
széles: baste(I)
állandó: salkanta(I)
igazhit: ughihara(I)
élet, életkör, élettér: elve(I)
halál: jala(I)
szellem: chá'á(I)
idő(mint folyamat): volgild(I)
ősz(évszak): szüvisz(I)
rés, lyuk: rási(I)
üreg: erig(I)
magasság, magaslat: hega(I)
szabadság: ijjú(I), szabad idő, hely, akarat: ijuld(I), szabad ember: hazati(I)
fél (két oldalból egy, u.a. mint magyar). péle(I)
vmiből rengeteg: bazmati(I), tengirdi(I)
ész: esze(I)
tanúbizonyság: zedauwajild(I, lásd:Tizeszava)
tiszta: timis(I), tisztaság: timsild(I)
kanyar: kompu(I)
vágy: vaugha(I), vágyni vmi után: vaughin(I)
vég, vége vminek: verdzse(I)
baj: bű(I)
rossz szellem, rém: rime(I)
kár: jej(I)
NÉVMÁSOK:
ez: ejsz(I)
az: ojsz(I)
az (ott távol): oti, ote, ota(I)
valamennyi: amenda(I), amenu(I): az összes, egy halmaz minden tagja, valószínűleg főnév és melléknév értelemben is.
TULAJDONSÁGJELZŐK:
nagy: madü(I)
kicsi: kücsü(I)
piciny: pölti, pilti. pöti, piti, pötir, pitir, pöltir, piltir, piri(I)
kiváló, jó: bar(I)
magas: hegi(I)
megelőző: klüni(I)
következő: jüvi(általában)I, vüni(ember)I
felső: szu(I), felső földréteg, humusz, fedő: fedild(I):
alsó: va(I)
boldog: lünde(I)
fő, meghatározó: edi, meghatározni, diszponálni vmi felett: edin(I)
rossz: vatah(I)
sötét: kuma(I), sötétség: kum(I)
gyors: diori, diorisi(I)
lassú: lathag, lathu(I), lasta, lastu(I), lassan: lastum(I)
hős: hideo(I), hősies: hideosi(I)
szent, örök: suchü(I)
eszes, okos: eszisi(I)
kemény: dita(I)
tűzből való: teszthi(I)
tüzes: teszthild(I)
hideg: jüve(I), hideg(ség): jüvetegh(I)
öreg: vüregh(I)
ősz(hajú): szor(I)
régi: avesi(I)
új: vuli(I)
fél (vminek a fele): vele(I)
másik: keltüdisi(I)
iker-, kettős: jerki(I)
messzi: meti(I), nessze lévő ember: metesi, metisi(I)
hirtelen, váratlan, követhetelenül gyors: bende(I), bendi, bendikh(I): rajtaütés
felesleges: berü(I), feleslegesen: berüin(I)
hamis: ullü(I), hamisan: ullün(I)
sivár: sivasi(I)
sivatag: sivasild, sivasad(I)
pusztulás: siva, pusztítás: sivata, sivatad(I), (háborús, emberi): sivatakh
HATÁROZÓ SZAVAK:
most pedig: imaszt(I), mostani: imaszti(I)
akkor, akkoriban: omaszt(I), akkori: omaszti(I)
itt ez: hit(I)
ott az: hot(I)
ki: küh(I), kifelé: eki(I)
be: béh(I)
fel: szu
le: va
iszia(K), (isja?): nyomósító összevonó határozószó: bizony(az), azpedig
együtt v.k./v.m.-vel: jüncsta
feleslegesen: berüin(I)
külön v.k./v.m.-től: klün
H e l y h a t á r o z ó k :
hely, a tér egy része: thege(I)
belülről mozgató lélek, belső üreg, barlang: béla(I)
itt (általában): hithege(I), ott (általában): vojthege(I)
messze: mete(I)
előre: idzsiwra(I), elől: idzsen(I)
hátra: jatawra(I), hátul: jatan(I)
ott fent: oszu(I)
otthon: homolt(I)
ide: hijthe(I)
oda: vojthe(I)
I d ő h a t á r o z ó k :
ma: ma, bima(I)
most: hima(I)
tegnap: klümma(I)
holnap: voljma(I)
sokáig tartó folyamat: volgjama(I), sokára, hosszú idő múlva: volgjama ben(I)
soha: sukhüne(I)
éjszaka: hosszúni(I), éjszaka (napszak): hosszún(I), ichel(I) (napszak), ichelt (időhat.), icheli (mn: éjszakai). A kétféle megnevezés közti fogalmi megkülönböztetés nem világos.
MELLÉKNÉVI HATÁROZÓ nagy általánosságban, számtalan rendhagyó esettel: melléknév+N, pl. berü=felesleges, berün= feleslegesen
IGÉBŐL KÉPZETT MELLÉKNÉV: IN infinitivus végződés helyett: UM képző: pl. lastin: lassítani ---- lassú: lastum
IGÉBŐL KÉPZETT FŐNÉV: IN infinitivus végződés helyett: EMAJN képző, pl.antin: adni, antemajn: adomány, pracein: okoskodni, pracemajn: okoskodás
MELLÉKNEVEK:
alapfok: madü (nagy) kücsü (kicsi/ny/) szu (felső)
középfok: madürb (nagyobb) kücsürb (kisebb) szulb v. szurb (magasabb)
felsőfok: madürelb (legnagyobb) kücsürelb (legkisebb) szuelb v. szurelb (legfelső, legmagasabb)
Megjegyzés: nem dönthető el egyértelműen, hogy a fenti példák képzése általános érvényű formációt mutat-e vagy eleve rendhagyóak. Valószínűsíthető az igen nagyszámú rendhagyóság, s szinte valamennyi melléknév fokozása önálló jellegű.
KÖTŐSZAVAK:
és: aj(I)
éspedig: ajsi(I)
ha: cha(I)
így: idi, ide(I)
mégis, ennek ellenére: idiam(I)
mégpedig (azért): ajsiam(I)
azérthogy: isiam(I)
vagy: us, use(I)
vagypedig: usiam(I)
GYAKORÍTÓ KÉPZŐ: -d, pl. atha - athad: atyaság, atyák intézménye
KICSINYÍTŐ KÉPZŐ: -r, pl. chunur: kis férfi, vantar: kis erdő, virághir: kis virág, rendhagyó módon: majra: anyácska, athira: atyácska, apácska, amri: kislány
NAGYÍTÓ KÉPZŐ: m, pl. chunum: nagy (darab) férfi, orem: nagy hegycsúcs, nagy orr
ELVONATKOZTATÓ KÉPZŐ: - ság, -ség: -S szóvégi képző, pl. nagyság: madüs
JELZŐSÍTETT ELVONATKOZTATÓ KÉPZŐ: -SI szóvégi képző, pl.:. nagyságos: madüsi, hősies: hideosi
ELVONATKOZTATÓ ÁLTALÁNOSÍTÓ KÉPZŐ: -ILD szóvégi képző, pl. jágh: hegy, jághild: hegység
NEM: nen(I), IGEN, ÍGY: ejen(I)
POSZTPOZÍCIÓK(I):
hen: -on,en,ön
ben: -ban,ben
be: -ba,be
wra: -ra,re,reá
irente: vki vmiért, vki, vmi érdekében. Értem, érettem: irentem, érted: irentesz, érte: ürente, értünk: irentünkh, értetek: irentükhet, értük, érettük: ürentükh
elt, olt: valahol a tér egy meghatározott helyén, pontján: pl. homolt=otthon, Konsztantinoszurrolt: Konstantinápolyban
szamar: vki, vmi számára, számotokra: szamtükhra
whet: val, vel
alto: vki, vmi által, vkin, vmin keresztül, alt: igekötő: át, pl. altvün: átjönni
velje: vmi felé, irányában
vojle: vmi fölé
wereji: vmi felé, vimi irányában (haladni)
en: általános tagadó posztpozició, főnevek és igék előtt is.
i: általános elvonatkoztatás: valahonnan, valamitől, alakitől. pl. Párszikhi: Perzsiai, Perzsiából jött, való.
no: vkinek, vminek neki, vkivel, vmivel szemben
dima: ellenében
dergü: vimivel, vkivel szemközt álló, szemben; szemközti melléknévként
p o s t p o s. c u m p r a e p o s.
sopru....hen: vimn lefelé, lefelé menetben, lefelé menet vhol:
veszpru....hen: vmin felfelé, felfelé menetben, felfelé menet vhol
SZÁMNEVEK(I):
Alapszámnevek:
egy: idzsi tizenegy: tiz hen idzsi
kettő: keltü tizenkettő: tiz hen keltű
három: khormu tizenhárom: tiz hen khormu
négy: nijdzsi tizennégy: tiz hen nijdzsi
öt: hütü tizenöt: tiz hen hütü
hat: hotu tizenhat: tiz hen hotu
hét: jeti tizenhét: tiz hen jeti
nyolc: loncsoj tizennyolc: tiz hen loncsoj
kilenc: klüntiz tizenkilenc: tiz hen klüntiz
tíz: tíz húsz: khuszi, huszonegy: khuszi hen idzsi, stb.
harminc: khormu ben tiz száz: száth
negyven: nijdzsi ben tiz ezer: hezer
ötven: hütü ben tiz
hatvan: hotu ben tiz
hetven: jeti ben tiz
nyolcvan: loncsoj ben tiz
kilencven: klüntiz ben tiz
Sorszámnevek:
első: elenisi
második: keltüsi
harmadik: khormusi....N-ik:.....-si
Törtszámnevek:
egyketted: idzsi-keltüdi
egyharmad: idzsi-khormudi
egynegyed: idzsi-nijdzsidi
egyötöd: idzsi-hütüdi
egyhatod: idzsi-hotudi
egyheted: idzsi-jetedi
egynyolcad: idzsi-loncsojdi
egykilenced: idzsi-klüncidi
egytized: idzsi-tizedi
egyhuszad: idzsi-khuszidi
SZEMÉLYES NÉVMÁSOK (I):
Alanyeset:
én: ejn mi: minkh
te: ti ti: tikh
ő: ü(j) ők: üjkh
Tárgyeset:
engem(et): inkmüt minket: minkhüt
téged: tinküt titeket: tenkhtüt
őt: jüt őket: jönkhüt
Birtokos eset:
enyém: imtin miénk: mibinkh
tiéd: tijint tiétek: tibitekh
övé:? övék: ?
