StreetSkinsHungary

Sajó Sándor
ÚJ ÁBEL

Anyám! Kegyelmed özvegyasszony
És szűken van kenyerünk;
Azért én, lássa, nem panaszlom,
Hogy Káin együtt él velünk.
Kegyelmed gyermekül fogadta,
Bár nem kegyelmed szülte őt
Legyen testvér az istenadta.
Ha őstörzsünkkel összenőtt.
De kikesergem a világba:
Jó szívem hozzá mindhiába,
És velünk él bár egy kenyéren,
Nekem e Káin nem testvérem!
Anyám! E Káin csúf szokásból
Minden dolgomba belegázol.
Játékban utcán, kint a páton
E Káin sohse fogja pártom;
A taligánkat soh'sem huzza,
Mikor meg tolná, visszahúzza,
Zsebemből kicseni a gombot,
Tarisznyámból a kenyeret...
Amit én gyűjtve összehordok,
Ő széjjelszórja, s kinevet;

Más kedvét ellenemre szítja,
Utcák kutyáit rám uszitja,
s örül, ha folyni látja vérem...
Nekem e Káin nem testvérem!
Anyám! Én Káint bepanaszlom...
Kegyelmed gyönge, beteg asszony,
S míg betegen nyög itt az ágyban,
Ő miért fütyül kint oly vidáman?!
Ha házunk őneki is háza,
Idegenek közt miért gyalázza!?
Ha idegen a lelke tőlünk,
Anyám, KAINNAL MIÉRT VESZŐDÜNK?
Nem vagyunk senki kapcarongya,
Én nem leszek Káin bolondja...!
Anyám, nekem már forr a vérem,
Nekem e Káin rossz testvérem...
Anyám, így élni nem öröm...
Én Káint többé nem panaszlom,
De ezt így nem bírom sokáig,
S ha Káin jobbá most sem válik,
Akkor az Isten irgalmazzon...
Bevégzem vele nagy pöröm,
Anyám!
Én Káint megölöm!...