Részes eset:
nekem: nikhüm nekünk: nikhünkh
neked: nikhüt nektek: nüketekh
neki: nükin nekik: nükijekh
IGÉK(I):
Az igeragozásról általában: az igék igen nagy része - felthetőleg csaknem a fele, - különösen az egy-két tagú igék esetében - rendhagyó ragozású. A rendelkezésre álló anyag esetében az igeragozás jórésze rekonstruálhatatlan. Az alábbiakban kizárólag a rekonstruálható ragozású igéket mutatjuk be.
lenni: 1. vo(a?)jgen
2. lejnin
VOJGEN és LEJNIN ragozása:
Jelenidő:
ejn vojgum minkh vojgimunkh
ti vojgisz tikh vojgitukh
űj von űjkh vontukh
Jövőidő:
ejn leszim minkh leszinkh
ti leszil tikh lesztikh
űj leszin űjkh leszenikh
Közelmúlt:
ejn volam minkh volankh
ti volajsz tikh volantukh
űj volaj űjkh volanukh
Régmúlt:
ejn voltum minkh voltunkh
ti voltajisz tikh voltajtikh
űj voltaj űjkh voltukh
menni: menin
Jelen idő: minem(?), minesz, minej, t.sz.: minenkh, mintekh, minmekh
jüven: jönni
Jelen idő: jüvem, jüvesz, jüvej, t.sz.: jüvenkh, jüvtekh, jüvmekh , felsz.m.: jüvü!
vün: eljönni, vendégségbe jönni
Jelen idő: vüm, vüsz, vüj, t.sz.: vünkh, vütekh, vümekh, felsz.m.: vü!
látni, nézni(?): szömen
írni, szántani(?): szamthen
írást róni (fába): roven
élni: elvin
szülni: szérin
születni: széritin, szülés: széris, születés: szérild - Szent-születése: Suchü szérild (Karácsony), a Szent születése (Jézus): Suchünek szérild. Születésnap: szérildbi,
Boldog születésnapot!: lünde szérildbi! (új)
(meg)halni: jalen
ölni, megölni: wülin - ne ölj!: ne wüljü! wüljüne!
sijn, sivin: elpusztulni, megsemmisülni
sivátin, sivájátin, sijátin: lerombolni, elpusztítani, megsemmisíteni
kapni, megkapni: asten (rendhagyó, ragozás hiányosan maradt meg) kapott vmi: asta
türen: eltűrni, elviselni
türetin: véghezvinni, kivitelezni vimt vkivel, vimvel szemben(I)
tenni: tün (ragozása valószínűleg u.a. mint vün)
enni: hentin
inni: hümin
tudni, ismerni: tondin
megszentelni, megünnepelni: suchütin
adni: amtin
jelen idő: e.sz.: amtam, amtasz, amtaj, t.sz.: amtankh, amtatokh, amtakh
várni vkire, vmire, vmit: warin
fújni vmit: fuvin
folyni: volgjin, volgün(?)
üzenni: iszten
kapcsolni, összekapcsolni: kapitin, kapcsolódni: kapin, kapcsolat: kap
nyomni vkit, vmit, közösülni (v.ö. baszni): batten
enged(ni): engün
járni: járin
magasra jutni, emelkedni, tiszteltni: hegin
felemelni, tisztelni, tiszteltetni: hegatin
előhívni, kivívni vmit: pegin
felvenni, alkalmazni: anuin
kínálni, ajánlani vmit: kenájin
hívni, felhívni vkit vmire: chüvin; híve vkinek, vminek: chü(v)
hívő: chüvigh
beborítani: büretin(I)
gyűlni, felhalmozódni: jülin
gyüjtemény, felhalmozódás: jülemild, gyüjtemény, tár (factitivus érteleben), jületild
célba érni, megérkezni: kopin
találat, becsapódás (nyilazásnál, dárdavetésnél): kopild, cél: kop
gyűjteni: jületin, (össze)gyűlni: jülin, gyűjtemény: jületid, gyűlés: jülemild
(fel)avatni, felkenni vkit, vmit: kenin, felavatás, felkenés, harci díszbe való kifestés: keni
felkinálni, felajánlani vkit, vmit: kenájátin
származni, vadi: származás, vadatin: származtatni: vadin
származni, nem tisztázható a fogalmi különbség előzőtől: okin
elkezdődni: dikün, elkezdeni: dikátün, kezdet: dike(i)
óhajtani vmit: ászin (óhajtó mód segédigéje)
lehetséges lenni, hatni, hetni (megfelel a német mögen igének): hetin) a feltételes mód segédigéje: hetin(I)
Régmúlt általános ragja: LT pl. antult = adott, antultmuk = adtunk
Befejezett múlt: -UTTA, pl. anutta = adott, anuttankh = adtuk (tárgyiasított formában)
Felszólító mód (egyesszám második személy) általános ragja: Ü, pl. antü = adj!
összes további eset: -ünüm, -ü, -ün, - ünkh, -ünetekh, - ünükh.
Tiltó mód: felszólító mód+NE, pl. wüljüne=ne ölj! Megjegyzés: a ne tiltó rag gyakran az ige elé kerül, u.i. a ne wüljü is helyes.
Óhajtó mód: ászi segédigével: ászin+infinitivus, pl. ászim hümin, ászisz hünim, ászi hümin, ászinkkh hümin, ászitekh hümin, ászikh hümin.
Jelenidejű feltételes mód: hetin segédigével: hetin+infinitivus, pl. hetim hümin, hetisz hümin, heti hümin, hetinkh hümin, hetitekh hümin, hetikh hümin.
Jövőidő: egyszerű meghatározott:infinitivus végződés + -im, -isz, - i, -inkh, itekh,-ikh, pl. holnap iszom: voljma hüminim, iszol: hüminisz, iszik: hümini, iszunk: hümininkh, isztok: hüminitekh, isznak: hünminikh.
Összetett meghatározatlan közeljövő: LEJNIN segédige+infinitivus végződés: +I pl.most majd iszom: lejszim hümini, stb.
Összetett meghatározatlan távoli jövő: VÜN segédige+infinitivus végződés+I, pl. majd (valamikor) inni fogok: vüm hümini, stb.
Általános participium praesens: IN, EN infinitum végződés helyett: AGH vagy JAGH, ritkán IGH (pl. hüvigh=hívő) képző: pl. volgjin(folyni)-volgjagh(folyó), szamthen: szántani - szamthagh: szántó, földműves.
Általános participium futurum: IN, EN infinitum végződés helyett: ÁNT képző
Pl. rendhagyó/!!!/: vün(eljönni) - vüjánt(az eljövendő, a jövőbeni, a jövő)
Általános participium perfectum: IN, EN infinitum végződés helyett: ÁTH képző
Gerundium: infinitum tő helyett: - EVE, IVE egyes esetekben: ED(E) végződés. pl. hümeve: (meg)ivandó, megíva, vüve: jőve; jüvede: (el)jőve. A két tipus (v,d) nem feltétlenűl azonos nyelvtani jelentés, megkülönböztetésük az anyag jelenlegi feldolgozási szintjén nem lehetséges.
MŰVELTETŐ IGE: -ÁT toldalékrag az igető után és az infinitivus rag előtt. Pl. sivin elpusztulni, sivÁTin elpusztítani
SZÖVEGEK
Hun és örmény fonetikus betűkkel leírt szövegtöredék (SzKhB/490) - (vagyis Szurb Khács B/490)
Asari Isechunkhkh(kétszer leírt kh, értelmezhetetlen, esetleg nyomatékos genitivus?) ontutta Asaret Asaraszunihesz(z?). Asarinekh vikh amendachunkh voltukh. Chunkh ai anikh igebul vadoltukh. Isechunekh thaga Éjalana. Amenda azdigh chun ai ani. Asaront ai szertis okinta amenut.
Örmény betűkkel leírt szöveg:
TIZESZAVA (SzKhM/189) - (vagyis Szurb Khács M/189)
- Hegü istahainitet ai urrusaghitet, urritet.
- Leszünüte keltüdisi istahainitekh.
- Aluvüne istahainje inejvet berüin száhátwra.
- Suchütü isabikhet.
- Wüljüne.
- Lopüne.
- Tiknazirüne.
- Hegaratü athaitet ai maiatet.
- Auharüne klübarekatje inüt barunh(j?)át.
- Klübarekat(i)dima tüne ullü zedauwajildet.
Türününkhne sivajatin Isurrukhet (Szövegtöredék :SzKhM/ 112) - (vagyis Szurb Khács M/112)
SZÖVEG (K, görögből, fonetikailag nehezen rekonstruálható, SzKhMch/14)- (vagyis Szurb Khács Mch/14)
En arkhéj éjn ho Logosz, kaj ho Logosz éjn prosz tón Theón,
kaj Theosz éjn ho Logosz:
Esziszkü ben volaj szava, iszia szava volaj theosz velé iszia theosz volaj szava
feltételezés: iszia=isa (HB)
Megjegyzés: mivel itt a szöveg nem az isztain alakot használja, úgy tűnik ez nem felel meg a görög theosz fogalomnak.
A HUNOK VALLÁSA
Ó-örményből (grabar) fordította Schütz Ödön és Detre Csaba, 1978. Eredeti: Kr. u. 6. szd. eleje, Szurb Khács Jekegetzin, Iszfahán tartomány, Irán.
( ) jelölés között az eredeti grabar szöveg utalásai az örmény megfelelőre.
/ / jeölés között a fordítók megjegyzései.
A hunok (sonjuk) vallása egyszerű és könnyen áttekinthető. Egy igazi istenük van és ez a Nap (Napi). A Nap mindenek eredete, mindenek meghatározója és folyamatosan sugározza ki az egész világot. A Nap lenyugta után az /álló/ csillagok vigyázzák az eget, a földet, mint a Nap követei és szemei. A Nap éjjel a csillagokban szétszórja magát az égen, s napkeltekor begyűjti a csillagokat. Az Északi Madü /Madü: uralkodó, szószerint a Nagy/ Birodalmában egy évben csak egyszer szórja szét magát. - /sic ! - d.cs./ Az elesett harcosok a Napot követik égi útján. (Napje outou: a Nap gyepüje /bizonyára az Ekliptikáról van szó/.) A Hold a Nap felesége, csupán visszfénye /sic ! - d.cs./ minden hatalom nélkül. Ugyanilyenek a bolygók, a Nap gyermekei /sic ! - d.cs./.
A Madü a Nap földi helytartója. A Nap először őt és harcosait köszönti, ha leborulnak előtte. A hunok naponta háromszor imádkoznak a Naphoz: napkeltekor, délben, napnyugtakor: a Nap felé a földre leborulva imádkoznak, homlokukat a földre szorítva. Lovon ülve a ló hátán a Nap felé előresimulva imádkoznak. A honoknak ma már nincsenek templomaik, mint ahogyan kifejezik: az egész világ templomuk, mivel a világ a Nap temploma. Az ősök, a keleti és déli sonjuk, építettek templomokat, amikor több istent imádtak. Ezeket a Nap a tüzével elemésztette, s megtiltotta /lehetetlenné tette/ más istenek imádását. Azóta tilos mindenféle bálvány kultusza is, ezeket a Madü pusztíttatja el. A Nap mindenféle ábrázolása, különösképpen antropomorf módon, tilos. Egy Nap-szimbólum megengedett: egy kör közepén egy ponttal. A hunoknak papjaik sincsenek. A hunok sokféle szövetséges népe a legkülönfélébb isteneknek hódol, egyszerre többnek is. Ezekkel szemben a hunok messzemenően türelmesek, s ha bántalom éri e népek valamelyikét vallásuk gyakorlásában, megvédik őket, s a zavarkeltőket szigorúan megbüntetik. A védelem a szövetségesek templomainak, bálványainak is szól. Welamabiri Madü /a név jelentése: hű szövetséges uralkodó/ kétszáz hunt végeztetett ki, mert felgyújtották a szövetséges marju nép /ma nem azonosítható egykori nép/ templomait. A hunok vallása ugyanolyan egyistenhit, mint a miénk /mármint az örmény keresztények egyistene/, de nincsenek szentjeik és vallásuk nem különbözteti meg az embert az embertől. A sonjuk /ősi hunok/ nyelvén több Nap-himnusz létezik. A himnuszok többsége törvényeket hordoz. Ezeket maga a Nap sugározza ki, s mikor ezeket énekelik, eggyé válnak a Nap mindent éltető sugarával.
KÖVETKEZTETÉSEK
A rendelkezésre álló szövegek elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy a Kaukázus északi előterében Kr.u. 500 körül egy olyan nép élt, amely önmagát hun-nak nevezte, s a feljegyzéseket készítő örmény hittérítők ezt a megnevezést elfogadták és átvették. Az előzetes elemzések szerint a rendelkezésre álló szókészletnek mintegy a fele rokonítható a mai magyar nyelv szavaival. Itt külön kérdéskör a rokonítható szavak etimológiai eredete. Az itt rekonstruált hun nyelv nyelvtani rendszere erősen hasonlít a mai magyar nyelvére. Érdekesség, hogy a szókészletben a második rokonítható nyelv az örmény. Ez vonatkozik a nyelvtanra is. Érdekes összefüggések találhatók elsősorban az igeragozás terén. E vonatkozásban talán közelebb kerültünk a magyar-rokon és indoeurópai nyelvek közös gyökeréhez. Ezt alátámasztani látszik a keltával való néhány rokonítható szó is. (lásd: melléklet). Azt kijelenthetjük, hogy a hun nyelvet nem lehetséges olyan kategóriába behelyezni, mint finnugor. Itt ez a kategória elveszti realitását. Célszerűbb a rokonsági körre a magyar-rokon, vagy akár hungaroid megnevezés. Ugyancsak feltűnő, hogy alig találkozunk kifejezetten török eredetű szavakkal, viszont érdekesek némely Kelet-Eurázsiai eredetű szavak, ugyanígy a nyilvánvalóan indiai eredetűek is. A szó és nyelvtani anyag átfogó etimológiai értékelése nyilvánvalóan majd csak az egész anyag összeállítása után lesz lehetséges.
Ó-örményből (grabar) fordította Schütz Ödön és Detre Csaba, 1978.
Eredeti: Kr. u. 6. szd. eleje, Szurb Khács Jekegetzin, Iszfahán tartomány, Irán.
Hun és örmény fonetikus betűkkel leírt szövegtöredék (SzKhB/490) - (vagyis Szurb Khács B/490)
TIZESZAVA (SzKhM/189) - (vagyis Szurb Khács M/189)
Türününkhne sivajatin Isurrukhet (Szövegtöredék :SzKhM/ 112) - (vagyis Szurb Khács M/112)
SZÖVEG (K, görögből, fonetikailag nehezen rekonstruálható, SzKhMch/14)- (vagyis Szurb Khács Mch/14)
Irodalom: Edmund Sjuk: HIn hajeren - chuneren jerkulezú maltjanner Iráni medzs – Matenadaram, Jereván, 1962 (Schütz Ödön: Ősrégi örmény-hun kétnyelvú kéziratok Iránban, Mataneradam, Jereván, 1962)
Sima Qian (Kr. e.2-1 szd) A hunok legkorábbi története A Shi Ji 110. kötete: Magyarra fordította Du Yaxiong és Horváth Izabella, Peking, 1977, Press Print, Kiskunlacháza
magyar fonetikus átírásban, örmény(I) ill. görög(K) szövegek alapján
Iszfaháni kódex (szószedetben jelölése: I), Kr.u. 500 körül.
Az alábbi anyagok örmény keresztény hittérítők feljegyzései a Kaukázus É-i előterében az 5. szd. második felében és a 6. szd. folyamán ott létező egységes hun államról. A hunok életéről, nyelvéről leírt anyag a korai középkor páratlan értékű feljegyzés-gyűjteménye. Az örmény szerzők igen magas szintű etnográfiai, grammatikai, földrajzi tudásról tettek tanúbizonyságot. A feljegyzések története hallatlan érdekes, s részmozzanataiban sok rejtélyes történést foglal magában. Az bizonyos, hogy a 17. szd. első felében kerültek jelenlegi helyükre, az eredeti Van-tó környéki rejtekhelyükről Nagy Abbasz sahinsah szállítatta őket, feltehetőleg örmény tanácsadói javaslatára, a Szurb Khács kolostor ősi kézirattárába. Jelenleg az iráni állam nemzeti kincsének tekinti, amely státuszt a Perzsiai Örmény Apostoli Egyház messzemenően akceptálja.
Az alábbi anyag a kódex eredeti kigyűjtött egyes szavait, nyelvtani alakzatait mutatja be, nem tartalmazza a hosszabb szövegeket. Valószínűsíthető, hogy az eredeti nyelvtani válogatás nem öleli fel a szövegekben rejlő ez irányú lehetőségeket. A teljes hun fonetikus jelrendszer és örmény átírására sincs itt technikai mód.
Az eddig feldolgozott anyag azt sugallja, hogy két nyelv van jelen, az egyik az alapnyelv, amelyik mind szókincsében mind pedig nyelvtanát tekintve besorolható a finnugor-türk nagycsaládba, a másik pedig egy olyan nyelv, amely az előbbitől teljesen eltérő nyelvtani szerkezetű, szókincse is eltérő, szavaira többnyire jellemző a magánhangzó torlódás. Ezt a feltételezett másik nyelvet itt a jegyzetekben (b)-vel jelöljük. E szavak, szóösszetételek általában be vannak vonva a törzsnyelven írt szövegekbe, hosszabb önálló mondatokban eddig még nem volt található. Feltehetőleg az ősi szavakban, mint pl. földrajzi nevek, csillagnevek esetében gyaníthatjuk a b nyelvből való eredetet.
A kódex több esetben utal egy keleti hun nyelvre, amely kínai hivatkozásokból ismert, s ez a nyelv - úgy tűnik - szakrális jellegű. Ez nem a b nyelv.
Krétai kódex (szószedetben jelölése: K), Kr.u. 700 körül.
Elsősorban görög feljegyzések a valószínűleg a Kárpát-medencében és környékén élő szküthák-ról. Krétai görög szerzetesek feljegyzései. A feljegyzések nem tisztázható körülmények között a 14-15. század folyamán örmény szerzetesek birtokába jutottak, s szintén kinyomozhatatlan módon jutottak a 17. század első felében az Iszfahán tartományban lévő Szurb Khács kolostorba. A kolostori hagyomány szerint itt egy Pszák nevű szerzetes fedezte fel a többi hun feljegyzésekkel való témaazonosságot. A szöveg idéz néhány szkütha szót, - lásd a (K) jelölést, - amelyek megegyezést, vagy nagy hasonlóságot mutatnak az iszfaháni kódex vonatkozó szavaival. Az egyetlen bilinguis szöveg (lásd a szó és nyelvtani alakgyűjtemény végén): a Kezdetben vala az ige... című szöveg. A Krétai Kódex szintén a Szurb Khács kolostor birtokában van, szintén iráni nemzeti kincs.
FONETIKA:
A hun betűk száma megegyezik a klasszikus örmény betűk számával, eltekintve az örményben nem létező Ü betűtől. Ezt az örmény átírásban UJ-nak, vagy a görög Y alkalmazásával jelölik. A hun szövegek, minden valószínűség szerint, - a fonetikus betűkön túl, - szótagjeleket is használnak ligatúra-szerű összetételben. A magyar fonetika szerinti átírást az örmény betűjelek alapján végeztük el. Tudvalévő, hogy az örmény betűrendszer a legfonémhűbb az írás története során. Az nem dönthető el bizonyosan, hogy a hun betűk tökéletes megegyezése az örménnyel eredeti megegyezés-e, vagy csupán egy interpretatio armenica.
Betűk a magyar átírás szerint:
a, á, b, c, cz, cs, csh, d, dz, dzs, e, é, f, g, gh, gy, h, ch, i, j, k, kh, l,ll, m, n, o, ö, p, ph, r, rr, s, sz, ssz, t, tz, th, u, ü, v, w, z, zs.
Megjegyzés: Mint ahogyan az örményben sincs TY és NY mássalhangzó, úgy a hunban sincs jelölve.
hun: chun(I), többessz.: chunkh + hunok területe
ember (férfi): chun, chunkh(I,K)
(K: szküthai)
nő: inü, többes sz.: inekh(I)
úrnő,uralkodónő: aszuni(I)
FŐNEVEK TÖBBESSZÁMA:
A hun főnevek nagy többsége magánhangzóval végződik. A főnevek többes száma a végző magánhangzótól függetlenül: végmagánhangzó nélküli tő+ EKH, pl. kevi, kevekh. A mássalhangzóra végződő szavaknál: tő+KH. pl. chun, chunkh. A fentiektől eltérő rendhagyó főneveket mindig külön jelöljük.
FŐNEVEK TÁRGYESETE:
Magánhangzóval végződő szavaknál: -T végződés, pl. kevit, mássalhangzóval végződő szavaknál: -ET végződés, pl. kevekhet.
FŐNEVEK BIRTOKOS ESETE:
Magánhangzóval végződő szavaknál: -JE végződés, pl. kevije, többes szám: kevekhé. Mássalhangzóval végződő szavaknál: -É végződés, pl. szömé
FŐNEVEK RÉSZES ESETE:
Egyes szám: -NEKI szóvégi képző, pl. kevineki = kőnek, többes szám: szótő+-EKHNEKI szóvégi képző, pl. kevekhneki = köveknek
FŐNEVEK ELVONATKOZTATÓ ESETE:
Magánhangzóval végződő szavaknál: tő+ -ETÜL szóvégződés, pl. kevetül, mássalhangzóval végződő szavaknál: -ETÜL szóvégződés, pl. kevekhetül, szömetül.
BIRTOK HELYZETŰ FŐNEVEK RAGOZÁSA:
neilim: nyilam neiliam: nyilaim
neilit: nyilad neiliat: nyilaid
neilej: nyila neiliaj: nyilai
neilinkh: nyilunk neiliankh: nyilaink
neilitekh: nyilatok neiliathakh: nyilaitok
neilekh: nyiluk meiliakh: nyilaik
A tárgy-, részes-, stb. esetek továbbképzése a fentiek szerint, kivéve a jelentősszámú rendhagyó formákat: pl. kezim, kezit, kezej, kezinkh, kezithekh, keziekh (alanyeset), de tárgyesetben: kezimet, kezitet, kezET, kezinkhet, kezitheket, keziekhet.
R végződésű egy szótagú főnevek ragozása. Pl. sor(sor), ser(sör), bor(bor), tur(árok), zur(csermely), stb.
a.e.: sor, t.e.: sort, r.e.: sornek, b.e.: sorej, e.e.: sortül.
birtokként: sorim, sorit, sorej, sorinkh, sorthek, sorikh, t.sz.: soriam, soriat, soriaj, soriankh, soriathok, soriakh.
TESTRÉSZEK:
fej: phe(I), fé(K)
agy, agyvelő, csontvelő: ajge(I)
kéz: kezi(I)
kézfej: su(I)
szem: szöm(I), szüm(K), oi(I,b)
arc: girze(I)
orr, hegycsúcs: ore(I)
száj: szá(h)(I)
nyelv: til(I), nyelv mint beszéd: lezu(I)
áll (testrész): alje(I)
fog: pige(I), gogazat: puge, pugekh(I) - fogni, megszerezni: pugin. Pl. Kutha pugutta martit: a kutya megfogta a madarat.
hát: jata(I)
szív: szerti(I) szeretet: szertild(I), szerelem: szirünild(I), szerelmes: szirüni(I), szeretetre méltó:szirünesi(I), szíves: szirünesi(I)
szívtelen: szirünesen(I)
íny: hije(I)
ér(vérér): iri
vér: veri(I)
pénisz (fasz): pusz(I) (v.ö.: magy. puca)
láb (alsó lábszár): bana(I)
talp: talba(I)
CSALÁDI VISZONYOK:
apa: atha(I,K)
apai: athaji(n)(I)
anya: maja(I,K)
fia v.kinek: vi(I,K)
lánya v.kinek:ani(I)
unoka: nimere(I), unokaság, unokai viszony: nimrüd(I), unokai viszonyban álló, unoka generációjából való: nimrild(I)
nagyapa: udatha, uda(I)
dédapa, ősapa: ise(I)
nagyanya: ike(I)
öcs: ecse(I)
vő: vede(I)
férj: peri(I)
feleség: eme, meme(I)
anyaméh: ema(I)
nemzés, nemzet: ont(I), nemzeni: ontin(I)
család: önta(I), nemzetség: öntad, nemzetségfő: öntatha(I),nemzetség ősanyja: öntamaia(I), törzs: öntadikh, törzsi: öntadisi(I), törzsfőnök: athama(I)
rokon: akrun(I) rokoni: akruni(I)
barát: baresi(I), baráti(lag): baresild(I)
szeretni, kedvelni: baresin(I)
szerelem: szertild(I),szirünild(I), szeretni(szerelemmel): szertin(I)
szerető(szerelemmel): szertigh(I)
ikrek: jerku(I)
név: ine(j)u(I)
SZÍNEK:
fehér: pé(j)r(I)
fekete: phektej(I), pekté(K)
kék: golka(I)
piros,vörös: verisi(I)
sárga: sarakh(I)
zöld: zezild(I)
szürke, ezüstszínű: szorild(I)
lila: űn, üjn(I)
ÉRZÉKEK:
íz (gustus): iszte(I)
ízlelni: isztin(I), ízleltetni: isztatin(I), ízletes: isztild(I)
szag: szaghu(I), szagolni: szaghin(I)
FÖLDRAJZI FOGALMAK:
víz: vezi(I,K)
tenger: tengir(I), tengér(K), tengird(I). Vmiből rengeteg: tengirdi(I)
Fekete tenger: Phektej tengir(I)
folyó: volgjagh(I)
patak: zu(I)
kiszáradt patak(völgy): szike(I), száraz: sziki, szikild(I)
szikes(?): szikesi(I)
csermely, kis patak: zur(I)
tó: tava(I,K)
part: ugu(I)
föld(terület): maha(I)
iszap, agyag: csepe(I), iszapos, agyagos(terület): csepild(I)
pusztaság, legelő: sziri(I,K)
síkság: sziris(I), szirild(I)
hegy: jagh(I)
hegyalja: soprun(I)
lakatlan határsáv, gyepü: outou(I)
hegység: jaghek, jaghild(I)
lejtő: lüthü(I)
völgy: vüldi(I)
árok, kis völgy, folyómeder: tur(I)
erdős hegyvidék: kert(I)
Duna: Delivolgjagh(I)
Volga: Madüvolgjagh(I)
Don: Kücsüvolgjagh(I)
Dnyepr: Bastevolgjagh(I)
Krim: Khimru(I,K)
Araxész: Uaieia, v. Wuaweia (I,b)
Örményország: Hajkh(I), örmény:hai(I)
Római birodalom: Rimurrukh(I), római: rimi(I)
Kaukázus: Tesjaghild(I)
Kárpátok: Karrabata(I,K)
Ararát: Maszisz(I)
Elbrusz(?) Napijagh(I)
Mezopotámia: Isurrukh(I), mezopotámiai: isurrukhi(I)
Egyiptom: Kemt(I), egyiptomi: kemti(I)
Perzsia: Parszikh(I), perzsa: parszi(I)
India: Hind(I) indiai: hindi(I)
Japán(?), Korea(?), esetleg mindkettő: Szelevu(I)
ég(bolt): ige(I), égi: igesi(I)
Észak: havald, északi: havaldi(I)
Dél: dele, déli: deli(I,K)
Kelet: toka, keleti: tokai(I,K), Toku: keleti tartományok(I)
Nyugat: nise(I), nyugati: nisi(I) Nyugati Birodalom: Nisurrukh(I)
ÁLLATOK:
nagy emlős állat általában: bá(I), szent állat: suchü bá(I)
ló: lú(I,K), többessz.: luvekh
kutya: kutha(I,K)
oroszlán: singa(I)
tigris: sira(I)
hal: kala(I,K)
madár általában: márti(I)
sas: sas(I)
ölyv: hülie(I)
holló: khulla, khullu(I)
bika: büka(I)
ökör: üker(I)
szarvasmarha: ált. bajla(I)
tehén: inke(I)
elefánt: játi(I)
medve: hevi(I)
farkas: jugra(I)
róka: vüla(I)
teve: tüve(I)
juh: hovi, többesz.: hovekh(I)
egér: csucsa(I)
patkány: racsa(I)
majom: majmun(I)
disznó: tonzu(I), tonszu(K)
szarv: szo(a?)ru(I)
sáska: sasaka(I)
béka: beka(I)
csalogány: bulbül(I)
kígyó (nagy): kila(I), kígyó(kicsiny): vomba(I)
gyík: klik(I)
sárkány: vom(I)
NÖVÉNYEK:
erdő: vanta(I), erdős: vantasi(I), erdei: vanti, vantai(I)
tölgy: büldzse(I)
alma: alma(I)
árpa: árpa(I)
len: ini(I)
fa: fo(a?)va(I)
falevél: zize, zezi(I)
tő(növény töve): tüvi(I)
fű: fövi(I)
dió: dzs(cs?)ijágh(I)
virág: virágh(I)
rügy, hajtás: csüma(I)
sás: sás(I)
moha: muha(I)
ÉLETTELEN TERMÉSZET:
föld: teh(j?)i(I)
kő: kevi(I)
szikla: karra(I,K)
arany: zarani(I,K)
réz: vase(I)
bronz: tesvase, szurrvase(I)
vas: tom(I,K)
tűz: teszth(I)
láng: tes(I)
jég: jéj(I)
hó: hava(I)
fagy, megfagyás, heg, hegesedés: jegh(I). (meg)fagyni, hegesedni: jegin(I), megfagyasztani: jegatin
szél: szele(I)
vihar: hua(I), zivatar: dünad(I)
zivatar: zud, zivud(I), kis zivatar: zudor(I)
villám: düna(I)
szivárvány: egelü(I)
só: sava(I), sós(savas?, savanyú?): savesi(I)
üveg: ivej(I)
ír, gyógyír, orvosság: teri(I)
kút: kutu(I)
por: poura(I)
szemét, üledék, szar: sara(I)
TÁRSADALOM:
város, település: urr (I: kaghak, K olisz)
többessz.: urrukh(=állam) (I)
ország, uralom: urruságh(I)
Keleti hun fejedelmségek a Kr.e. 6.-Kr.u. 2. szd.-ban: Sonyu(I), Sonyukh(I)
falu: kügü(I)
tanya: kügili, kügir(I)
hon, otthon: hom(I)
élettér: elve(I)
út: utu(I,K)
ösvény, csapás: pru, puru(I)
isten(?), ősapa: isatha(I)
hit, vallás: hara(I), vallásos: hatesi(I)
szellem: chá'á(I)
diadal: di(gy?)evi, diadalmas (személy) di(gy)evisi, diadalmas(dolog): di(gy?)evild(I)
ősapai, ősi, isteni(?): isathain(I), isztain(K)
törzsfőnök: athama(I,K) törzsfőnöki: athamaji(I); touman(I), egyes K-i hun fejedelmek neve is.
tartományúr, herceg: ishán(I)
férfi, fiú(?): pigu(I)
szövetség: khalka(I)
szövetség, szövetkezés katonai értelmében: bir(I), biren(I): szövetségben lenni
összefogás: subir(I)
felebarát: keltüdisi(I, lásd: Tizeszava)
ház: laka(I,K)
kapu: kapu(I)
vár, erődítmény: vara(I,K)
fal: bata(I)
ól: holu(I)
birtok: ker(I), birtokos: kerisi(I)
katona, harcos: urrkhes(I), urkhüsz(K)
had(sereg): hada(I)
földműves: szamthagh(I)
út: hutu(I,K)
uralkodó, király: urrusi(I))
juhász: hovesi(I)
íjász, vadász: vijesi(I)
szó, beszéd: szava(I,K)
szótár: szavajülemid, szavajületild(I)
tudás, ismeret: tonde(I)
hír: jiri(I), új hír, ismeret, információ: bevidi(I)
kincs: küncse(I)
kegy: gi(gy?)evi(I), kegyes: gi(gy?)evisi(I)
bölcs: büghücsi(I), bölcs, filozófus: büghücsegh(i)(I)
gazdag: boja(I), gazdagság: bojad(I)
munka: acsata, acsatad(I), dolgozni: acsatin(I), munkás, dolgozó: acsatagh, acsatesi(I)
munkaeszköz: acsatild(I)
kínai: chán(I)
örmény: haj(I)
örmények, Örményország: Hajkh(I)
perzsa: parszi(I)
görög: iun, görögök, Görögország: Iunkh(I)
Konstantinápoly: Konsztantinoszurr(I)
vásár: vásár(I)
kereskedő: táváresi(I), kereskedelem: távár(I)
ének: jenekh(I)
őr: wuri(I)
őrség: würükh, würesi(I)
védelem: sant(I)
szövetség: bir(I), összefogás: subir(I)
jelszó, jel: élü(I)
előkelő: dorga(I)
varázsló: hareo(I), varázslat: hare(I)
jós: huseo(I), jóslat: huse(I)
TÖRTÉNELMI SZEMÉLYEK:
Rutichun: legendabeli keleti hun király, Kína területén háborúzott a tartományurakkal, államot alakított, szövetségese volt a ti nép törzsfőnökeinek, ezt a népet egyes sinológusok ősi türk népnek tartják (Kr. e. 6-5.szd.). Később több nyugati hun vezér neve is: valószínű jelentése: kemény harcos.
Madü (a Nagy): Hun fejedelmek neve, rang megjelölést is jelent. Örményre thagavor (király)-ként fordították. /kínai megjelölés: Modu/
Touman (=athaman?). Több ókori K-hun fejedelem neve. Legjelentősebb e néven: Madü Touman (Kr.e. 3.szd.): Kína jelentős részét elfoglalta, Qin Shi Huanti császár ellene építtette a Nagy Falat.
Balamír, Balambér (4.szd.): Welamabiri: kitartó, szilárd szövetséges
Gotekhjebiri: gót-hun származású vezér, Aetius ellen harcolt: a gótok szövetségese
Nimród, Attila nagyapja (4.szd. II. fele): Nim(e)rüd: unoka, valószínűleg Welamabiri unokáját értve alatta.
Bendegúz, Attila apja: Bendeguzi: kiszámíthatatlanul gyors parittya v. Bendeguzisi: u.a. vagy rajtaütő parittyás, parittyával rajtaütő.
Attila: Athira, jelentése atyácska. (az r helyetti l elterjedése vsz. mássalhangzó torzulás, vagy. a gót alak elterjedése. Gótul: Atila: atyácska. Eredeti neve, [rangja mint elsőszülött?]): Madü.(A Nagy)
Buda: jelentése: főpap, v. megvilágosult. (v.ö. szanszkrit)
Tesviju: tűzes íj, keleti hun király 5.szd. végétől 6. szd. első negyedében. Bizánci görög interpr.gr.: Theseus
Kopibar: (Tesviju öccse) jól célzó. Esetleg összefügg a későbbi magyar Koppány névvel.
VALLÁSI, MONDABELI SZEMÉLYEK, FOGALMAK:
Asaraszúni(I): világot uraló nő, a világot szülő
Chunkh asarurrasagh(I): hunok világuralma
Azara(I):monda, Suchazara(I): szent monda, szent történet
Isechunkh athama(I):a hunok világot nemző őse
Asaront(I): A világ nemzése Isechunkh és Asaraszuni által
Asarfova(I): világfa
Igejibir(I): égi szövetség
Szuhasar(I): felső világ, menny
Vahasar(I): alvilág
Gal(I): mesebeli óriás, gali(I): óriási
CSILLAGOK:
Csillag: azdigh(I)
Nap: Napi(I,K)
Sirius: Szuoi(I) jelentése (b nyelven?): felső szem
Vega: Aveni(I)
Arcturus: Szureni(I)
Capella: Golkeni(I)
Antares: Vereni(I)
Fomalhaut: Fomalhaut(I)
Rigel: Zarugh(I)
Bethelgeuze: Bethelgeuze(I)
Altair: Athaira(I)
Aldebaran: Aldebaran(I)
Polaris: Egazdigh(I)
Regulus: Bájnekheni(I)
Spica: Memazdigh, Meme(I)
Pollux: Jerkeni(I)
Castor: Jerkaielo(I,b)
Dheneb: Arana(I)
Procyon: Somaielo(I,b)
Hamal: Azrateni(I)
Seratan: Ktüteni(I)
Mezartim: Oredeteni(I)
CSILLAGKÉPEK:
Általános megjegyzés: A hun csillagképek formálása nem megegyező az egyiptomi-mezopotámiai-görög-arab csillagképekkel, inkább mutat hasonlóságot a kínai formációkkal. Ez vonatkozik az állatövi csillagképekre is. Az alábbiakban a hun csillagkép megjelölés mellett feltüntetjük a mai csillagászati megnevezést is. (A +-el jelzett csillagképnevek jelentését nem ismerjük.)
Tejút: Éjalana(I)
Ursa Maior (Göncöl-szekér): Lubba (kanál)I
Orion: Würen(I)+ (talán valamiféle őr)
Geimini (Ikrek): Jerku(I) - itt a név megegyezik a mai asztronómiai megnevezéssel.
Cassiopeia: Bollob(I)+
Draco: Sas(I) jelentése: sas
Corona Borealis: Einaia(I)+
Leo: Kutha(I) jelentése: kutya
Cygnus: Gize(I) jelentése: kereszt
Sagittarius: Vijesi(I), jelentése: íjász
Scorpius: Jijeti(I)+ (talán: rák)
Aries: Doitieloia(I,b?)+
Auriga: Pszak(I) jelentése: koszorú
Taurus: Bara(I), jelentése: lándzsa
Virgo: Virágh(I), jelentése: virág
Capricornus: Beka(I), jelentése: béka
Canis Maior: Chun(I,K), jelentése férfi, harcos
Aquila: Viju(I), jelentése: íj
Delphinus: Kalujnidzsiszegh(I), jelentése: rombusz
BOLYGÓK:
Hold: (H) Aji(I)
Vénusz(bolygó): Feni(I)
Marsz( bolygó): Verilun(I)
Jupiter(bolygó): Prálun(I)
Szaturnusz(bolygó): Jalalun(I)
IDŐSZAKOK:
év: or
nap(idő): bi(I), gin(nappal)(I)
éjszaka(főnév): ichel(I), éjszaka(időhat): ichelt(I), éjszakai: icheli(I)
hajnal: nahal(I)
esthajnal: mer(I), klünichel(I), este: mer(fn), este (időh.): mere, esti(mn): meri
TUDOMÁNYOK, TUDOMÁNYOS ESZKÖZÖK:
tudás: tued(I)
tudós, bölcs: tudzsi, tudzsisi(I, keleti hun)
tudomány: tuedekh(I)
filozófia: bügücstued, bügücsszirtild(I)
könyv: kuna, tuedjülemild(I)
történelem: volgildid, volgildtued(I)
SZERSZÁMOK, ESZKÖZÖK, FEGYVEREK, ÉPÍTMÉNYEK:
fegyver (vérontó eszköz): pegüveri(I)
kard: szurr(I)
sarló: sarlagh(I)
fáklya: wiloia(I, b?)
pajzs: vapa(I)
lándzsa: bara(I)
íj: viju(I), ijász: vijesi(I)
íjhúr, ideg: itekh(I)
nyil: neil(I)
tegez: thegisz(I)
penge, él: tere(I)
csapda, kelepce, tőr: teir, terild(I)
parittya: guzi(I)
kés: saku, szaku(I)
buzogány: tumba(I)
balta: balta(I)
kapa: taka(I)
sisak: sisak(I)
fejvédő kendő, fátyol(?), amelyet a koszorú alá tesznek: thaga(I)
ágy: gaja(I)
szék: athorr(I)
asztal: szeghán(I), szeghild(I), gazdagon terített asztal: madü szeghild v. szeghán(I)
tükör: tiker(I)
üst: hüsti(I)
amfora, agyagtartály: dengi(I)
kehely: glandi(I)
kulacs: budga(I)
kulacs dugója: thum(I)
öv: vüvi(I)
sátor: satur(I)
asztal: szeghán(I)
hurok: kirta(I)
kanál: luppa(I)
gát, elhatároló eszköz: iti, itild(I), elhatárolni, elválasztani: itin, ejtin(I)
vejsze (vízzáró fonott halászati eszköz): vezite (vezi+iti)(I)
sírhalom(kurgán): onga(I)
piramis: gula(I)
ITALOK:
ital: hümild(I)
bor: bor(I)
sör: ser(I)
tea: csaj(I)
ÉTELEK:
étel: hetild(I) etimológiai eredete: lételem
hús: kisjú(I)
zsír, vaj(?), faggyú(?): voje(I)
tojás: moni(I)
étkezés: pala(I), étkezni, falni: palin(I)
CSELEKEDETEK:
harc, háború: viti(I)
harcoló, harcos: vitesi(I)
érkező, (el)jövendő: jüvendegh(I)
élő: eleved, elevesi(személy)(I)
tartani: taretin(I), társ: taretisi(I), társi kapcsolat: taretild(I)
lépés: topa(I), lépni: topin(I)
üzenet: isztild(I)
ütés, csapás: si, sivi(I)
köszönet: súr(I), surin(I): megköszönni: surim: köszönöm
háború (nagy): patera(I)
vadászat: báildi(I); nagy, királyi vadászat: edibáildi(I)
vadászni: báilden I)
vadász: báili, báildesi(I)
üldözés: ildi(I)
üldözni: ilden(I), üldöző: ildesi (személy), ildágh (ált.)(I), üldözött: ildáth(I)
vmit előidéző, kiváltó, előhívó, kiváltó: pegun(I)
rajtaütés: bendi, bendikh(I)
(el)felejtés: velge, velgete, (el)fejeteni: velgetin(I)
metszés, tépés: eju(I), vmit metszeni, harántolni: ejen(I), evezés: ejuvezi, ejuveszi(I), evezni: ejuveszin(I), evező(eszköz): ejuveszild, ejuvezild(I), evező(ember): ejuveszigh(I)
ásás: asild(I), ásatás: asatild(I), ásni: asin(I), asatin(I): ásatni, ásó(eszköz): asava(I), ásó(ember): asagh, asesi(I)
vendég: vünd(I)
vendégség: vündild(I)
tánc: turda(I), táncolni: turdin(I), szent tánc: ruba(I)
parittyázni, parittyával lőni: guzin(I)
ELVONT FOGALMAK:
kezdet, ősállapot, arkhé(gör.): esziszkü(K)
koszorú, korona: pszak(I, megjegyzés: u.a. mint az örményben)
Világ: Asar(I)
összes: asresi(I)
egész: idzsesi (v.ö.: idzsi=egy)(I)
tér: teiri(I)
gömb: theke(I), gömbölyű: thekild(I)
egyenes, igaz: ughi(I)
szám: szan
lét (általános, filozófiai értelemben): salke(I), létezni: salkin(I)
egyenes geometriai értelemben: idzsid(I)
sík geometriai értelelmben: ktünid(I)
háromszög: chormuszegh(I)
négyszög: nidzsiszegh(I)
széles: baste(I)
állandó: salkanta(I)
igazhit: ughihara(I)
élet, életkör, élettér: elve(I)
halál: jala(I)
szellem: chá'á(I)
idő(mint folyamat): volgild(I)
ősz(évszak): szüvisz(I)
rés, lyuk: rási(I)
üreg: erig(I)
magasság, magaslat: hega(I)
szabadság: ijjú(I), szabad idő, hely, akarat: ijuld(I), szabad ember: hazati(I)
fél (két oldalból egy, u.a. mint magyar). péle(I)
vmiből rengeteg: bazmati(I), tengirdi(I)
ész: esze(I)
tanúbizonyság: zedauwajild(I, lásd:Tizeszava)
tiszta: timis(I), tisztaság: timsild(I)
kanyar: kompu(I)
vágy: vaugha(I), vágyni vmi után: vaughin(I)
vég, vége vminek: verdzse(I)
baj: bű(I)
rossz szellem, rém: rime(I)
kár: jej(I)
NÉVMÁSOK:
ez: ejsz(I)
az: ojsz(I)
az (ott távol): oti, ote, ota(I)
valamennyi: amenda(I), amenu(I): az összes, egy halmaz minden tagja, valószínűleg főnév és melléknév értelemben is.
TULAJDONSÁGJELZŐK:
nagy: madü(I)
kicsi: kücsü(I)
piciny: pölti, pilti. pöti, piti, pötir, pitir, pöltir, piltir, piri(I)
kiváló, jó: bar(I)
magas: hegi(I)
megelőző: klüni(I)
következő: jüvi(általában)I, vüni(ember)I
felső: szu(I), felső földréteg, humusz, fedő: fedild(I):
alsó: va(I)
boldog: lünde(I)
fő, meghatározó: edi, meghatározni, diszponálni vmi felett: edin(I)
rossz: vatah(I)
sötét: kuma(I), sötétség: kum(I)
gyors: diori, diorisi(I)
lassú: lathag, lathu(I), lasta, lastu(I), lassan: lastum(I)
hős: hideo(I), hősies: hideosi(I)
szent, örök: suchü(I)
eszes, okos: eszisi(I)
kemény: dita(I)
tűzből való: teszthi(I)
tüzes: teszthild(I)
hideg: jüve(I), hideg(ség): jüvetegh(I)
öreg: vüregh(I)
ősz(hajú): szor(I)
régi: avesi(I)
új: vuli(I)
fél (vminek a fele): vele(I)
másik: keltüdisi(I)
iker-, kettős: jerki(I)
messzi: meti(I), nessze lévő ember: metesi, metisi(I)
hirtelen, váratlan, követhetelenül gyors: bende(I), bendi, bendikh(I): rajtaütés
felesleges: berü(I), feleslegesen: berüin(I)
hamis: ullü(I), hamisan: ullün(I)
sivár: sivasi(I)
sivatag: sivasild, sivasad(I)
pusztulás: siva, pusztítás: sivata, sivatad(I), (háborús, emberi): sivatakh
HATÁROZÓ SZAVAK:
most pedig: imaszt(I), mostani: imaszti(I)
akkor, akkoriban: omaszt(I), akkori: omaszti(I)
itt ez: hit(I)
ott az: hot(I)
ki: küh(I), kifelé: eki(I)
be: béh(I)
fel: szu
le: va
iszia(K), (isja?): nyomósító összevonó határozószó: bizony(az), azpedig
együtt v.k./v.m.-vel: jüncsta
feleslegesen: berüin(I)
külön v.k./v.m.-től: klün
H e l y h a t á r o z ó k :
hely, a tér egy része: thege(I)
belülről mozgató lélek, belső üreg, barlang: béla(I)
itt (általában): hithege(I), ott (általában): vojthege(I)
messze: mete(I)
előre: idzsiwra(I), elől: idzsen(I)
hátra: jatawra(I), hátul: jatan(I)
ott fent: oszu(I)
otthon: homolt(I)
ide: hijthe(I)
oda: vojthe(I)
I d ő h a t á r o z ó k :
ma: ma, bima(I)
most: hima(I)
tegnap: klümma(I)
holnap: voljma(I)
sokáig tartó folyamat: volgjama(I), sokára, hosszú idő múlva: volgjama ben(I)
soha: sukhüne(I)
éjszaka: hosszúni(I), éjszaka (napszak): hosszún(I), ichel(I) (napszak), ichelt (időhat.), icheli (mn: éjszakai). A kétféle megnevezés közti fogalmi megkülönböztetés nem világos.
MELLÉKNÉVI HATÁROZÓ nagy általánosságban, számtalan rendhagyó esettel: melléknév+N, pl. berü=felesleges, berün= feleslegesen
IGÉBŐL KÉPZETT MELLÉKNÉV: IN infinitivus végződés helyett: UM képző: pl. lastin: lassítani ---- lassú: lastum
IGÉBŐL KÉPZETT FŐNÉV: IN infinitivus végződés helyett: EMAJN képző, pl.antin: adni, antemajn: adomány, pracein: okoskodni, pracemajn: okoskodás
MELLÉKNEVEK:
alapfok: madü (nagy) kücsü (kicsi/ny/) szu (felső)
középfok: madürb (nagyobb) kücsürb (kisebb) szulb v. szurb (magasabb)
felsőfok: madürelb (legnagyobb) kücsürelb (legkisebb) szuelb v. szurelb (legfelső, legmagasabb)
Megjegyzés: nem dönthető el egyértelműen, hogy a fenti példák képzése általános érvényű formációt mutat-e vagy eleve rendhagyóak. Valószínűsíthető az igen nagyszámú rendhagyóság, s szinte valamennyi melléknév fokozása önálló jellegű.
KÖTŐSZAVAK:
és: aj(I)
éspedig: ajsi(I)
ha: cha(I)
így: idi, ide(I)
mégis, ennek ellenére: idiam(I)
mégpedig (azért): ajsiam(I)
azérthogy: isiam(I)
vagy: us, use(I)
vagypedig: usiam(I)
GYAKORÍTÓ KÉPZŐ: -d, pl. atha - athad: atyaság, atyák intézménye
KICSINYÍTŐ KÉPZŐ: -r, pl. chunur: kis férfi, vantar: kis erdő, virághir: kis virág, rendhagyó módon: majra: anyácska, athira: atyácska, apácska, amri: kislány
NAGYÍTÓ KÉPZŐ: m, pl. chunum: nagy (darab) férfi, orem: nagy hegycsúcs, nagy orr
ELVONATKOZTATÓ KÉPZŐ: - ság, -ség: -S szóvégi képző, pl. nagyság: madüs
JELZŐSÍTETT ELVONATKOZTATÓ KÉPZŐ: -SI szóvégi képző, pl.:. nagyságos: madüsi, hősies: hideosi
ELVONATKOZTATÓ ÁLTALÁNOSÍTÓ KÉPZŐ: -ILD szóvégi képző, pl. jágh: hegy, jághild: hegység
NEM: nen(I), IGEN, ÍGY: ejen(I)
POSZTPOZÍCIÓK(I):
hen: -on,en,ön
ben: -ban,ben
be: -ba,be
wra: -ra,re,reá
irente: vki vmiért, vki, vmi érdekében. Értem, érettem: irentem, érted: irentesz, érte: ürente, értünk: irentünkh, értetek: irentükhet, értük, érettük: ürentükh
elt, olt: valahol a tér egy meghatározott helyén, pontján: pl. homolt=otthon, Konsztantinoszurrolt: Konstantinápolyban
szamar: vki, vmi számára, számotokra: szamtükhra
whet: val, vel
alto: vki, vmi által, vkin, vmin keresztül, alt: igekötő: át, pl. altvün: átjönni
velje: vmi felé, irányában
vojle: vmi fölé
wereji: vmi felé, vimi irányában (haladni)
en: általános tagadó posztpozició, főnevek és igék előtt is.
i: általános elvonatkoztatás: valahonnan, valamitől, alakitől. pl. Párszikhi: Perzsiai, Perzsiából jött, való.
no: vkinek, vminek neki, vkivel, vmivel szemben
dima: ellenében
dergü: vimivel, vkivel szemközt álló, szemben; szemközti melléknévként
p o s t p o s. c u m p r a e p o s.
sopru....hen: vimn lefelé, lefelé menetben, lefelé menet vhol:
veszpru....hen: vmin felfelé, felfelé menetben, felfelé menet vhol
SZÁMNEVEK(I):
Alapszámnevek:
egy: idzsi tizenegy: tiz hen idzsi
kettő: keltü tizenkettő: tiz hen keltű
három: khormu tizenhárom: tiz hen khormu
négy: nijdzsi tizennégy: tiz hen nijdzsi
öt: hütü tizenöt: tiz hen hütü
hat: hotu tizenhat: tiz hen hotu
hét: jeti tizenhét: tiz hen jeti
nyolc: loncsoj tizennyolc: tiz hen loncsoj
kilenc: klüntiz tizenkilenc: tiz hen klüntiz
tíz: tíz húsz: khuszi, huszonegy: khuszi hen idzsi, stb.
harminc: khormu ben tiz száz: száth
negyven: nijdzsi ben tiz ezer: hezer
ötven: hütü ben tiz
hatvan: hotu ben tiz
hetven: jeti ben tiz
nyolcvan: loncsoj ben tiz
kilencven: klüntiz ben tiz
Sorszámnevek:
első: elenisi
második: keltüsi
harmadik: khormusi....N-ik:.....-si
Törtszámnevek:
egyketted: idzsi-keltüdi
egyharmad: idzsi-khormudi
egynegyed: idzsi-nijdzsidi
egyötöd: idzsi-hütüdi
egyhatod: idzsi-hotudi
egyheted: idzsi-jetedi
egynyolcad: idzsi-loncsojdi
egykilenced: idzsi-klüncidi
egytized: idzsi-tizedi
egyhuszad: idzsi-khuszidi
SZEMÉLYES NÉVMÁSOK (I):
Alanyeset:
én: ejn mi: minkh
te: ti ti: tikh
ő: ü(j) ők: üjkh
Tárgyeset:
engem(et): inkmüt minket: minkhüt
téged: tinküt titeket: tenkhtüt
őt: jüt őket: jönkhüt
Birtokos eset:
enyém: imtin miénk: mibinkh
tiéd: tijint tiétek: tibitekh
övé:? övék: ?
Részes eset:
nekem: nikhüm nekünk: nikhünkh
neked: nikhüt nektek: nüketekh
neki: nükin nekik: nükijekh
IGÉK(I):
Az igeragozásról általában: az igék igen nagy része - felthetőleg csaknem a fele, - különösen az egy-két tagú igék esetében - rendhagyó ragozású. A rendelkezésre álló anyag esetében az igeragozás jórésze rekonstruálhatatlan. Az alábbiakban kizárólag a rekonstruálható ragozású igéket mutatjuk be.
lenni: 1. vo(a?)jgen
2. lejnin
VOJGEN és LEJNIN ragozása:
Jelenidő:
ejn vojgum minkh vojgimunkh
ti vojgisz tikh vojgitukh
űj von űjkh vontukh
Jövőidő:
ejn leszim minkh leszinkh
ti leszil tikh lesztikh
űj leszin űjkh leszenikh
Közelmúlt:
ejn volam minkh volankh
ti volajsz tikh volantukh
űj volaj űjkh volanukh
Régmúlt:
ejn voltum minkh voltunkh
ti voltajisz tikh voltajtikh
űj voltaj űjkh voltukh
menni: menin
Jelen idő: minem(?), minesz, minej, t.sz.: minenkh, mintekh, minmekh
jüven: jönni
Jelen idő: jüvem, jüvesz, jüvej, t.sz.: jüvenkh, jüvtekh, jüvmekh , felsz.m.: jüvü!
vün: eljönni, vendégségbe jönni
Jelen idő: vüm, vüsz, vüj, t.sz.: vünkh, vütekh, vümekh, felsz.m.: vü!
látni, nézni(?): szömen
írni, szántani(?): szamthen
írást róni (fába): roven
élni: elvin
szülni: szérin
születni: széritin, szülés: széris, születés: szérild - Szent-születése: Suchü szérild (Karácsony), a Szent születése (Jézus): Suchünek szérild. Születésnap: szérildbi,
Boldog születésnapot!: lünde szérildbi! (új)
(meg)halni: jalen
ölni, megölni: wülin - ne ölj!: ne wüljü! wüljüne!
sijn, sivin: elpusztulni, megsemmisülni
sivátin, sivájátin, sijátin: lerombolni, elpusztítani, megsemmisíteni
kapni, megkapni: asten (rendhagyó, ragozás hiányosan maradt meg) kapott vmi: asta
türen: eltűrni, elviselni
türetin: véghezvinni, kivitelezni vimt vkivel, vimvel szemben(I)
tenni: tün (ragozása valószínűleg u.a. mint vün)
enni: hentin
inni: hümin
tudni, ismerni: tondin
megszentelni, megünnepelni: suchütin
adni: amtin
jelen idő: e.sz.: amtam, amtasz, amtaj, t.sz.: amtankh, amtatokh, amtakh
várni vkire, vmire, vmit: warin
fújni vmit: fuvin
folyni: volgjin, volgün(?)
üzenni: iszten
kapcsolni, összekapcsolni: kapitin, kapcsolódni: kapin, kapcsolat: kap
nyomni vkit, vmit, közösülni (v.ö. baszni): batten
enged(ni): engün
járni: járin
magasra jutni, emelkedni, tiszteltni: hegin
felemelni, tisztelni, tiszteltetni: hegatin
előhívni, kivívni vmit: pegin
felvenni, alkalmazni: anuin
kínálni, ajánlani vmit: kenájin
hívni, felhívni vkit vmire: chüvin; híve vkinek, vminek: chü(v)
hívő: chüvigh
beborítani: büretin(I)
gyűlni, felhalmozódni: jülin
gyüjtemény, felhalmozódás: jülemild, gyüjtemény, tár (factitivus érteleben), jületild
célba érni, megérkezni: kopin
találat, becsapódás (nyilazásnál, dárdavetésnél): kopild, cél: kop
gyűjteni: jületin, (össze)gyűlni: jülin, gyűjtemény: jületid, gyűlés: jülemild
(fel)avatni, felkenni vkit, vmit: kenin, felavatás, felkenés, harci díszbe való kifestés: keni
felkinálni, felajánlani vkit, vmit: kenájátin
származni, vadi: származás, vadatin: származtatni: vadin
származni, nem tisztázható a fogalmi különbség előzőtől: okin
elkezdődni: dikün, elkezdeni: dikátün, kezdet: dike(i)
óhajtani vmit: ászin (óhajtó mód segédigéje)
lehetséges lenni, hatni, hetni (megfelel a német mögen igének): hetin) a feltételes mód segédigéje: hetin(I)
Régmúlt általános ragja: LT pl. antult = adott, antultmuk = adtunk
Befejezett múlt: -UTTA, pl. anutta = adott, anuttankh = adtuk (tárgyiasított formában)
Felszólító mód (egyesszám második személy) általános ragja: Ü, pl. antü = adj!
összes további eset: -ünüm, -ü, -ün, - ünkh, -ünetekh, - ünükh.
Tiltó mód: felszólító mód+NE, pl. wüljüne=ne ölj! Megjegyzés: a ne tiltó rag gyakran az ige elé kerül, u.i. a ne wüljü is helyes.
Óhajtó mód: ászi segédigével: ászin+infinitivus, pl. ászim hümin, ászisz hünim, ászi hümin, ászinkkh hümin, ászitekh hümin, ászikh hümin.
Jelenidejű feltételes mód: hetin segédigével: hetin+infinitivus, pl. hetim hümin, hetisz hümin, heti hümin, hetinkh hümin, hetitekh hümin, hetikh hümin.
Jövőidő: egyszerű meghatározott:infinitivus végződés + -im, -isz, - i, -inkh, itekh,-ikh, pl. holnap iszom: voljma hüminim, iszol: hüminisz, iszik: hümini, iszunk: hümininkh, isztok: hüminitekh, isznak: hünminikh.
Összetett meghatározatlan közeljövő: LEJNIN segédige+infinitivus végződés: +I pl.most majd iszom: lejszim hümini, stb.
Összetett meghatározatlan távoli jövő: VÜN segédige+infinitivus végződés+I, pl. majd (valamikor) inni fogok: vüm hümini, stb.
Általános participium praesens: IN, EN infinitum végződés helyett: AGH vagy JAGH, ritkán IGH (pl. hüvigh=hívő) képző: pl. volgjin(folyni)-volgjagh(folyó), szamthen: szántani - szamthagh: szántó, földműves.
Általános participium futurum: IN, EN infinitum végződés helyett: ÁNT képző
Pl. rendhagyó/!!!/: vün(eljönni) - vüjánt(az eljövendő, a jövőbeni, a jövő)
Általános participium perfectum: IN, EN infinitum végződés helyett: ÁTH képző
Gerundium: infinitum tő helyett: - EVE, IVE egyes esetekben: ED(E) végződés. pl. hümeve: (meg)ivandó, megíva, vüve: jőve; jüvede: (el)jőve. A két tipus (v,d) nem feltétlenűl azonos nyelvtani jelentés, megkülönböztetésük az anyag jelenlegi feldolgozási szintjén nem lehetséges.
MŰVELTETŐ IGE: -ÁT toldalékrag az igető után és az infinitivus rag előtt. Pl. sivin elpusztulni, sivÁTin elpusztítani
SZÖVEGEK
Hun és örmény fonetikus betűkkel leírt szövegtöredék (SzKhB/490) - (vagyis Szurb Khács B/490)
Asari Isechunkhkh(kétszer leírt kh, értelmezhetetlen, esetleg nyomatékos genitivus?) ontutta Asaret Asaraszunihesz(z?). Asarinekh vikh amendachunkh voltukh. Chunkh ai anikh igebul vadoltukh. Isechunekh thaga Éjalana. Amenda azdigh chun ai ani. Asaront ai szertis okinta amenut.
Örmény betűkkel leírt szöveg:
TIZESZAVA (SzKhM/189) - (vagyis Szurb Khács M/189)
- Hegü istahainitet ai urrusaghitet, urritet.
- Leszünüte keltüdisi istahainitekh.
- Aluvüne istahainje inejvet berüin száhátwra.
- Suchütü isabikhet.
- Wüljüne.
- Lopüne.
- Tiknazirüne.
- Hegaratü athaitet ai maiatet.
- Auharüne klübarekatje inüt barunh(j?)át.
- Klübarekat(i)dima tüne ullü zedauwajildet.
Türününkhne sivajatin Isurrukhet (Szövegtöredék :SzKhM/ 112) - (vagyis Szurb Khács M/112)
SZÖVEG (K, görögből, fonetikailag nehezen rekonstruálható, SzKhMch/14)- (vagyis Szurb Khács Mch/14)
En arkhéj éjn ho Logosz, kaj ho Logosz éjn prosz tón Theón,
kaj Theosz éjn ho Logosz:
Esziszkü ben volaj szava, iszia szava volaj theosz velé iszia theosz volaj szava
feltételezés: iszia=isa (HB)
Megjegyzés: mivel itt a szöveg nem az isztain alakot használja, úgy tűnik ez nem felel meg a görög theosz fogalomnak.
A HUNOK VALLÁSA
Ó-örményből (grabar) fordította Schütz Ödön és Detre Csaba, 1978. Eredeti: Kr. u. 6. szd. eleje, Szurb Khács Jekegetzin, Iszfahán tartomány, Irán.
( ) jelölés között az eredeti grabar szöveg utalásai az örmény megfelelőre.
/ / jeölés között a fordítók megjegyzései.
A hunok (sonjuk) vallása egyszerű és könnyen áttekinthető. Egy igazi istenük van és ez a Nap (Napi). A Nap mindenek eredete, mindenek meghatározója és folyamatosan sugározza ki az egész világot. A Nap lenyugta után az /álló/ csillagok vigyázzák az eget, a földet, mint a Nap követei és szemei. A Nap éjjel a csillagokban szétszórja magát az égen, s napkeltekor begyűjti a csillagokat. Az Északi Madü /Madü: uralkodó, szószerint a Nagy/ Birodalmában egy évben csak egyszer szórja szét magát. - /sic ! - d.cs./ Az elesett harcosok a Napot követik égi útján. (Napje outou: a Nap gyepüje /bizonyára az Ekliptikáról van szó/.) A Hold a Nap felesége, csupán visszfénye /sic ! - d.cs./ minden hatalom nélkül. Ugyanilyenek a bolygók, a Nap gyermekei /sic ! - d.cs./.
A Madü a Nap földi helytartója. A Nap először őt és harcosait köszönti, ha leborulnak előtte. A hunok naponta háromszor imádkoznak a Naphoz: napkeltekor, délben, napnyugtakor: a Nap felé a földre leborulva imádkoznak, homlokukat a földre szorítva. Lovon ülve a ló hátán a Nap felé előresimulva imádkoznak. A honoknak ma már nincsenek templomaik, mint ahogyan kifejezik: az egész világ templomuk, mivel a világ a Nap temploma. Az ősök, a keleti és déli sonjuk, építettek templomokat, amikor több istent imádtak. Ezeket a Nap a tüzével elemésztette, s megtiltotta /lehetetlenné tette/ más istenek imádását. Azóta tilos mindenféle bálvány kultusza is, ezeket a Madü pusztíttatja el. A Nap mindenféle ábrázolása, különösképpen antropomorf módon, tilos. Egy Nap-szimbólum megengedett: egy kör közepén egy ponttal. A hunoknak papjaik sincsenek. A hunok sokféle szövetséges népe a legkülönfélébb isteneknek hódol, egyszerre többnek is. Ezekkel szemben a hunok messzemenően türelmesek, s ha bántalom éri e népek valamelyikét vallásuk gyakorlásában, megvédik őket, s a zavarkeltőket szigorúan megbüntetik. A védelem a szövetségesek templomainak, bálványainak is szól. Welamabiri Madü /a név jelentése: hű szövetséges uralkodó/ kétszáz hunt végeztetett ki, mert felgyújtották a szövetséges marju nép /ma nem azonosítható egykori nép/ templomait. A hunok vallása ugyanolyan egyistenhit, mint a miénk /mármint az örmény keresztények egyistene/, de nincsenek szentjeik és vallásuk nem különbözteti meg az embert az embertől. A sonjuk /ősi hunok/ nyelvén több Nap-himnusz létezik. A himnuszok többsége törvényeket hordoz. Ezeket maga a Nap sugározza ki, s mikor ezeket énekelik, eggyé válnak a Nap mindent éltető sugarával.
KÖVETKEZTETÉSEK
A rendelkezésre álló szövegek elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy a Kaukázus északi előterében Kr.u. 500 körül egy olyan nép élt, amely önmagát hun-nak nevezte, s a feljegyzéseket készítő örmény hittérítők ezt a megnevezést elfogadták és átvették. Az előzetes elemzések szerint a rendelkezésre álló szókészletnek mintegy a fele rokonítható a mai magyar nyelv szavaival. Itt külön kérdéskör a rokonítható szavak etimológiai eredete. Az itt rekonstruált hun nyelv nyelvtani rendszere erősen hasonlít a mai magyar nyelvére. Érdekesség, hogy a szókészletben a második rokonítható nyelv az örmény. Ez vonatkozik a nyelvtanra is. Érdekes összefüggések találhatók elsősorban az igeragozás terén. E vonatkozásban talán közelebb kerültünk a magyar-rokon és indoeurópai nyelvek közös gyökeréhez. Ezt alátámasztani látszik a keltával való néhány rokonítható szó is. (lásd: melléklet). Azt kijelenthetjük, hogy a hun nyelvet nem lehetséges olyan kategóriába behelyezni, mint finnugor. Itt ez a kategória elveszti realitását. Célszerűbb a rokonsági körre a magyar-rokon, vagy akár hungaroid megnevezés. Ugyancsak feltűnő, hogy alig találkozunk kifejezetten török eredetű szavakkal, viszont érdekesek némely Kelet-Eurázsiai eredetű szavak, ugyanígy a nyilvánvalóan indiai eredetűek is. A szó és nyelvtani anyag átfogó etimológiai értékelése nyilvánvalóan majd csak az egész anyag összeállítása után lesz lehetséges.
Ó-örményből (grabar) fordította Schütz Ödön és Detre Csaba, 1978.
Eredeti: Kr. u. 6. szd. eleje, Szurb Khács Jekegetzin, Iszfahán tartomány, Irán.
Hun és örmény fonetikus betűkkel leírt szövegtöredék (SzKhB/490) - (vagyis Szurb Khács B/490)
TIZESZAVA (SzKhM/189) - (vagyis Szurb Khács M/189)
Türününkhne sivajatin Isurrukhet (Szövegtöredék :SzKhM/ 112) - (vagyis Szurb Khács M/112)
SZÖVEG (K, görögből, fonetikailag nehezen rekonstruálható, SzKhMch/14)- (vagyis Szurb Khács Mch/14)
Irodalom: Edmund Sjuk: HIn hajeren - chuneren jerkulezú maltjanner Iráni medzs – Matenadaram, Jereván, 1962 (Schütz Ödön: Ősrégi örmény-hun kétnyelvú kéziratok Iránban, Mataneradam, Jereván, 1962)
Sima Qian (Kr. e.2-1 szd) A hunok legkorábbi története A Shi Ji 110. kötete: Magyarra fordította Du Yaxiong és Horváth Izabella, Peking, 1977, Press Print, Kiskunlacháza
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)